Tudásból sosem elég?

Az önképzés még sosem volt ennyire fontos és elérhető

"Nézni - egy dolog. Látni, amit nézünk - egy másik dolog. Megérteni, amit látunk - egy harmadik dolog. Tanulni abból, amit megértettünk - ez már egy negyedik dolog. De cselekedni arra támaszkodva, amit tanultunk - ez az, ami valóban számít."
(M. Dale Baughman)

Tanulás, tudás, ismeretszerzés, képzettség, végzettség, diploma, egymáshoz szorosan kapcsolódó fogalmak. Sokat változott a megítélésünk az oktatással kapcsolatban az elmúlt évtizedekben. Ez vélhetően a személyes életünkre is hatással volt, van, még akkor is, ha a klasszikus értelemben véve már nem járunk iskolába.

Régen és most. Az én gyermekkoromban mindenki bőszen készült valamely mesterség kiválasztására, amelyben majd megtalálja az életre szóló számításait. Azt láttuk és tanultuk a szüleinktől, hogy legyen egy becsületes szakmánk és akkor jó dolgunk lesz. Az iskola elvégzése azt jelentette, hogy a tanulás végére értünk, kiléphetünk a nagybetűs életbe, elhelyezkedhetünk a szakmánkban és ezzel elindultunk a szamárlétrán, amelyen a nyugdíjig jutunk, ameddig jutunk és punktum. Hát, ez nem igazán jött be. Egy szakma nem szakma és nem garantál semmit sem. Maga a nyugdíj is egyre inkább egy képlékeny masszává változik, amely megteremtésében fontos szerep hárul ránk is, öngondoskodás címen. Erről anno szó nem volt. Ma még inkább igaz, hogy a tanulás huszonévesen nemhogy nem ér véget, inkább akkor kezdődik. Az élethosszig tartó önképzésnek mindennél lényegibb szerep jut az életünkben.

Hol van a tudás? Az én korosztályom, a mai 40-50 évesek a fenti szemléletben nőttek fel. Steigervald Krisztián generációkutató szerint a mi egyik fő jellemzőnk, hogy a bizonytalanságot a változáshoz való folyamatos alkalmazkodással kompenzáljuk. Ha semmi sem biztos, az biztos, hogy minden változik, és erre készülünk fel. Hiába kezdtük szilárd iránymutatással az életünket, az fenekestül felborult és elbúcsúzhattunk a nyugdíjas állásoktól. Az iskoláknak, a végzettséget jelentő papíroknak egyre nagyobb jelentősége lett. Épp ezért bátor kijelentés az ma Balogh Petyától, hogy a tudás az egyetemeken kívül van. Saját tapasztalatból beszél, hisz ő maga túl lassúnak találta a felsőoktatásban zajló képzést és otthagyta az egyetemet. Ezzel magyarként csatlakozott az iskolájukat elhagyó, mégis sikeressé válók táborába. Véleménye kemény egy olyan korban, ahol az egyetemek a világ minden táján törik, zúzzák magukat, hogy minél előkelőbb helyre kerüljenek a különböző rangsorokban és vonzóbbá váljanak a diákok számára. Ám maradéktalanul igaza van abban, hogy míg korábban a főiskolák, egyetemek adták a használható tudás legjavát, ma számos szakterület know-how-ja elsajátítható akár ingyen is alternatív forrásokból. A forrás hitelességére kell nagyon ügyelni. A mai workshop, tanfolyam, szeminárium dömpingben ez a legnehezebb. De a tény, a tudás karnyújtásnyira van tőlünk.

Alapképességek. A fejlesztésünknek két képességünk képezi az alapkövét. Az olvasás és a tanulási vágy. Nagyon sok információhoz juthatunk olvasás nélkül is, videók, hanganyagok formájában, mégis úgy vélem, az olvasásnak ma is fontos szerepe van. Aki szeret olvasni, jól olvas, jó a szövegértésben, az előnnyel rendelkezik. Az olvasás megszerettetése gyermekkorban kezdődik, amikor szülőként olvasunk a csemeténknek és példát mutatunk neki a saját olvasási szokásunkkal. Itt nem a telefon böngészésére gondolok, hanem könyvekre. A digitális kor ugyanis felületesebbé teszi a figyelmünket. Manapság sokkal nagyobb koncentrációja van szükségünk az elmélyült olvasáshoz, mondjuk, egy könyvben való elmerüléshez. Tudósok magukon is megfigyelték, hogy a több géphasználat, netes hírolvasás, számukra is nehezítette az átszellemült olvasást. Ezért a könyv az ideális, a gyereknek még inkább. A másik elem, a tanulás megszerettetése, a tanulási vágy felszabadítása. Ebben nagy feladat hárul az iskolára, ahol nem csupán a biflázásra és a magolásra kell szorítkozni, hanem az érdeklődésalapú oktatásra. Akkor a jó irány meglesz. A gyerek kíváncsi, nyitott, érdeklődő, hacsak mi felnőttek ki nem írtjuk ezt belőle. Ha dönthet, próbálkozhat, kreatívkodhat, és mi nem szóljuk, értékeljük le, akkor befogadó marad. Bár meggyőződésem, ha valami érdekel bennünket, akkor arra ráharapunk és nem engedjük el. Saját élményeimből tudom, amikor kora tizenévesként rabul ejtett a mozi, akkor egyszerűen minden ragadt rám a filmekkel kapcsolatban. Színészek, rendezők, alkotók filmográfiája észrevétlenül tapadt meg a fejemben. Szivacsként szívtam föl mindent a filmekről. Persze, akkor még sokkal kevesebb forrás volt e témában is. De az biztos, ha valamiért odavagyunk, képesek vagyunk korlátlan időt és energiát foglalkozni vele. Ez az igazi tanulási és fejlődési vágy.

Az önismeret fontossága. Itt lép be a képbe önmagunk megismerése. Ha nem tudom mi érdekel, akkor teljesen mindegy, hogy mit tanulok vagy nem tanulok. Még egy ütős gondolat Balogh Petyától. A válaszok azoknak érnek valamit, akikben már megfogalmazódott a kérdés. A többieknek mindez csak pusztába kiáltott szó. Véleménye szerint nagyon gyakran az üzleti oktatás túl korán próbál ismereteket tunkolni a hallgatókba. A leadott vállalkozási tananyagokkal, elméleti szinten nem sokat tudnak kezdeni. Ha lesz gyakorlatuk, azaz, ha vállalkozásba fognak, személyesen megtapasztalják az üzleti világot, rögtön el tudják helyezni a kapott tudást. (Nagyon ajánlom Petya Szabó Péterrel folytatott kétrészes beszélgetését, amely hemzseg az ehhez hasonló gyöngyszemektől.) Önmagunk megismerése számtalan területen lehet a segítségünkre. Ne gondoljunk kizárólag a karrierünkre. Elképzelhető, hogy a kiégés szélén egyensúlyozunk és a számunkra legmegfelelőbb pihenési és regenerálódási formulát kellene megtalálnunk. De az is lehet, hogy a családi életünket szükséges gatyába rázni. Ezek mentális, pszichológia terültetek, amely a testi és lelki egészségünket szolgálja. Amint tisztába kerülünk magunkkal, azt is tudni fogjuk, milyen téren szomjazzuk az információkat, mit tanuljunk, merre képezzük, fejlesszük magunkat. Az önképzés igazán széles körű történet, hiszen a szakmaiságon túl, a család, a kikapcsolódás, a hobbi, a személyes változás útjaira is elvihet.

A bizonytalan világban, sosem lehetünk túlzottan magabiztosak semmiben. De ismereteink bővítésével elég magabiztosságra tehetünk szert önmagunkkal kapcsolatban. Főleg akkor, ha a tudással kapcsolatos igényeinket is ismerjük. Azt hiszem, Mérő László gondolata nem csupán a fiataloknak és nem csupán karrier szempontból praktikus javaslat: "Egy mai húszévesnek nem az a jó tanács, hogy "válassz valami olyan szakmát, amire jól fizető piaci igény van". Ki tudja, holnap is lesz-e rá igény. A jó tanács inkább valami ilyesmi: majdnem mindegy, mit tanulsz, csak amit tanulsz, azt vedd komolyan, értsd meg a dolgok összefüggéseit, és alakíts ki magadban egy olyan szakmai képet, amivel akárhogyan is fordul a világ, jól meg fognak fizetni, mert képes leszel beleilleszteni azt, amire majd éppen akkor lesz szükség."

Örülök, hogy velem tartottál. Remélem tetszett ez a bejegyzés annyira, hogy elolvass még néhány cikket, vagy visszagyere máskor is az oldalra.

Fotó: Racool studio, freepik