Megérzések és benyomások

Gyorsan vagy alaposan formálunk véleményt a világról és másokról?

Egészen jól olvasunk a különböző jelekből. Talán nem pipáljuk le a nyomolvasó indiánokat vagy a sztárnyomozókat, de mindenképp ügyesek vagyunk. Gyorsan képesek vagyunk feltérképezni a dolgokat és ez akár lendületes döntésekre is vezethet minket. Vajon a megérzéseinkre és az első benyomásainkra hallgassunk vagy gyűjtsünk még információkat?

Kiolvassuk a környezetünk. Akinek kétsége van a jelolvasási képességei kapcsán, az tegye magát próbára. Kapcsolgassa a tv-t és mondja meg a random felbukkanó filmrészletek láttán, hogy milyen műfajú filmet lát. Valószínűleg elég egy pillantás vetnünk rájuk, hogy válaszoljunk. A miliő, a színvilág, a világítás, az enteriőr, a kosztümök, ruhák, mind, mind segítenek a meghatározásban. Egy sci-finek teljesen más látványvilága van, mint egy westernnek. Általában. De azt is megtehetjük, hogy lenémítjuk a hangot, és így követjük a cselekményt. Nagy vonalakban biztosan képben leszünk a történésekkel. Az arcok, a tekintetek, a mimika, a testbeszéd, mind elárulja, mi is zajlik éppen a képernyőn. Ez a képességünk a való életben is jól működik.

Egy beszédes kísérlet. Végeztek egy kísérletet, amely során vadidegen embereket engedték be 15 percre diákok szobájába és nekik az első benyomásaik alapján kellett kitölteni egy kérdőívet az ott lakó személyre vonatkozóan. Meglepően pontosan térképezték fel a diákokat. Bizonyos oldalról jobban ismerték őket, mint a közeli barátaik. Valószínűleg mi is így vagyunk ezzel. Amikor futólag találkozunk valakivel levesszük a jeleket. Az öltözködés, a mozgás, a testtartás már azelőtt sokat mond, mielőtt a másik megszólalna. Rögvest feldolgozzuk a látottakat és kialakítunk egy képet róla.

Gyors megítélés, lassú megismerés. Képzeljünk el egy állásinterjút. Érkezik egy kifogástalan megjelenésű jelölt. Látjuk a viseletét, fogadjuk a köszönését, kézfogását, leültetjük, ő elhelyezkedik, és a viselkedéséből máris sokat tudunk meg róla. De aztán beszélni kezd és az egész megítélésünk összekuszálódik. Nincs összhangban a mondandója, a beszédstílusa a kinézetével. Vajon az első ösztönös megérzésünkre hallgassunk vagy a további impulzusokra? Látszólag alkalmas a feladatra, de jobban megismerve kétségeink támadnak. Mit tegyünk?

Nincs mindenre érvényes szabály. Nem tudjuk minden benyomásunkat megindokolni és ez rendjén is van. A tudattalanunk számtalan információval gazdálkodik, hogy nekünk ne kelljen mindennel tudatosan foglalkozni. Ezért van, hogy sok esetben csak megérzéseink vannak valami vagy valaki kapcsán. Érezzük, hogy ez vagy az szimpatikus, tetszik vagy ellenkezőleg, egyáltalán nem bizalomgerjesztő. Megmagyarázni ugyan nem tudjuk, de belül érezzük. Bármi iránt érezhetünk így. Legyen szó szakmai kérdésről, párkeresésről vagy akár egy új fogkrém kiválasztásáról. A tudattalanunkban elraktározott irányvonalak mentén akár gyorsan is dönthetünk. Az projekt nem kivitelezhető jelenlegi formájában, nem szeretnénk második találkozót az aktuális randipartnerünkkel, egy bizonyos fogpaszta csomagolása, márkája vonzóbb a számunkra.

Egy kicsivel több. Ugyanakkor ne felejtsük el, a mélyebb tájékozódásnak is van haszna. Valószínűleg a külsőségekből sok fontos információkhoz jutunk, még olyanokhoz is, amelyek nem derülnek ki egy beszélgetés során. Viszont a közvetlenségét, a kommunikációs kvalitását, az attitűdjét akkor ismerhetjük meg, ha beszédbe elegyedünk vele. A már említett kísérletben is, a diákok barátai lényegesen jobb emberismerettel bírtak diáktársuk felől, mint az idegenek, akik csupán a szobájukat szemlélték meg. Minden esetben a helyzettől függ, van-e szükség további ismeretekre vagy elég, amit elsőre begyűjtöttünk.

Felülírt vélekedés. Mindenkinek vannak kedvenc színészei és vannak, akiket nem kifejezetten kedvel. Ám előfordulhat, hogy látunk egy kifejezetten jó alakítást olyasvalakitől, akit nem igazán szeretünk. Ha mást nem, a színészi nagyságát elismerjük, de még az is megeshet, hogy megváltozik a véleményünk és megkedveljük őt. Ugyanez megtörténhet akkor is, ha egy művésznek nem rajongunk a munkásságáért, de hallunk egy interjút vele, és emberként értékelni kezdjük. A befolyó többlet tudás hatására változtatunk a véleményünkön. És álljon itt egy ellenpélda is, amikor a tudatosan kialakított szemléletünket dobjuk sutba. Néhányan biztosan megéltük már, hogy villámcsapásként beleszerelmesedünk valakibe, aki elvileg egyáltalán nem a zsánerünk. De valamit találunk benne, ami megfog és ez felülírja az ideális partnerről elraktározott képet. Hogy ez mennyire lesz tartós, az más lapra tartozik.

Nem árt az óvatosság. Utóbbi példázat okán látjuk, hogy esetenként azonnali értékítéletünk nem azonos az egyébként vallott elveinkkel. A tudattalanunk gyakorta tartalmaz előítéleteket is. Faji, iskolázottsági, munkakörhöz köthető sztereotípiák, amelyek jelentős befolyást gyakorolnak az elsődleges benyomások terén. Ha túl korán vonjuk le a konzekvenciát egy személyről, nem ismerjük meg behatóbban, akkor talán egy számára előnytelen fiókba tesszük őt a megítélésünk szekrényében. Ilyenkor a bennünk elültetett előítéletek gyökereibe ütközünk és szinte észrevétlenül ítélkezünk. Ez az ösztönös megérzéseinkben is felbukkanó kockázati tényező. Nagyon lényeges megkülönböztetni, hogy milyen területen tartsunk ki az első behatások mellett és hol bővítsük az ismereteinket a tisztábban látás, és jobb döntések, megítélések végett. Emlékeztetőként álljon itt Klazomenai Anaxagorász gondolata: "A látszat nem az igazság. Ami szemünk előtt van, pusztán a láthatatlannak megjelenő képe. Első benyomásunk, érzékeink minden segítség nélkül a maguk természetességében gyenge alap ahhoz, hogy elbíráljuk, mi az igaz. S ez mégsem azt jelenti, hogy az igazság elérhetetlen számunkra."

A cikkben emlegetett kísérletről Malcolm Gladwell: Ösztönösen - A döntésről másképp című könyvében olvashatsz bővebben.

Ha tetszett ez a cikk, akkor a megérzésekre alapozott gyors döntéseidben is bánj óvatosan az előítéletekkel.
Fotó: kues1, freepik