Miért gondoljuk, hogy az új évben minden jobb lesz?

Amikor már az elején akadályokba ütköznek az elképzeléseink

"A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: ez az év boldogabb lesz." (Alfred Tennyson)

Az év végén nagy csinnadrattával veszünk búcsút az óévtől és bulizzuk át magunkat az újévbe. Közben hajlunk az idealizálásra és akár fogadalmakkal is megerősítjük, hogy mi mindenben lesz más, lesz jobb a számunkra a következő év. De vajon valóban az lesz?

Miért most? Amíg csak gondoljuk, hogy jövőre jobb, lesz, addig nem lesz jobb. Mert mindig lesz egy következő év, ami feltételezésünk szerint jobb lesz, mint az előző. Valahogy az év vége közeledtével sokkal erősebben munkál bennünk az újra kezdés, a startmezőről való indulás. Azonban ez csak ábránd. Miért épp január elsején kezdünk a nulláról? Az év bármely más napján is megtehetnénk ugyanezt. Amint ma elkezdünk változtatni, nem holnap, holnapután vagy a jövő héten, abban a pillanatban megadjuk az esélyt, hogy tényleg történjen valami pozitív. Ez a most ereje. Amiért most nem tudunk vagy nem akarunk tenni, azért nem is fogunk.

Nosztalgia a múlt iránt. Emlékeink megszépítik a múltat. A régen minden jobb volt vélekedés, bár nem igaz, mégis életképes. A múltban bármekkora problémával küzdöttünk is meg, utólag eltörpül. Már nem kézzelfogható, nem érezzük a hatását, így marad a nosztalgikus hangulat. A régi idők aktívan nem fejtenek ki ránk hatást, ezért nincs is velük problémánk. Ez az optimalizált múltidézés is visszafoghat abban, hogy tenni akarjunk egy szebb életért, ha nem hiszünk benne, hogy lehet szebb.

A jobb jövő. Az elkövetkezőkkel ugyanez a helyzet. A jövőnek nincs súlya a jelenben, ezért könnyedén dobálózunk vele. Majd így meg úgy lesz, aztán végül nem lesz sehogy sem, mert minden elenyészik a hétköznapokban. Épp egy felfokozott ünnepi időszakban vagyunk, de ez is le fog csengeni pár napon belül, és visszakerülünk az egykedvű kerékvágásba. Ahogy a múltban, úgy innen nézve a jövőben sincs a vállunkat nyomó probléma.

Légies szavak. Nincs mögöttünk semmi a kijelentéseinken túl. Beszélünk bele a vakvilágba és kész. Ha eddig nem léptünk, miből gondoljuk, hogy ez egyszeriben más lesz? Nagyon egyszerű jártatni a szájunkat, ám sokkal nehezebb tenni is valamit. Innen nézve könnyű hozni egy döntést, de valójában csak instant világunk mindent most intézzünk el sugallatának engedelmeskedünk, és nem döntünk, hanem üresen csengő szavakat mondunk. Mindig könnyű a holnapra hivatkozni, de rendszerint ez a holnap sosem jön el. Dmitry Glukhovsky mondta; "Mindig azt hiszed, sebaj, majd holnap. De a holnap nem jön el, mindig csak ma van - a végenincs mai nap."

Rémisztő holnap. Bármi, ami a holnappal kapcsolat képlékeny és ezért ijesztő. A ma könnyelmű, még akkor is, ha nehézségekkel tarkított. A jelen problémáit ismerjük, megküzdünk velük, de mi lesz holnap? Vagy még inkább, mi lehet holnap? Így inkább mélyebben nem gondoljuk, mit is kellene tennünk egy különb következő évért. Ma minden nyugodt és állandó, a gondok tekintetében is. A múltnak már nincsenek, a jövőnek pedig még nincsenek problémái. De amint mozdulunk biztosan lesznek. Akár kiszámíthatatlan nehézségek is.

Jövőre is ugyanazok leszünk. Amint a szétbomlott párkapcsolatok okán is tapasztaljuk, hiába lépünk át egy új viszonyba, mi magunk ugyanazok az emberek vagyunk és maradunk, ugyanazokat a hibákat követjük el, s előbb-utóbb ugyanúgy szakításba torkollunk. Véget vethetünk ennek az önismétlő folyamatnak, amennyiben hajlandók vagyunk megváltozni. De nem csak az év végi hangulat hatására és nem csupán ideiglenesen, hanem hosszútávra tervezve. Ezzel valós és tartós változást hozhatunk a következő évünkbe.

A körülményekben bízunk. Sokszor tévesen a külsőségeket jelöljük meg a pozitív változás ómegájaként. Láttunk már olyasvalakit, aki mindent megkapott az élettől és mégis mufurc volt, illetve fordítva? Több hivatalos felmérés szerint, olyan szegényebb országokban, mint az elmaradottabb afrikai régió vagy Mexikó jóval magasabb az emberek elégedettsége és boldogság érzete. Ha valahol elvileg nem lenne okuk az örömre, hát ezen helyeken biztosan nem. És mégis. Jól mutatja, hogy a belső reakciónk a lényegi. Nem várhatjuk a dolgok jobbra fordulását csak úgy maguktól. Az adott helyzetből kell kiindulni, nem elégedetlenkedni és beletörődni. Meglátni a lehetőségeket és élni velük. Nem árt, ha a jól érezzük magunk útközben is, nem a végeredménytől tesszük függővé a boldogságunkat.

Minden, ami számít most történik. Szeretünk a múltba révedni vagy a jövőn mélázni, mert addig sem kell semmit itt és most csinálni. Nem lustaságból, egyszerű emberi gyarlóságból, tudatlanságból vagy kényelmességből. Olyan jó kijelenteni, hogy ez vagy az meg fog történni, aztán gyakran azt se tudjuk, hogyan fogjunk hozzá. Ezek vagyunk mi emberek. Tökéletlenek. De tökéletlenségünkben sem árt tudatosítani a jelen értékét és a kinyilatkoztatásaink horderejét. Mi adunk súlyt a mondandónknak, komolyságot a tetteinknek. Eckhart Tolle szerint; "Soha semmi nem történt a múltban: minden a mostban történt. Soha semmi nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni."

Mindenkinek a saját mércéje szerinti kiegyensúlyozott, sikeres és boldog új esztendőt kívánok!
Fotó: Pixabay