Munka vagy család?

Amikor az emberek munka után nem sietnek haza a családjukhoz

"Az élet viszonylag rövid, és nagyon ostobák vagyunk, ha nem őrizzük meg az egyensúlyt a munka és a család között. Ha a siker hajszolása közben az ember elveszíti a feleségét és a gyerekeit, akkor mindent elveszít." (Gary Chapman)

Az nem kérdés, hogy akit nem vár haza senki, az miért nem rohan, az a kérdés, akit mehetne végre a szeretteihez, az miért nem megy? Mert az tény, vannak jó páran, akik nem kapkodják el a hazamenetelt. Milyen indokok állhatnak a háttérben?

Szenvedéllyel. Vannak szerencsések, akik megtalálták azt a területet, amit imádnak. Szeretik, amit csinálnak és örömmel melóznak akár 110%-nyit is. Az is igaz, a szívesen végzett tevékenységek végzése közben észrevétlenül repül az idő. Meg az is, hogy egy-egy projekt határideje igényli a plusz munkát. De vajon nem hiányoznak-e otthonról, és nekik nem hiányzik-e imádott családjuk?

Valami nem stimmel. Bármennyire mismásolunk az esetek hátterében a családi kapcsolatokban fellépő problémák jelentik a fő okot. A hétköznapi rohanásban elveszett az a varázs, amely a kapcsolatot ébren és tűzben tartotta. Míg a munka képes a külső impulzusok végett megújulni és frissülni, addig a kapcsolatban ezt nekünk kellene megtenni. A munkahely az újabb és újabb kihívásaival eleve leterheli és fárasztja a gondolatainkat és van, hogy további erőfeszítésekre már nincsen hangulatunk. A munkában az ingerek dominálnak, a párakapcsolatunkban a megszokás.

Biztonságban. Talán ezért naprakészebbek vagyunk a szakmánkban és ott nagyobb biztonságban érezzük magunkat, mint a képlékeny, és általunk kevésbé kezelt vagy jól kezelt magánéletünkben. Sokszor tapasztalható, hogy aki jól érzi magát a munkában, szinte lubickol a feladatai ellátásban, az nem feltétlen találja a helyét otthon. A karrier ismerős és irányítható közeget jelent, amelyet ráadásul én magam kezelek. Döntök például arról is napi szinten mikor lépek ki belőle, azaz mikor hagyom abba és indulok haza. Ellentétben egy családi környezetet nem hagyhatok így magára, ott nem léphetek csak úgy ki az ajtón és felejthetem el az egészet.

Második és harmadik műszak. Jó példák a második műszakra a gyerekek. Öntörvényűek és minden erejükkel azon vannak, hogy a magunk ügyeinek rendkívüli fontosságot tulajdonító felnőttek figyelmét elnyerjék. Természetesen egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy szüleik elvárnák, így végtelen strapássá válik a velük folytatott kommunikáció. Pláne, ha nem sajtolunk ki a számukra napi szinten időt. Ám, ha vállaltuk a gyermeknevelés nemes feladatát, akkor számolnunk kell a felelősség következményével, akkor is, ha nem épp ez az egyszerűbb. Igaz ez az állandó házimunkák soha véget nem érő feladathalmazára is. Bea Johnson mondta; "Egyszerűen nincs kedvem időt tölteni olyasminek a törölgetésével, aminek semmi funkciója nincs. Az élet túl rövid ehhez." Akárcsak egy nagy adag hiábavalóság. Aki tevékeny részt vállal belőle pontosan tudja, milyen sokkoló, amikor a takarítást követő egy órán belül már újra serceg a homok az ember talpa alatt a házban. Mintha nem is csináltunk volna semmit. Ezek a másodállásoknak is beillő dolgok néha fárasztóbbnak tűnnek és nem teszik vonzóbbá a hazatérést.

Megoldatlan problémák. Visszatérve a párkapcsolatra, azt hosszútávon átitatja a rutin. A munka, mint eltérítő tényező, a közös élet folytonos elintéznivalói és az érzés, hogy révbe érve itt vagyunk egymásnak, amely a könnyebb és kényelmesebb inaktivitás felé húz, ha tenni kellene valamit a kapcsolatunkért. Kevesebb beszélgetés, kevesebb közös program, kevesebb leállás, amikor kizárólagosan egymásnak szentelhetik a figyelmüket. Így jön létre két ember között a távolság. Ellentmondás, hogy a felsoroltakra van belső igényünk, de nincs gyakorlatunk a megvalósításban. Amint elveszítjük a fonalat a másikhoz, nehezebb visszatalálni hozzá. Szakmai képzésünk biztosított, de a szeretetünk kimutatásának trenírozása, fejlesztése teljesen más tészta. Nem csoda, ha a könnyebb ellenállás irányába húzunk és inkább bent maradunk még a melóhelyünkön, ahol ehhez képest komfortosabban érezzük magunkat.

Nem gondolom, hogy választanunk kellene munka vagy család között. Inkább meg kéne találnunk köztük az egyensúlyt és megtanulni igazán élni mindkét zónában. Mert mindkettőre szükségünk van egy elégedett élet kialakításához. Ha ezt megértjük, akkor időben indulunk haza a munkából és érünk haza szeretteink körébe. Amint ezt James Patterson is megfogalmazta; "Képzeld el, hogy az élet egy játék, amiben öt labdával zsonglőrködsz. A labdák neve: munka, család, egészség, barátok és tisztesség. Mindegyiküket a levegőben tartod. Ám egy nap megérted, hogy a munka gumilabda. Ha leejted, felugrik. A többi - a család, az egészség, a barátok és a tisztesség - üvegből van. Ha az egyik lepottyan, megmásíthatatlanul megkarcolódik, megreped vagy akár ezernyi darabra is törhet. Csak akkor kezdheted megteremteni az egyensúlyt az életedben, ha valóban megérted az öt labda leckéjét."

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követőihez, hogy elsőként értesülj a hasonló posztokról.
Fotó: Jonny Lindner, Pixabay