Megállni tilos

Muszáj, hogy a világ átszáguldjon rajtunk? Vagy mi a világon?

"Az emberek bármit inkább tesznek, mint hogy gondolkodjanak." (John Searle)

Mindig megyünk valahová, mindig csinálunk valamit, sosem állunk le. Ha megállunk, valójában akkor sem állunk meg igazán. Fékevesztett tempóban repesztünk keresztül az életen és elfeledkezünk arról, milyen nem csinálni semmit. Milyen nézni ki a fejünkből, a gondolatainkba mélyedni vagy egyszerűen csak átadni magunkat a pillanat varázsának, hangulatának. Az ilyesmi csak felesleges időpocsékolás vagy hasznos időtöltés?

Elméleti kalandozások. Általában úgy készülök egy bejegyzés elkészítésére, hogy egy téma köré kulcsszavakat, rövid megjegyzéseket vázlatolok, majd a hét közepe felé elkezdem ezeket részletezni. Szeretem, ha holt időben tehetem mindezt, mint amikor utazok. Így később, nyugodtabb körülmények között csak le kell tisztázni, kérek egésszé tenni a szöveget. A legtöbbször azok a dolgok zajonganak a fejemben, amelyek a napokban foglalkoztatnak. Problémák, megoldások, tapasztalások, programok, hírek, cikkek, egyéb olvasmányok. Ezek mixéből szokott összeállni valami. Most arra gondoltam, hogy az aktuális bejegyzést kicsit szabadabban készítem el és hagyom magam kötetlenül kalandozni. Engedem a gondolataimat csapongani, és bízom benne, mindenféle erőszak nélkül is értelmes végeredmény születik.

Hol jár az eszem? Kíváncsi voltam mire jutok, lesz-e cikk ebből a stratégiából? Rövidesen kiderült, hogy lesz, de a módszer nem igazán vált be. Azért nem, mert a csapongás helyett az agyam elkezdett jojózni egy bizonyos kérdés körül. A már szinte meditatívan nyugodt gondolkodásosdi körül. Amit épp csinálnom kellett volna. Amit úgy alapvetően a legkevésbé csinálunk. Amikor csak bambulunk és nézünk ki a fejünkből, mintha nem is lennénk ennek a világnak a részei. Ehelyett van egy állandó késztetésünk, hogy valamit csináljunk. Muszáj tevőlegesnek lenni, különben feleslegesnek érezzük magunkat. Körülöttünk mindenki megy, rohan, megoszt, tesz-vesz, aktív. A jelen aktivitásának pedig nem része a merengés. Én is megtehetném, hogy míg utazom, csak bámulok ki a vonat ablakán. De nem, mert ezt a cikket is az utazásom közben jegyzeteltem. Máskor meg olvasom a könyvem. Ide jutva abbahagytam az írást és körbenéztem az utastársaim között. Csupán néhányan szemlélődtek, többen olvastak, hallgattak valamit vagy a telefonjukat bökdösték. Jellemző, ha a telefonunkra nem nézünk rá pár percenként, még megtámad a FOMO jelenség, hogy esetleg kimaradunk valamiből. Próbáljuk ki! Hagyjuk otthon a telefont egy fél napra és nézzük, mennyire árvának érezzük magunkat nélküle. Szinte olyan érzésünk lehet, mintha meztelenül indultunk volna el.

A mi nézetünk vagy másoké? Ez a kis okosnak nevezett eszköz folyton a kezünk ügyében van. Ha nem tesszük le, és nem hagyjuk a gondolatainkat rendeződni, akkor majd rendezik mindazok a befolyásoló tényezők, amellyel találkoznak, mondjuk az említett kütyün keresztül. A média tartalmak érdeklődésünknek megfelelő megválogatásáról gondoskodnak az algoritmusok. Ha nem adunk időt a fejünkben zajló folyamatok tisztázására, a teóriák megemésztésére, akkor megeshet, hogy készen veszünk át véleményeket, állásfoglalásokat. Átgondolatlanul, mérlegelés nélkül kerülünk befolyás alá. Vagyis nem lesz önálló véleményünk. Ezt ugyan a végletekig tagadjuk, de tény, hogy nem kitermeltük csak átvettük változatlan formában más gondolatait. A nem gondolkodás rengeteg időt, energiát spórolt nekünk.

A semmittevő nem lesz semmirekellő. Mindenkinek jól jön, ha magába merül. Vegyük a gyerekeket. A mai szülők szinte bűntudatot éreznek, ha nem kötik le a gyerekeiket. Szerveznek nekik plusz elfoglaltságokat, játszódélutánokat a kis barátokkal, néha leülnek velük játszani vagy egyszerűen leültetik őket a nagy fekete lapos téglalap alakú bébiszitter, a tv elé. A jelszó, csak legyen lefoglalva a gyerek. Holott a kicsiknek is hatalmas szükségük van arra, hogy egyedül játszanak, hogy saját maguk fedezzék fel a világot, hogy önállóan találjanak elfoglaltságot, sőt, hogy esetenként akár unatkozzanak is. Igen, az utóbbi is fontos. Amikor csak lézengenek. De erre modern világunk nem hagy sok lehetőséget. Valami impulzus mindig éri a kölyköt. Feltűnt már valakinek, hogy minél több játéka van egy gyereknek annál inkább nem tud mit kezdeni magával? Ez nem klasszikus unatkozás, hanem megcsömörlés, aminek gyakran a vége a szülőtől kikönyörgött telefonozás vagy tv-zés. Érdekes, hogy a játék dömping ellenére sokszor a legolcsóbb játékok kötik le őket igazán. Például a rajzolás, gyurmázás, homokozás. Itt érvényesül a leginkább a bennük élő fantázia. A készen kapott játékok szűk keretet biztosítanak a képzelőerő számára. Viszont, ahol szabad kezük van, ott határ a csillagos ég. Ez a gyermeki kreativitás, amelynek felszabadításához elegendő idő, nyugalmas környezet és ráhangolódás szükséges.

Meglett kreativitás. Nincs ez másként a felnőttkori alkotással sem. A kreativitás lassú és nyugalmat igénylő tevékenység. Ami gyorsan jön az általában csípőből megoldott rutinmunka. De álmodozni, kitalálni, fejben összerakni, egészen más műfaj. A legjobb ötleteket nem zajban hozzuk. A magunk nyugalmában és csendességében. Ezt a közeget nagyon nehéz megteremteni a hétköznapokban. Emberek, eszközök, különféle elterelő tényezők tartják markukban figyelmünket. Úton útfélen megzavarnak. Mit és mikor szoktunk úgy csinálni, hogy közben kizárjuk a zavaró elemeket? Ha egyszer megzavarnak nehezen találunk vissza a fókuszunkhoz. Velem előfordul, hogy félredobom a telefont, mert szeretnék valamit háborítatlanul befejezni. Ha nem érnek el, majd visszahívom őket. A legtöbb dolog 20 perc múlva is aktuális lesz még. Nem gyakorta vonulunk el egy félreeső helyre vagy ülünk ki egy hegy tetejére, ahol van zavartalanság és távlat. Pedig valami hasonló környezetben tudunk kiteljesedni, ötletelni, kreatívkodni.

Menő ma részt venni az őrült rohanásban, az eszeveszett pörgésben. Ám az nem lesz menő, amikor pár évtizeddel később azon kapjuk magunkat, hogy az élet közben elszaladt mellettünk. Nyomattuk ezerrel ezt a menedzser szemléletes életmódot, megszereztünk és elértünk mindent, amit csak lehetett, és a végén mégis van bennünk valami üresség. Valami hiány. Nem mondom, hogy ne hajtsunk! De ügyeljünk arra, hogy olykor szakítsuk meg a vágtát, és vizslassuk meg jó-e az irány? Van értelme és értéke lassítani, megállni, lenyugodni és a gondolatainkba veszve tűnődni. Az így napvilágot látó felismeréseink nagyszerű támogatóink a sorsunk alakításában. Csányi Vilmos meglátása szerint: "A tudat drága mulatság: lelassítja a gondolkodást; az emberi elme komplexitása viszont olyan sokféle gondolat kialakítására, tárolására, szerkesztésére alkalmas, hogy a leghelyesebb választás érdekében a döntési folyamatot megéri lelassítani."

Ha tetszett ez a bejegyzés, készíts egy kávét vagy önts egy pohár vizet magadnak, ülj le a kényelmes fotelodba a nappaliban vagy a teraszon, és gondold át, hogy állsz te a megállással!

De felmászhatsz egy magaslatra is, ahonnan széles perspektívák tárulnak eléd és nyílnak benned.

Fotók: wayhomestudio, freepik