Kezünkben az irányítás

Mennyi befolyást engedünk be az életünkbe?

"Az ember kötelessége, hogy részt vegyen a saját életében." (Mariana Leky)

Mennyire van a saját kezünkben az életünk? Ezt egész egyszerűen ellenőrizhetjük. Megnézzük, miként töltjük a napjainkat. Rengetegen szeretnék, hogy azt tegyük, amit ők szeretnének. A világ üzleti és hatalmi alapon működik, ahol, ha nem figyelünk, könnyedén úgy táncolunk, ahogy mások fütyülnek.

Érdekes, hogy amikor elindul egy gondolatfonál, akkor gyakran akarva-akaratlanul ennek a megerősítésébe botlunk. Mikor az életünk feletti irányításról elmélkedtem, szembejöttek podcastok, cikkek vagy az épp aktuálisan olvasott könyvem. Ezek mind inspiráltak némi önvizsgálatra. Mindenféle konteoktól mentesen írom ezeket a sorokat. Szigorúan megmaradok a saját szűk környezetemben, mert minden a legkisebb hétköznapi döntéseinkkel kezdődik. Ez mutatja, hogy mennyire engedünk a külső benyomásoknak. Természetesen az itt megfogalmazottak erősen személyesek, így könnyű nem egyet érteni velük. Ez rendben van, amint az is, ha valaki másként kezeli ezeket a gyakorlatban. Mégis nem árt egy kicsit beszélni néhány az életünket meghatározó fontos kérdésről.

Kevesebb telefon, kevesebb digitália. Felhoztam már párszor, hogy igyekszem nem átadni magam a telefon bűvkörének. Nem hagyom, hogy rám telepedjen. Félre tudom tenni, vagy ha épp elfoglalt vagyok nem felvenni. Otthon sem fityeg mindig az oldalamon, mint cowboyoknak a pisztolya lövésre készen, hogy az első jelre felkapjam. Ha várok egy hívást vagy visszajelzést, persze ránézek, de különben bőven megvagyok nélküle. Ha egyedül eszem én is olvasgatok rajta híreket, cikkeket, kritikákat, de a közös étkezéseken nincs helye a telefonnak. Ott kizárólag a családnak, a barátoknak, az aktuális személyeknek van helyünk. Így vagyok a közösségi médiával is. Nem túl sok mindent posztolok. Manapság talán kevesebbet, mint pár évvel korábban. Például, évekkel ezelőtt állandóan ellenőriztem a cikkeim olvasottságát, a like-okat. Idővel azonban rájöttem, ezek pusztán számok, amelyek célja éppen a rabul ejtés. Hogy figyeljük őket folyamatosan. El kellett engednem a bejegyzéseket. Onnantól, hogy megírtam őket, éljék az életüket. Nem kell monitorozni őket. Ha bennük érték, (és hiszem, hogy van), képviseljék ezt és kész. Annyian olvassák amennyien. Egy klasszikus influenszernek ez üzleti mérce. Nála a pénz az első, az értékteremtés másodlagos. Valószínűleg bikinis csajos képekkel, kockahasú félmeztelen fickókkal, vagy vicces videókkal több elérést generálnék. De az egy teljesen más irányvonal.

Olvasási szokások. Ha már média, akkor én maradok a könyveknél. Hagy döntsem el én, mit engedek be a fejembe. Az információ egy része olcsó. Ingyen adják. Gondolok itt az osztogatott újságokra, netes hírportálokra. Főleg az a része olcsó, amellyel minket akarnak irányítani, manipulálni. De drágán megfizetünk érte. Az időnkkel és az önálló gondolkodás hiányával. Hány kattintásvadász cikkbe futottam bele én is, mire kezdtem ráérezni, hogy mire ne vesztegessem az időt. Egy hangzatos cím, feltűnő de félreérthető megfogalmazás, egy ismert emberre való hivatkozás, az írás meg köszönőviszonyban sincs velük. Már nem reagálok ezekre a bullshitekre, nem hagyom magam butítani. Én választom meg, milyen tartalmat olvasok. Inkább tartalmasat. Ráadásul az oldalak pörgetésével a figyelmünk is egyre felszínesebbé válik. Igyekszünk kimazsolázni a lényeget és nem olvasunk elmélyülten. Ellenben a nyomtatott formátumban sokkal jobban elmerülünk. Már, ha még a sok netezés nem nyírta ki teljesen a koncentrált figyelmünket. Szóval maradok a könyveknél. (És olykor a képregényeknél. Gyerekként imádtam ezt a műfajt, de aztán az élet hosszú évtizedekre elsodort tőle. Az elmúlt években viszont fedeztem fel újra.)

Sorozatosan. Amit még szeretek, azok a filmeket. Voltak az életemben olyan időszakok, amikor állandóan a mozikban lógtam, de olyanok is, amikor az elfoglaltságaim egyáltalán nem volt időm filmezgetni. Ma mindennél könnyebb hozzájuk jutni és akár az otthonunk kényelméből igényesen mozizni. Sőt, a meglátásom az, hogy ma a sorozatok gyakran minőségibbek, eredetibbek, mint a nagyvászonra kerülő kockázatmentesen önismétlő alkotások. Könnyen válhatunk sorozatfüggőkké. Szerencsére, eddig ezt is sikerült megúsznom. Nálam is lecsúszik időnként egy-egy film, ha a lehetőségeim engedik. De esténként nem esünk abba a hibába, hogy hajnalig daráljuk a sorozatokat. Szeretünk együtt filmet nézni a feleségemmel, de ez legfeljebb egy epizódot vagy egy fél filmet jelent. Különben másnap használhatatlanok lennénk. Ezért önuralmat gyakorlunk és másnap folytatjuk, ha tehetjük. Ez még mindig nem a legoptimálisabb, hiszen elalvás előtt egy órával már nem ajánlott semmilyen képernyőzés, de talán néhány fokkal mégis jobb, mint a tv-n elaludni. Az elegendő alvás egyébként is kritikus. Korábban gyakran dolgozgattam éjszakába (néha hajnalba) nyúlóan, de manapság sokkal jobban odafigyelek az időbeni lefekvésre. Ér minket egész nap elég zaj és fényszennyezés ahhoz, hogy estére amennyire csak lehet, kikapcsoljuk a készülékeinket és nyugodt környezetet teremtsünk a pihenéshez.

Munkában és mozgásban. Örülök, hogy a kislányunkkal gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel járunk az iskolába. Ez relatíve mozgásban tart. Nem enged ellustulni. Épp a napokban jutott eszembe, hogy ha már nem lesz szükség a kísérgetésemre, akkor jóval kevesebbet fogok alapból mozogni. Tudatosan ki kell majd mozdítanom magam akkor is. Addig is élvezem és gyűjtöm a lépéseket a Millió lépés az iskoládért applikációban. Mondhatjuk, mennyivel egyszerűbb mindenhova autókázni. De arra bőven lesz még ideje a gyereknek, ha felnő. (Reméljük lehetősége is lesz, mert amerre most halad a világ, nem biztos.) Egészséges és szükséges a napi mozgás a fiataloknak. És nekünk felnőtteknek sem árt, ha nem csak tespedünk egy monitor előtt. A bolygónknak meg külön jó, ha nem mindenhova kocsival megyünk. A koncentrációnkban is a segítség, ha olykor napközben is megmozgatjuk magunkat. Nem jó, ha kizökkentenek a munkából, de néha egy kis tornáztatás hasznos. Magamon is észrevettem, hogy egyes feladatok könnyebben mennek, mások meg nehezebben. A nehezebbeket hajlamosak vagyunk halogatni és saját magunkat szabotálni. Az írásnál is ez van. Bizonyos cikkek egyszerűen összeállnak és szinte megírják magukat. Más témák meg döcögősen haladnak. Ekkor folyton eltérülök, elkalandozok, mással foglalkozom, csinálok egy kávét, elolvasok egy hírt. Magamnak keresem a bajt, mert csak az időmet húzom és nem a munkámmal foglalkozom.

Nem képviselhetünk értékeket csakis, ha értékrend szerint élünk. A magunk értékrendje szerint. Amikor az időnk felhasználásáról döntünk, arról is döntünk, hogy kinek és minek a befolyása alá kerülünk. Ahogy mondják, amikor elmerülünk egy médiumban, akkor az általa közvetített üzenetben is elmerülünk. Mostanában miden gyors, rövid és filterezett, azaz az életét is gyorsan kell élni, rövid idő alatt megérteni és adni a külsőségekre, szépíteni a dolgokat. Ennyi lenne? Azt hiszem, ennél sokkal több is benne van a pakliban. Ehhez azonban kell a mi tudatos választásunk és cselekedetünk is. Amint azt Szinetár Dóra megfogalmazta: "A legnehezebb azzal szembesülni, hogy a felelősség a saját életünket illetően abszolút a miénk."

Köszönöm, hogy velem tartottál. Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor olvass el még néhányat az oldalon. Talán azok is kedvedre valók lesznek.

Fotó: prostooleh, freepik