Szülői útmutató a nevelés nehézségeihez

Mire van szüksége a gyermekeinknek?

"A gyerekeink iránti szeretet nem csupán egy gyengéd érzés, a szeretetet a cselekvéseink fejezik ki." (Steve Biddulph)

A gyermek olyan, mint a festő vászna. Bármit festhetünk rá. Pontosabban festhetünk rá mi, festhet rá a kicsi, és festhetünk rá közösen is. Ha nem akarjuk elvenni gyermekünktől, hogy ő maga festhesse meg a saját képét, akkor a legjobb, ha útmutatást adunk hozzá. Mutassuk meg, hogyan csinálja, és hagyjuk, hogy ő húzza az ecsetet. Nem lesz tökéletes, nem lesz hibátlan, de az övé lesz az érdem. Tanul általa, ügyesebbnek érzi majd magát, és a vonalak formálásával együtt alakul a személyisége, jelleme. Mire figyeljünk a korai években, amikor nevelgetni próbáljuk őket?

Kire hasonlít? Kapitális hiba, amit szülőként elkövethetünk, hogy csak azt fogadjuk el, ha gyermekünk olyan, amilyennek mi szeretnénk. A gyermek, bár belőlünk is van, de nem mi vagyunk. A mai napig ez egy rengeteg ismeretlenes egyenlet, mert a génektől kezdve a vérmérsékletig és a környezeti hatásokig sok minden határozza meg azt, mennyire ütött ránk ez a kölök vagy mennyire nem. Fogadjuk el amilyen és csak állítsuk irányba. Erőszakot tenni rajta úgysem tudunk anélkül, hogy ne sérüljön a kis lelke. Ám ezek olyan mély sebek is lehetnek, amelyek egy életen át fájdalmasak lesznek a számára.

Az érintés fontossága. Pici korban automatikusan rengeteg dédelgetést kapnak. Pelenkázás, fürdetés, öltöztetés, ringatás, altatás, szoptatás, etetés. Figyeljünk rá oda, hogy nagyon szenzitívek. Krasznahorkai László meglátása, hogy; "Egy gyermek többet érez, mint amit egy felnőtt tud." Később is fontos számukra, hogy szeretőn megérintsük őket. A testi közelség az erős érzelmi köteléket és a biztonságot jelenti a számukra. Egy ölelés, amikor hazaérünk, egy finom és kedves simogatás a játszótéren, vagy épp az ölükbe ülve olvasott esti mese, mind a szülő és gyermek szeretetteljes kapcsolatát építi. Éljünk vele.

Vegyük emberszámba. Ne degradáljuk le. Ő is ember, csak még egy kis ember. Ne fogalmazzunk dedós formában. Palya Bea szerint; "Az egyenes beszéd, az őszinteség a gyerekeknek is jár." Még ha körülményesebben is kell szólnunk hozzá, tiszteljük meg azzal, hogy elmagyarázzuk neki a dolgokat. Meglepődünk majd, amikor visszahalljuk tőle a szavainkat, és tudatosodik bennünk, milyen értelmesek és okosak is. Persze egyben makacsok is tudnak lenni, így türelemmel forduljunk irányukba akkor is, amikor 3476-odszorra kell a szájukba rágni valamit. Mert ez bizony előfordul párszor.

Guggoljunk le mellé. Megfigyelhető, hogy a legtöbb felnőtt kényelemből vagy nemtörődömségből, legfeljebb lehajolni hajlandó a gyermekhez, ha beszél hozzá. Pedig milyen jólesik a picinek, ha vele egy szinten szólunk hozzá. Ha nem kell felnéznie ránk, nem fentről osztjuk az észt lefelé, hanem egyforma fejmagasságba kerülünk vele és így magyarázzuk el, amit kell. Nem csak a főnökösködő szülő vagyunk, aki parancsolgat, hanem az szülő, aki elérhető, aki megértő, aki együttműködő. Ne utasítsunk, legalábbis ne csak utasítsunk, inkább kérjünk. Sokkal közelebb érez magához minket, jobban megbízik bennünk, mert partnerként tekintünk rá a nevelésben.

Szemkontaktus. Ismerős, amikor szúrós pillantásokat küldünk gyermekünk szemébe, mert valami rossz fát tett a tűzre? Ne csak akkor tartsunk vele szemkontaktust, amikor megfeddjük. Nézzünk a szemébe egyébként is. Ha játszunk, ha bohóckodunk, ha beszélünk hozzá, ha ő beszél hozzánk. A szem a lélek tükre tartja a mondás, ezért ne szégyenként élje meg a tekintetet. Szemeink biztassák, nevettessék meg, legyenek barátságosak, szeretők.

Kérjünk bocsánatot. Ne tetszelegjünk a tévedhetetlen és tökéletes felnőtt szerepében. Egyrészt, mert látnia kell a kicsinek, hogy tévedni emberi dolog és nem dől össze a világ, ha hibázunk. Másrészt, mert ő is meg akar majd felelni a makulátlanságnak, és amikor ez nem sikerül, azt kudarcként, a saját alkalmatlanságaként éli meg. Ha vétünk, akár ellene is, akkor kérjünk tőle elnézést. Ezzel egyenrangúként kezeljük, és példánkkal megtanítjuk, hogy ő maga is bocsánatot kérjen a nem megfelelőviselkedésért. Cassandra Clare mondta; "Előbb-utóbb mind rájövünk, hogy azok, akik gondoskodni hivatottak rólunk, esendő emberek. Ők is hibáznak."

Töltsünk velük időt. Néha a legalkalmatlanabb pillanatban húzogatják a nadrágunk szárát. Mondjuk épp a vacsit rittyentenénk össze vagy egy sürgősen leadandó pályázati anyagon végezzük az utolsó simításokat, ők meg csak egyre játszani hívnak. "Apa nézd meg ezt!" "Anya, megmutatom azt!" Mi meg elhajtjuk őket azzal, hogy csak pár perc lányom vagy fiam és megyek. Aztán lesz az 20 perc is, és mire melléjük ülünk, már nem aktuális, elfoglalták magukat mással. Tetszik vagy nem a szülői feladatokra időt kell szánni. És nem csak akkor, ha időnk van rá, hanem amikor ők szeretnék. Talán, ha néhány percre félbehagyjuk a munkánkat és játszunk velük, akkor kielégítjük az igényeiket, aztán folytathatjuk a dolgainkat. De ők is megkapták, amit akartak. "Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő, mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet" fogalmaz Orlando Aloysius Battista. Csak legyünk velük, értékelni fogják.

Feltétel nélküli szeretet. A legrosszabb mondat, amit szülőként mondhatunk az így kezdődik; "Szeretlek, de legközelebb inkább..." Régen rossz, ha a szeretetünket valamihez kötjük. Akkor a gyermek azt érzi, csak abban az esetben szeretik, ha mások elvárásainak megfelelően viselkedik. Ő nem jó úgy, ahogy van, nem lehet önmaga, másnak kell lennie. Tudnia kell, hogy nem a cselekedeteitől függnek az érzéseink iránta. Ha meg is büntetjük, ha fel is emeljük a hangunkat, akkor is adjuk a tudtára, hogy szeretjük. "Tudod, hogy szeretlek, ám annak, amit tettél következményei vannak. Ma nem kapsz desszertet, mert nem fogadtál szót, és megszórtad a kisebbeket homokkal. Ez nem helyes, ezért a büntetés. De ezzel együtt is nagyon szeretlek, ezt ne felejtsd el."

Nevelésünk legfőbb célja, hogy egy boldog kismanóból, előbb utóbb egészséges lelkivilágú felnőtt érjen, aki megbirkózik az élet viharaival. Nem óvhatjuk meg minden megpróbáltatástól, és nincs is szükség rá. De mutathatunk neki egy járható utat, egy emberi példát, teremthetünk egy szerető családi légkört, egy olyan közeget, amelyre számíthat, ahova visszatérhet később is. Emma Goldman gondolatát megidézve; "Még senki nem fedezte fel, hogy milyen mély együttérzés, kedvesség és nagylelkűség rejtőzik egy gyerek lelkében. A helyes nevelés legfőbb feladata, hogy feltárja e kincseket." Szülőként a mi felelősségünk felfedni ezeket a kincseket és megőrizni azokat bennük, hogy ha eljön az ideje, ők is előbányászhassák ezt egy következő generációból. Így őrizhetjük meg az értékeinket, az értékességünket.

Ha te is gyakorló szülő vagy és tetszett ez a cikk, akkor oszd meg másokkal is.