Kérdezni jó 

A kérdezés technikája és értéke

"Talán az a legjobb társalgó a világon, aki hozzásegíti a másikat, hogy az beszéljen." (John Steinbeck)

Aki kérdez, az értetlen. Legalábbis ezt sejteti az iskola és számtalan munkahely is. Pedig aki kérdez, az nem csak választ kap a kérdésére, hanem ezen felül kapcsolatot is épít. Sok múlik egy jó kérdésen. A jó kérdés segít elkezdeni egy beszélgetést vagy támogatja annak gördülékeny folytatását. A jó kérdés egyszerű, és a legtöbb szituációban működik. Nézzünk néhány gyakorlati példát, különböző helyzetekben, különböző kérdésekre.

Segíthetek valamiben? Az első kérdést nehéz feltenni. De az szüli a többit. Az egyik legelcsépeltebb nyitókérdés a kereskedelemben és a szolgáltatói szférában a "Segíthetek?" Mi a válasz erre az esetben többségében? Pontosan, egy nemleges elutasítás. De mi lenne, ha másként kezdenénk? Mondjuk ezzel; "Magának keres valamit vagy valaki másnak?" vagy ezzel; "Milyen célra szeretne laptopot találni?" esetleg így; "Az egy népszerű termékünk, de megengedi, hogy javasoljam egy másik színben, ami jobban megy a táskájához?" Az adott személynek és személyre vonatkozó megszólítás, a helyzetből eredő kérdés, interakciót kezdeményez. Igényli a választ, és az ilyen típusú felvetésekre, nem igazán passzol egy egyszerű visszautasítás. Magánbeszélgetések indításához is célszerű az adott helyzetre vonatkozó kérdés; "Gyakran megfordul itt? Mindig ilyen sokan vannak?"

Valóban? Miért? Ha már beszédbe elegyedünk, akkor jóval könnyebb tovább görgetni a társalgást egyszerű és rövid kérdésekkel; "Valóban? Miért?" vagy "Hogy érti?" Esetenként megismételhetjük partnerünk utolsó gondolatait, ami mutatja azt, hogy figyelünk rá, majd az összefoglalónk végén feltehetünk egy szimpla kérdést. "Azt mondja, hogy nagyon szerette a szerző könyveit, de az utolsó műve már nem volt olyan színvonalú, mint az addigiak? Hogy érti ezt?" Talán túl primitívnek is hat ez a fajta kérdezési technika, de tökéletesen alkalmas az érdeklődésünket kimutatni a másik iránt, és az eszmecserét tovább vinni. Pierre Franckh szerint; "A szavak társalgássá válnak, és akivel társalog, annak társává is válhat az ember."

Ez vagy az? Az eldöntendő kérdés mindig bejön. Időpont, tevékenység, kaja, mindegy, csak választhassuk. Minden, amit készen kapunk egyszerűsíti az életünket. Ha javaslatokkal találkozunk és csak választanunk kell, az nagyon könnyű. "Mikorra szeretné, ha készen lenne keddre vagy csütörtökre?" "Mit ennél ma este egy pizzát vagy valami kínait?" Ezzel egyben terelhetjük is a beszélgetést abba az irányba, ami számunkra is megfelel. Irányíthatunk, mi szabhatjuk az opciókat. A legtöbben pedig választanak a lehetőségek közül. Természetesen mindig vannak kivételek. A határozottabbak ugyanis, akiknek konkrét elképzelésük van, nem fognak választani, ők kerek perec megmondják mit akarnak, mihez van kedvük, mi a jó nekik. De ez rendben is van, hozzájuk nekünk kell rugalmasabban alkalmazkodnunk.

Lehetséges? Megoldható? Amikor szeretnénk elérni valamit, akkor nem feltétlen a lerohanós kérdések a célravezetők, mint a "Csináljuk?" vagy "Aláírjuk?" vagy "Hozod már?" Szintén nem bonyolult, de annál udvariasabb és figyelmesebb kommunikációs mód, ha finomabban tesszük fel a kérdéseinket; "Lehetséges lenne...?; "Megoldható hogy...?"; Van valami akadálya annak...?" Tapintatosan indítva, mintegy indirekt formában, agressziótól mentesen vetjük fel a kérésünket, és sok esetben pozitív választ kapunk majd rá. Senki sem szereti, ha kissé utasító hangnemben szólunk hozzá, ezért ez a visszafogott stílus eredményes lehet. Megfontolandó Tavi Kata gondolata; "Hozzám beszélsz, nem pedig velem. Amint rájössz, mi a különbség a kettő között, számíthatsz a figyelmemre." Amikor emberszámba vesszük beszélgetőtársunkat, a figyelmén kívül a jószándékát is megszerezzük.

Kapunk, de adjunk is. Ez már nem egy feltehető kérdés. Sokkal inkább a tartalmas beszélgetéseknek egy fontos eleme. Kapcsolatépítésnél nagyszerű minél többet beszéltetni a delikvenst, mert így információkhoz jutunk róla. Ő jó társalkodónak és finom modorúnak tart emiatt, hiszen hagyjuk kibontakozni. De ügyeljünk rá, hogy ne menjen el üres kézzel. Adjunk mi is valamit magunkból. Tudjon meg a reflektálásainkból néhány dolgot rólunk. Ne éljünk az első alkalommal, amikor visszakérdez, ne monologizáljunk és átvéve a stafétabotot meséljünk magunkról órákig, de adjunk támpontokat, legyenek visszacsatolások a közös témákra, érdeklődési körre, családi állapotra, stb. Ha túl egyoldalú a diskurzus, akkor mi ugyan sok ismerettel leszünk gazdagabbak felőle, ő azonban nem fog tudni rólunk semmit, ezért nem is érez közel magához. Vagyis, megismertünk egy (reméljük) kellemes és értékes embert, beszélgettünk egy jót, csak épp nem húztunk fel egy hidat egymás közt. Kapcsolatot csak kölcsönös alapokra lehet építeni.

A kérdések jók. Létrehoznak egy kontaktust, megindítanak egy beszélgetést, és lehetőséget biztosítanak a kapcsolataink bővítéséhez, másoknak való segítségnyújtáshoz, a tudásunk bővítéséhez és a céljaink eléréséhez. Ahogy Gary Chapman fogalmaz; "Jóllehet a beszélgetéshez két ember kell, a hallgatás megtöréséhez és a kezdeményezéshez egy is elég." Váljunk kezdeményezőkké, és ezzel kezünkbe vesszük a kapcsolati hálónk koordinálását. A kontrollált kapcsolatok pedig nagy támogatásunkra szolgálnak az életünk irányításában.

Tetszett ez a poszt vagy nem? Valóban? Miért? Megtennéd, hogy másokkal is megosztod?