Megosztó társadalom

Miért szeretünk megosztani dolgokat és milyen hasznunk lehet belőle?

"Az egésznek a részvétel az alapja. Ez az önkifejezés egyik formája. Amikor kitalálsz valamit, és közzéteszed, az emberek rád találnak, és te is megtalálod az embereket." (Dale Dougherty)

Megosztani jó. Adni másoknak nagyszerű érzés. Ezt még gyermekkorból hozzuk magunkkal. Azonban a megosztani kifejezés, a digitális világ térnyerésével, egészen új alapokra helyezkedett. A megosztás korunk népszerű tevékenysége. Egyesek szerint inkább korunk népbetegsége. Bárhogy vélekedjünk is, sokat elárul rólunk és a világunkról. Pro és kontra, mire és miért jó, vagy nem jó megosztani?

A közlés szándéka. A kinyilatkoztatás alap emberi tulajdonság. Bárki, bármit is oszt meg a neten azzal közlendője van. A cél a figyelemfelkeltés valamint a jelen vagyok megmutatkozása. Az emberek mindig is szerették közkinccsé tenni a tudásukat. A professzorok és a valamiben szakértők könyveket írtak, írnak, előadásokat tartanak. Ez az emberiség javát szolgálja. Ám a történelem során sosem volt még ennyire előtérben önmagunk mutogatása. Ma nem csak a hozzáértést jeleníthetjük meg, hanem gyakorlatilag mindent. Az interneten, a közösségi oldalakon, honlapokon végtelen egyszerűséggel oszthatjuk meg, amink van. Legyen az fotó, vélemény, hangulat, ismeret. De túl lépve a cicás képek posztolásán, ennek az egésznek van építőbb oldala is.

Megkérdőjelezett hitelesség. Természetesen nem veszélytelen ez sem, mint a kétkedők hangoztatják. Mert a világháló hitelessége erősen megkérdőjelezhető, elsőre sokkal nehezebben átlátható. Könnyebb itt megvezetni az emberek a megfelelő tálalással. Ez a fajta első benyomás radikálisan eltér a személyes találkozások okozta élménytől. Szemtől szemben azért kiderülnek dolgok, láthatóvá válnak az öltözködésből, viselkedésből, beszédstílusból. Ott is lehetett ködösíteni, de a digitális platformon jóval egyszerűbb másnak mutatni magunkat, mint valójában. És komplikáltabb is rajtakapni valakit, hiszen nagyobb részben kell hagyatkoznunk a belső megérzéseinkre.

Érték az éterben. De foglalkozzunk inkább a pozitívumokkal. Feltételezve, hogy értéket állítunk elő. Kreatív ötleteket, szakismeretet, probléma megoldásokat kínálunk és tolunk fel a hálóra. Ebben az esetben növeljük azt a hasznos információs bázist, amely elérhető a neten. Bárki által, akármikor, korlátok nélkül. A tudás ott hever az interneten csak rá kell kattintani és kattanni. Mint egy nagy szabadegyetem. A szabadság nagy rizikójával együtt, a kontrollálatlansággal. Azonban minden kiforrja magát előbb-utóbb. Ahogy a tudósok is kísérletezgetnek és veszteségek, kudarcok árán sokadszorra lelnek rá megfejtésekre, úgy az internetre felkerülő anyagok is tesztelésre kerülnek. Vannak, amelyek megállják a helyüket, megtalálják a közönségüket és vannak, amelyek nem. Bizonyosak közülük meghatározó trendeket formálnak, felkapottá válnak és növekvő követői csoportot tudhatnak magukénak. Mások pedig stagnálnak vagy épp eltűnnek a süllyesztőben. Alkothatunk és a világ tudomására hozhatjuk. Aztán majd a fogadtatás eldönti, mennyire értékes, amit csinálunk.

Közösségformáló erő. A közösség az, aki meghatározza az értéket. Hasonló a hasonlót vonzza. Ez a neten sokszorosan igaz. Az emberek keresik azt a közeget, ahol megértésre, elfogadásra és azonos érdeklődési körre találnak. Egy közösség értéke mindig a tagjai elégedettségén mérhető. Mit kapnak, mivel járulnak hozzá, mennyire aktívak, illetve milyen mértékben használhatók számukra az ott fellelhető ismeretek. Az értékes mondanivalók elgondolkodtatják és megmozdítják az embereket. És annak, amit csinálunk az életben, ha van fontos vonzata, az éppen az értékteremtés. Mit tudunk adni magunkból másoknak, amitől ők többek lesznek? Mivel járulhatunk hozzá a társadalom fejlesztéséhez? Nagy szavaknak tűnnek ezek, de a saját mikro közegünkben így is, úgy is hatunk másokra. Miért ne tehetnénk ezt nagyobb plénum előtt, ha van rá affinitásunk? Amint Chris Anderson megfogalmazta; "Az internetes korban már nem kell beérnünk azzal, aki éppen a szomszédos fülkében ül. Megkereshetjük és kiaknázhatjuk a legjobb emberek tehetségét, még akkor is, ha mi Detroitban vagyunk, az illető pedig Dakarban. Vagy, ami még lényegesebb, ők is megtalálhatnak minket."

Támogatás és fejlődés. Ebben a közegben az emberek az érdeklődésüknek megfelelő irányba haladhatnak. Együtt, biztatva egymást, tanulva a másiktól, nem magára hagyva senkit. Kérdéseket tehetnek fel és válaszokat kapnak. Olyan megerősítéshez jutnak, ami átsegíti őket a nehézségeiken. Sokszor épp ez a homogén erő hiányzik a saját környezetünkből, ahol nem a velünk azonos mentalitású személyekkel vagyunk. Mert a munkahelyünk nem adja meg ezt az energiát és talán a családunk sem ért meg és nem áll mellettünk. Szükségünk van egy olyan körre, ahol bátran önmagunk lehetünk, értéket kaphatunk és akár teremthetünk is.

Amikor legközelebb megosztunk valamit, jusson eszünkbe az ebben rejlő potenciál. A like-okon és az emojikon túli színvonalas önkifejezési formula, ahol a kreatív alkotó találkozik a befogadó közönségével. És kölcsönösen valami értékeset kreálhatnak. Gyakorlatilag bárkiből közkincs lehet. Mind többek lehetünk tőle. Oravecz Nóra szavaival; "A közösségi tudásmegosztás miatt olyan megoldásokat találhatunk életünk problémáira, amelyekhez korábban csak keveseknek volt hozzáférése, és a közösségi médiának köszönhetően egyre többen érezhetik, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal."

Ha tetszett ez a bejegyzés, és értékesnek találod, akkor oszd meg másokkal is. És gyere máskor is szemezgetni a posztokból.
Fotó: Brooke Cagle, Unsplash