Nem csak a pénz hiányzik

Az anyagiak nem pótolhatják az emberi természet hiányosságait

"Semmi, még a pénz se fogy oly villámgyorsan, mint a tisztelet és tekintély, ha egyszer az ember költeni kezd belőle." (Mikszáth Kálmán)

Gyakran tapasztaljuk, hogy minden a pénz körül forog. Mintha az egyetlen tényező lenne, amely meghatározza az életünk minőségét. Senki ne értsen félre, az anyagiak fontos dolgok. Ha ez kipipálható, akkor egy lényeges frusztrációval kevesebb teher nyomja a vállunkat. Ám minden alól megváltást nem jelent.

Főszerepben a pénz. A cégek fő ösztönzője a fizetés. Ígérnek, felül ígérnek, kompenzálnak, csak hogy megőrizzék vagy megszerezzék a munkavállalóikat. Állami szinten is örök téma a pénz. A napokban olvastam egy cikket, hogy megemelik a tartásdíj törvényileg garantált összegét. De szinte bármely intézményt megnézhetjük, folytonos hivatkozási alap a, ha több pénzünk lenne szlogen. És mégis számtalan ellenpélda mutatja, a pénz nem feltétlenül oldja meg a legfontosabb dolgokat. Nézzünk csak szét a környezetünkben. Nem egy helyen látjuk majd, hogy pénz az van, mégsem élnek jól, boldogan az emberek.

Családi perpatvar. Itt a szülőség például. Némelyikünk azt hiszi, pénzzel vagy értékes ajándékokkal megvásárolhatja gyermeke szeretetét. Nagy tévedés. Másik példa, hogy senki nem tanítja meg a szülőknek, mit tegyenek, ha válásra kerül a sor. Értem én, nem erre készülünk, hanem az örökkön örökké együttre. De ha nem megy, szétmarjuk egymást, mint rozsda a fémet. Válás után tovább áskálódunk, mert hát vissza kell vágni azokért a még ma is szúró tüskékért. Mondjuk nehogy már egyetértsünk gyermeknevelési alap kérdésekben. És a gyerek bizony megissza a levél, ahogy Bruce Willis az energia italt. Csak az utóbbi pénzt kap érte, a gyermek meg keményen megfizeti majd az árát. Az elvált szülők gyerekei számára egy alapvető probléma, hogyan váltak el a szüleik? Milyen hangulatban zajlott mindez? A harcok során ki mennyire sérült? Ez bizonyára kihatott a gyermek lelkére, fejlődésére. Akivel aztán foglalkozhatnak a pszichológusok. De hol vannak a szülők? Velük ki foglalkozik? A társadalmi problémákra adott elsődleges válaszunk a pénz. Ha több pénz lenne erre vagy arra, akkor bezzeg...

Vitatható vállalati kultúra. Céges oldalról sem jobb a helyzet. Az elvándorlásoknak csak egy oka a pénz. Jó ideig maradásra lehet bírni azt az alkalmazottat, akit kizsigerelnek, aztán némi pótlékkal nyugtatnak és édesgetnek. A másik ok az embertelen munkakörnyezet. És itt nem a kínai tartományok illegálisan gyermekeket foglalkoztató üzemeinek a moráljára gondolok. A lélektani hadviselésnek más szaftos technikái vannak. Elég akár egy emberekhez, kapcsolatokhoz nem konyító főnök ténykedéseinek pusztítását megnézni. Ahogy egy meteor letarolja az erdőt, úgy csupaszítja le a lelket egy szakbarbár vezető. Az emberek azért állnak tovább egy munkahelyről mert nem elég emberi. Nem beszélnek, viselkednek velük megfelelően, nem értékelik, nem becsülik meg őket, úgy, hogy ezt valóban meg is érezzék.

Seperhetünk a saját házunk táján is. Elfoglaltak vagyunk, rohanunk, sok a dolgunk, nyomjuk a teljesítményt, az eredmény mindenekfelett, és közben elvész az ember. Rendezetlenek vagyunk mentálisan. Magunkkal sem vagyunk tisztában, de a kapcsolataink is szanaszét vannak. Nem érünk rá lelket ápolni, mert hát csak a kvóta teljesítése a cél. Nem kommunikálunk csak tájékoztatunk. Nem figyelünk csak bólogatunk. Ha valaki kritizál minket, akkor ő egy kekec, egy akadékoskodó, a porszem a jól működőd gépezetben. Egy pillanatig sem gondolkodunk el rajta, hogy van-e jogosság a szavaiban. Speciel ez sem a pénzen múlik csupán.

Emberi megbántásmód. Ormótlan hiányosságokat tapasztalni emberi bánásmód terén. És elnézve a híreket, a médiát, továbbra is úgy érzem, hogy úgy gondoljuk, a pénz mindenre gyógyír. Mint a Windex. Pedig nem. Az elvált szülők gyermekei nem a pénz hiánya miatt sérülnek lelkileg, hanem mert a szüleik elválva sem tudnak kijönni egymással. A cégektől nem a pénzért megy el a szerencsétlen, hanem mert nem bírja a mérgező munkahelyi légkört, hogy a fejes egy David Brent klón, és nem veszi emberszámba. A vállalkozások azért veszítik el az ügyfeleiket, mert csak két lábon járó pénztárcának tekintik őket, és nem figyelnek a valódi igényikre. Mikor ismerjük fel végre, hogy emberből vagyunk? Kell az emberi szó, a törődés, a figyelem, a kérdésekre adott válaszok. Ha van a környezetünkben kisgyerek teszteljük le. Beszéljünk vele emelt hangnemben, és beszéljünk vele visszafogottan, türelmesen. Ráripakodhatunk, amiért kiöntötte a teáját, de elnézően is nyugtathatjuk, hogy nem történt nagy baj, míg feltörlünk. Figyeljük meg a különbséget. Látszódni fog az arcán.

Fel kell ébrednünk, hogy az anyagias világunk nem fog minden kérdésre megnyugtató választ adni. A kiegyensúlyozott családi viszonyok, az színvonalas kommunikáció, az emberséges bánásmód, egymás értékelése és elismerése, nem egyszerűen a pénzről szól. Sokkal inkább a belső emberi igényeink kielégítéséről. Ehhez fel kell nőni, fejlődni, tanulni. A legideálisabb az lenne, ha észrevétlenül tanulnánk, akár az anyanyelvünket. Ránk ragadna, abban a közegben, ahol élünk. Így bánnának velünk, és ezt másolva, mi is így bánnánk másokkal. Ettől sajnos messze vagyunk. Nem marad más, mint felismerni a hiányosságot és önnön erőnkből pótolni. Ebben sokat segítene, ha nem csak a pénzt helyeznénk előtérbe, hanem a fontos, emberi dolgokról is beszélnénk, esetleg rendszerszinten foglalkoznánk a fejlesztésükkel. Fekete István bölcselete gondolkodtasson el minket ezen: "Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!"

Ha tetszett ez a poszt, akkor ne engedd, hogy mindenben a pénz határozzon meg. Olykor hallgass a józan eszedre, a tisztességedre és az emberségedre.
Fotó: Karolina Grabowska, Pexels