Mi lesz velünk idén?

A gondolataink meghatározó ereje

Sok minden függvénye mi történik velünk idén, de az új év sem segíthet, ha a gondolkodásmódunk túlságosan maradi. Némi rugalmasság, nyitottság, fejlődőképesség elengedhetetlenül szükséges az elvárásaink beteljesítéséhez.

Megrekedve. A gondolataink az egyik legszorosabb sorvezetőink. Apró panelekből építjük fel a gondolati hálónkat, mintha Lego darabokat illesztenénk egymáshoz. (Néha pont annyira kockák is vagyunk általunk, mint egy Lego építmény.) Ám mi útmutató nélkül eszkábálunk, és csak jóval később látjuk mit is építettünk. Bárhogy néz ki, a miénk, így nagyon ragaszkodunk hozzá. Olyannyira, hogy gyakran képtelenek vagyunk távolról tekinteni rá. Nem tudunk hátrébb lépni és messzebbről megnézni. Megrekedünk a saját elméleti korlátaink között.

Csak semmi új. Jól megfigyelhető a rugalmatlanság, amikor valami újjal találkozunk. Gyanakvóan tekintünk rá, ódzkodunk tőle és inkább elutasítjuk. Nem illik bele a megszokott sémáinkba, ahogy egy Playmobil figura sem passzírozható bele egy Lego autóba. A zárt elme elveti a használhatóságát és marad a meglévő rutinban. Fel sem merül, hogy az új dolog kerüljön a középpontba és azt vizsgáljuk, mit építhetünk köré, mit alkalmazhatunk belőle. Ez túl sok macera. Gondolkodni kell, kreatívnak lenni, alkotni, dolgozni vele, rajta, megszokni. Sok a változó tényező, mi pedig kényelmesek és jól beváltak vagyunk, így bezárjuk a kaput.

Ennyi idiótát! Nem csupán az újításokkal állunk hadilábon. Az emberekkel is legalább ennyire elutasítóan viselkedünk. Eltér a véleményünk és a másik rögtön hülye meg ellenség. Másként látjuk a világot, de ettől még emberek vagyunk és tanulhatunk egymástól. Gundel Takács Gábor mondta nemrég egy interjúban: "Ha csak ülünk az utca két oldalán, és ócsároljuk egymást a barikád két oldaláról, attól nem leszünk többek, legfeljebb sérültek. Viszont, ha egy jót beszélgetünk, azt mindketten elvisszük magunkkal." Mi történne, ha kicsit is befogadóbbá válnánk? Egy eltérő szemlélet olyasmikre világíthat rá, amelyeket mi nem vettünk észre a saját korlátoltságunk miatt. A friss megközelítés rávilágíthat a hiányosságainkra és esélyt ad a pozitív változásra. Ezért alkalmaznak például cégek külső szakértőket a problémák felderítésére.

Az alkotás vágya velünk született. Mindenki szeret alkotni. Így születtünk. A kisbabák kíváncsiak, próbálkoznak, tanulnak, hibáznak, újra tanulnak, és alkotnak. A szemükben a Playmobil figura nem túl nagy a legóhoz képest, hanem lehetőség egy nagyobb autó megépítéséhez, amibe belefér. Aztán jövünk mi szülők és elmagyarázzuk, hogy ez két különböző játék, ne keverjük őket össze, nem illenek egymáshoz. Tessék, egy lecke a merevségünkről. Dobozokban gondolkodunk, pakolunk és élünk. Az évek múlásával a környezet gondoskodik róla, hogy korlátok közé szorítson. A szülő, az iskolák, a munkahelyek. Számtalanszor halljuk "ezt így kell csinálni", azt úgy kell megoldani" mondatokat, és hamarosan el is hisszük, hogy csak abból gazdálkodhatunk, amink van, és csak úgy, ahogy előírják nekünk. Már nem produkálunk, csak reprodukálunk.

Elfogadni és nem elfogadni. Az elfogadás emberi oldalról fontos. Empátia, megértés, figyelem, tolerancia és társaik mind kellenek, hogy közelebb kerüljünk másokhoz és befogadjunk embereket, kapcsolatokat, ismereteket. Egyben saját lelki egészségünkért érdemes elfogadni azt is, amin nincs hatalmunk változtatni. Ám ne feledjük, vannak eszközeink, hogy ne fogadjunk el mindent készen. Az élet nem instant zacskós leves, amelyet leforrázva egy csészében fogyaszthatunk. Tudjuk, miben legyünk lázadók, újítók. Merjünk próbálkozni, tervezni, kivitelezni, kezdeményezni. A fantáziánk és kreativitásunk segítségével alkossunk, ahol csak lehet. Hozzuk a felszínre azt a gyermekkori korlátlan és szabad alkotóképzeletet, amelyet a komoly, felnőtté válás útján elnyomtak, elnyomtunk magunkban.

Stabil vagy fejleszthető? A fő kérdés, merevnek vagy flexibilisnek látjuk a gondolkodásmódunkat? Aki úgy véli, az intelligenciánk adott tényező, az jobbára igyekszik a meglévő képességeihez igazítani a kihívásokat. Nem vállal túl rizikós feladatokat, szeret biztosra menni. Ha nem jár sikerrel, akkor az egyszerűen azért van, mert a képességei ennyire predesztinálják. Azok viszont, akik szerint a jelenlegi intellektusunk szintjén túl léphetünk, szeretik a valódi megmérettetéseket és nem csüggednek el akkor sem, ha elbuknak. Lehet, hogy ma meghaladja a képességeiket, de holnap újra neki futhatnak, már a ma tapasztalataival felvértezve, és jobbak lehetnek. Ők az örök tanulók. Megéri ebbe a csoportba tartozni. A nyitott, pozitív és fejlődőképes mentalitásnak köszönhetően sokkal több örömet találunk a mindennapokban is.

Talán kevésbé az a fontos, mi történik majd velünk idén, mint az, mit fogunk gondolni a történésekről. Mert ez dönti el, mit reagálunk, pozitív vagy negatív lesz a hozzáállásunk. És a gondolkodásmódunk felel azért is, hogy mit érünk el ebben az esztendőben. Elbukunk és a földön maradunk vagy felkelünk és újabb tapasztalatokkal felvértezve ismét nekivágunk a terveink megvalósításának. Megéri rugalmasan gondolkodni. Amint ezt Albert Einstein is megfogalmazta: "A túléléshez és a magasabb célok eléréséhez mindenképpen újfajta gondolkodásmódra van szüksége az emberiségnek." És nekünk is.

Ha tetszett ez a poszt, akkor ebben az évben, ha mást nem, a gondolati flexibilitást tartsd szem előtt.
Boldog Új Évet Kívánok!
Fotó: Karolina Grabowska, Pexels