Változás? Elutasítva!

7 ok, amiért ellenállunk a változásnak

A változás örök. A szó hangulatában sokszor negatív érzelmeket hordoz. A jelentése nem kifejezetten negatív, de mivel a legbelsőbb köreinkbe hatol, félelmet gerjeszt és megtöltődik pesszimista felhanggal. Életünk legintimebb területeire is bemerészkedik, és átalakulásra, alkalmazkodásra késztet. Nézzük milyen okai vannak a változással szemben tanúsított ellenállásunknak?

Emlékszem évekkel ezelőtt, mikor a mobiltelefon terjedni kezdett, az korosabb generáció gyanúsan és távolságtartón méregette ezeket a pici eszközöket. Mélyen ellenállók voltak a kütyükkel szemben. A szüleim is furcsán néztek mit sms-ezgetek folyton, és az első karácsonyi időszakban megkértek, hogy ugyan írjak már a nevükben pár üdvözletet az ismerősöknek. Aztán eltelt egy év, és a következő karácsonykor, amikor apumat kerestem, hogy hol van, csak kikiabált a szobából; "mindjárt megyek csak karácsonyi sms-eket pötyögök." De a változáshoz való ellenszegülő hozzáállás nem csak a kor függvénye. Ez az emberiség vérében van. Például az alábbiak végett.

Felborítja a szokásainkat. A szokásaink, bár nem ösztönösek, ám egy jól begyakorolt séma alapján működnek, ezért végtelen kényelmesek. Időbe telt kialakítani őket, most újra időt kell szánnunk rá, hogy átalakítsuk őket. Minden szokásunkon kellemetlen változtatni. Ami eddig rutinból ment, arra ezentúl jobban oda kell figyelni. Aki ezt nem hiszi, az álljon meg egy pillanatra az olvasásban és tegye karba a kezét a mellkasa előtt. Melyik kezünk van felül? A bal, a jobb? Majd ismételjük meg a gyakorlatot, de most a másik kezünk legyen felül. Már ez az apróság is kényelmetlen, ha nem a szokványos módon csináljuk, mi a helyzet az ennél nagyobb horderejű dolgokkal?

Félelem az ismeretlentől, a kudarctól. Minden új dolog magával hozza az járatlan utakat. Olyasmiket, amiket még nem próbáltunk, amikkel még nem találkoztunk. Követelmény az új készségek elsajátítása, új tudás megszerzése. Ez felébreszti a vajon megbirkózom-e vele, és elég jó leszek-e benne kételkedő kérdéseket. Emberi természetünkből fakadóan pedig, minél tovább hánykolódunk a kétségek tengerén, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy nem érjük el a biztonságos szárazföldet.

Kiszámíthatatlan áldozatot igényel. Időbefektetést vagy energiaráfordítást hozhat. A változás folyamata elvárja tőlünk, hogy újra tanuljunk. Ez időbe és erőfeszítésbe kerül a részünkről. Sokan eleve nem kifejezetten kedvelik a tanulást. Hát még akkor, ha előre pontosan nem mondható meg, hogy mennyi időre van szükség az új kvalitások megszerzéséhez. Bármibe vágunk bele, szeretjük tudni, hogy milyen áldozatot kíván meg tőlünk az adott dolog. Ez személyenkénti változó, tehát nem minden esetben jósolható meg teljesen konkrétan.

Kényszerérzetet okoz. Gyakran nem lehet kimaradni belőle. Szeretnénk megmaradni a saját kis világunkban, de nem tehetjük, ránk erőszakolják. Lenyomják a torkunkon, mert a technika, a haladás, a tömegek, az új trendek ezt igénylik. Zsigerből tiltakozunk és úgy érezzük, hogy mi egyáltalán nem szeretnénk ezt a dolgot, de muszáj. Ellenünkre van, mégis bele kell mennünk, így egyfajta kényelmetlen kényszerűségként éljük meg. Ahogy Bob Glass megforgalmazta; "Általában csak akkor jövünk rá, hogy képesek vagyunk változni, amikor rá vagyunk kényszerítve a változásra. Azért, mert kényelmesebbnek találjuk a régi problémákat, mint az új megoldásokat."

Bizonytalanságot hoz. Kétségek, pletykák, téves infók előzik meg a változás hírét. Hallottunk valamit egy munkatárstól, vagy sokadik kézből eljutott hozzánk egy fél mondat. Ez a lehető legrosszabb. Mert a tények ismerete nélkül kezdünk el fejben kombinálni. És a hiányzó láncszemeket, a jelen ismereteink birtokában, igen élénk képzelőerővel kezdjük el kipótolni. Jobb mielőbb eloszlatni minden tévhitet és beavatni az érintetteket, mi vár rájuk. Ha mód van rá, részletesen és aprólékosan tájékoztatni, hogy tisztán lássanak és megnyugodjanak, nem fordul ki a sarkaiból a világ.

Mindig vannak hátrányos helyzetűek. Amikor valami felborítja az addigi rendszert, a meglévő status quo felbomlik. Lesznek, akik jobban jönnek ki belőle, lesznek, akikre nem hat különösebben, és lesznek, akik rosszabbul járnak. Ez egy szervezeten belül további viharokat szül, hisz akik esetleg veszítenek előnyös helyzetükből, azok ezt sérelmezik és talán foggal-körömmel ragaszkodnak is a privilégiumaikhoz. Az első pillanatban számtalanszor nem ismerhető fel, kik lesznek a nyertesei és a vesztesei egy adott újdonságnak. De az is előfordul, hogy mi magunk nem látjuk át, milyen előnyökhöz jutunk a változás által, csak azt érezzük, biztosan rosszabb lesz annál, mint amihez, eddig szoktunk.

Képtelenek vagyunk változtatni. Fel kell ismernünk, hogy melyik kategóriába tartozunk, aki nem tud vagy aki nem akar változni. Sajnos vannak embertársaink, akik minden átalakulásnak mély berögzültséggel ellenállnak. Velük nem lehet sokat kezdeni. De ha nem tudunk változtatni, mert mondjuk a jelenlegi időbeosztásunk vagy leterheltségünk nem teszi megoldhatóvá, akkor felül kell vizsgálnunk a teendőinket, a prioritásainkat. Ha szükséges kérjünk segítséget a terheink csökkentése vagy átcsoportosítása céljából. Ez elősegítheti, hogy az újdonsült feladatainkat beépíthessük a napjainkba.

Az egész életünket a változásnak köszönhetjük. Ezen alapul minden. Így válunk tudatlan csecsemőből felelős felnőtté. A változás okán tanulunk meg egyszerűbb vagy komplexebb tudást, tapasztalatot és szakmai képzettséget. Bármilyen elutasítók vagyunk a fejlődéssel szemben, nem szabhatunk gátat neki. Egyre gyorsabb világban élünk, ezért a változások is egyre nagyobb számban érnek majd el minket. És arra ösztönöznek, hogy újra és újra alkalmazkodjunk. Sári László szerint; "A világ nem egy véges folyamat, amely kezdődik és egyszer befejeződik, hanem végtelen változások végtelen sora, folyama. És miért lenne az emberi létezés kivétel ebből a folyamatból, a változások sorából?" Fogadjuk örömmel a változásokat, és hozzuk ki a legtöbbet belőlük.

Ha te is a magad javára fordítod a változásokat, és tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez.