Merjünk nemet mondani

6 pontban a nemet mondás fontosságáról

Igen vagy nem? Egyszerű eldöntendő kérdés, mégis annyi bonyolultságot okoz. Mit mondjunk, egy üzleti ajánlatra, egy munkára, egy csábító szabadidős programra? A két választás közül talán a nemet választani de még inkább kimondani a nehezebb. Miért? Mert terhelőbbnek érezzük, hogy el kell utasítanunk a másikat. Mi sem szeretjük, ha kikosaraznak, ezért nekünk is kellemetlen ezt megtenni. Azonban jó tudni, ha merünk nemet mondani, az sok tekintetben a javunkat szolgálja. Mivel kell megküzdenünk és mit profitálunk, ha határozottak vagyunk?

Időt és energiát takarítunk meg. Udvariasságból ne vállaljunk el bármit. Vannak korlátaink és ezt ismerjük is be. A túlhajszoltság egyik ismérve, hogy folyton rohanunk, és egyszerre akarunk megoldani mindent. Ez oda vezet, hogy halmozzuk a hibákat, amitől még idegesebbek leszünk és a végén rettentően kimerülünk. Lássunk tisztán. Leterheltségünket mi érzékeljük. Ha megpróbálunk minden létezőnek megfelelni, akkor csak szétforgácsolódunk, és a végén senkinek sem tudunk. Egyedül magunknak akarjunk megfelelni, azt vállaljuk be, amit biztosan meg is tudunk csinálni. Így felesleges zaklatottságtól és időveszteségtől kíméljük meg személyünket. Éljünk Jane Austen gondolatával; "Ha habozik igent mondani, mondjon bátran nemet."

Mások véleményezni fognak. Mit mondanak majd a többiek, ha valamit nem csinálunk meg? Talán azt gondolják, hogy ennyire sem vagyunk képesek? Lehet nekünk kellene helyre tennünk az önbizalmunkat. Mi egy önálló személyiség vagyunk. Saját akarattal, tudás bázissal, kapcsolatrendszerrel. Engedtessék meg, hogy önálló döntést is hozzunk. Felelősségteljes és felnőtt döntést, vállalva annak minden következményét. Egy dolog pedig biztos. Ha elvállalunk valamit, ha nem, megítélni így is úgy is fognak. Ha nemet mondunk leszólnak, ha igent, akkor strébernek tartanak. Ezzel együtt kell élni. Ezért nem számít mások vélekedése, a lényeg, mi mit gondolunk magunkról.

A következmények hatása. Ugyan farkastörvények uralkodnak, azonban, ha nem állunk ellen, akkor egyre csak nőnek a terheink, a kötelezettségeink, és a végén belerokkanunk. A nemet mondásunk következményeként talán mást választanak, és kiesünk a pixisből. Vagy, ha elég karakánok vagyunk, akkor elfogadják, hogy most nem, és lesz legközelebb. Valóban lehetnek súlyosabb kimenetelei is a döntésünknek, ám gyakorta tapasztalom azt, hogy a hirtelen beérkező sürgősként feltüntetett munkát jó része nem is annyira sürgős. Mikor visszautasítom, jelezve azt is, hogy mikorra tudnánk elkészíteni, akkor azt a választ kapom, hogy akkora is jó lesz. Szóval mindenki mindent azonnal akar, de ha nincs meg, kicsit később is jó. Pontosítsunk. Ehhez szükséges, hogy minőségi munkát végezzünk és kulturáltan utasítsuk vissza az ajánlatot. Ezek hiányában ugyanis az ügyfélnek, a munkatársnak édesmindegy, hogy gorombán és átlagosan ki teljesíti a kérését. És persze ez nem minden esetben vagy munkaterületen történik így, de rengeteg példa adódik rá. Szóval a következmény, nem minden esetben olyan vészes, mint azt feltételezzük.

Kínos a magyarázkodás. Ezzel sincsen semmi gond, ha a hivatkozási alapunk igaz és jogos. A probléma ott kezdődik, ha kifogást kell gyártanunk. Tűnjön igaznak, ne legyen bántó, és ezáltal a mi lelkünket is legalább egy kicsit megnyugtassa, ha már kamuzunk. Gyakran nehezebb elutasítani és könnyebb lapulni, mert csupán kedvesek akarunk lenni és nem megbántani senkit. Ez érthető, de nem célravezető. Nincs más lehetőség, fel kell vállalnunk az állásfoglalásunkat. Jobban járunk, mintha észben kéne tartani, milyen ürüggyel mondtunk le valamit, és aztán ellentmondásba kerülünk, ha kiderül az igazság. Ebben az esetben a magyarázkodás valóban kínos.

Tisztán tartja a kapcsolatokat. Megígérni valamit, aztán nem betartani csak bujkálni a másik elől nem csak körülményes, de elég etikátlan is. Jobb a kapcsolatainknak, ha őszintén mondunk valamire nemet, mintha kétségek közé vetjük. Jodi Lynn Picoult szerint; "A "meglátjuk" valójában mindig nemet jelent." Nem feltétlen könnyű megtenni, és esetenként sérülhet is a viszony, de érett gondolkodással mindez megbeszélhető. Hosszútávon sokkal nagyobb problémákat okozhat, ha nem így cselekszünk. Akár az addigi jó kapcsolatunk is rámehet erre az egészre. Az őszinteség ezen a téren is kifizetődik. Egyenes emberek vagyunk és maradunk, jellemes tartással, akik mernek nemet mondani, és azáltal megőrizni és ápolni a kapcsolatot.

Elfogadni is tudni kell. A másik oldalról is ejtsünk pár szót. Ugyanis a kapcsolati problémák fő sodrát az elutasítás során az okozza, hogy nem tudjuk elfogadni a nemet. Nem sértődhetünk meg, nem vehetjük személyesre a visszautasítást. Még akkor sem, ha nekünk szól. Tiszteletben kell tartanunk az illető döntését, és meg kell becsülnünk, hogy volt olyan korrekt és felvállalta ezt. Végtelen zavarba ejtő, amikor valaki egy beszélgetés közben, az elutasítást követően, felcsattan, felpattan és duzzogva elviharzik. Örüljünk, és hallgassunk Chris Guillebeau bölcseletére; "Amikor néhány dologra nemet mondasz, lehetőséget kapsz, hogy több dologra mondj igent." Várjuk el az elutasítás tiszteletét, bármely oldalon állunk is.

Azért alapból mindenre nemet mondani nagy dőreség és nem is visz előre. De szelektálni, az igényeinkhez és a lehetőségeinkhez mérten őszintén elutasítani nagykorú vélekedésre vall. Ha mindezt megfelelő formában tudjuk tenni, akkor nem okozunk vele problémát se magunknak, se másoknak, és a kapcsolatainkat egészségesen tarthatjuk. Ezzel a mentalitással elkerülhetjük a Georges Simenon által jegyzett helyzeteket; "A kínos esetek, amelyekből kínkeserves kikecmeregni, és amelyek, így vagy úgy, szükségképpen rossz véget érnek, mindig azzal kezdődnek, hogy az ember hagyja magát belerángatni a dologba, óvatlanságból, vagy mert nincs ereje nemet mondani."

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is. De ha nem tetszett és nem osztod meg, azt is teljesen megértem.