Javítsuk ki a hibákat

5 pont, hogyan hívjuk fel a figyelmet mások hibáira

"A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit."
(Francois de La Rochefoucauld)

A kínos szituációk egyike, amikor mások hibáit kell korrigálnunk, valamint fel kell hívnunk a figyelmüket arra, mit szúrtak el. Vannak, akik beállítottságukból fakadóan lubickolnak ebben a szerepben, és a lehető legtöbb megaláztatás kíséretében tesznek eleget a feladatnak, és vannak, akik már a gondolattól is ódzkodnak, ha konfrontálódni kell az emberekkel. Ide vagy oda tartozunk, nem árt, ha kíméletesen hibajavítózunk és nem sebezzük halálra a kapcsolatainkat.

Az időzítés fontossága. Jó, ha a hibákat addig vesszük elő, amíg nem vesztették el az aktualitásukat. De például egy elvesztett bajnoki meccset, nem kezd el azon nyomban az öltözőben elemezni az edző. Túl nagy az érzelmi nyomás. Amikor valaki túl van egy számára fontos és erőfeszítést igénylő ügyön, mindegy, hogy pozitív vagy negatív eredménnyel, hirtelen csak megkönnyebbülést érez. Tapintatlan és emészthetetlen is a számára azon nyomban kritikát megfogalmazni. Ha bírálni szeretnénk, a napokban találjunk alkalmat egy beszélgetésre, de nem ott és nem akkor.

Ne nyilvánosan. Mindenképp négyszemközt tegyük meg a szükséges lépéseket, és nem mások előtt. Gondoljunk rá nekünk sem esne jól, ha mások füle hallatára sorolnák el a hibáinkat. Milan Kundera mondta; "Nem azért szégyenkezünk, mert hibát követtünk el, hanem mert megaláztatásunkat mindenki látja." Minden ember szereti magáról legjobb képet mutatni, és ezt nem rombolhatjuk le. Ezzel megsemmisítő csapást mérünk az önbecsülésére egyben a többiek általi megítélésére. Megszégyenítjük és elvesszük tőle az esélyt, hogy a társai a továbbiakban felnézzenek rá. Bármilyen feladattal kell szembenéznie, ott cipeli magán a megbélyegzés mázsás súlyát, ezért megfelelnie is sokkal nehezebb lesz az elvárásoknak. Már, ha meg fog tudni felelni.

Inkább kérdezzünk. Nagyszerű, ha képesek vagyunk a másik szemébe nézni és elmondani a meglátásainkat egy az egyben. Ám finomabb a megközelítés, ha kérdéseket teszünk fel. "Nem gondolod, hogy valami nem volt rendben ezzel az utóbbi projekttel?" Szerinted, helyesen kezeltük az ügyfél panaszát?" Tegyük lehetővé, hogy ő maga beszélje ki a hibát, mondja el az ő verziójában, hogy mi és hogyan történt. Így nem vádaskodunk, nem vagdalózunk, még akkor sem, ha egyébként igazunk is van. És kisebb eséllyel öntenek el az indulatosabb kifejezések, ami nyugodtabb légkört teremt a hiba felismerésének és kijavításának. Nem érzi a másik, hogy pálcát törünk felette.

Inspiráljunk. Miután a kérdéseinkkel feltártuk a mulasztást, hagyjuk, hogy ő jöjjön rá a megoldásra is. Ne adjunk egyből kész megfejtést. Mi csak terelgessük a megfelelő irányba. Akkor érzi igazán a magáénak a megoldást, ha nem mi, hanem ő maga mondja ki, min kell változtatnia a jövőben. Nem csupán a méltóságát segítünk megőrizni, hanem megadjuk neki a lehetőséget, hogy önerőből felülemelkedjen a nehézségen. Emlékezzünk arra életünk során bármit oldottunk meg, vagy tanultunk meg saját erőnkből, még, ha a magunk kárán is tettük ezt, eltörpültek az addigi baklövések és győztesnek éreztük magunkat. Nem a hibátlanság elérése a cél, az lehetetlen is, hanem megtanulni a botlásokat korrekten kezelni.

Meséljünk történeteket. A legjobb és legmaradandóbb tanulságokat mindig a sztorik szolgáltatják. Nagyon hatékony, ha saját, személyes élményünk, tapasztalatunk van, egy problémával kapcsolatban. Nem kell személyeskednünk és direkt az illető hibáit kiveséznünk, hanem elmesélhetünk egy korábbi esetet példaként, amikor a most is aktuálisan felmerült problémát, valamilyen formában orvosoltuk. Ha a történet nem velünk esett meg, de mélyen okító, az is sokkal jobb, mint szárazon ecsetelni a tényeket. Tartsuk észben Maria Popova gondolatát; "Egy nagyszerű történet kitágítja a megértést, s az ember meghaladja önmagát."

Bármikor azzal találjuk szemben magunkat, hogy egy barátunkat, kollégánkat kell helyreigazítanunk jusson eszünkbe, lehetnénk mi is a helyében. Azon a szinten, azzal a tudással vagy abban a szituációban, mi is elkövethettük volna, amit ő. Nem vagyunk tökéletesek, nem is kell, de rögös utakon keresztül jutunk el a tapasztaláshoz. Jules Renard azt mondta; "Más hibáit azért látjuk oly világosan, mert bennünk is megvannak." Ahogy mi is, úgy mások is ronthatnak, ezért engedjük meg számukra, hogy fejlődhessenek általa. Legyünk elnézőek velük, magunkkal is azok vagyunk, és diszkréten orvosoljuk a helyzetet. Ezzel támogatjuk őt is ez előre jutásban és megőrizzük a kapcsolatunk nívóját is. Vagy akár még erősebbé is tehetjük a kötelékünket.

Ha úgy érzed, nem volt hiba elolvasni ezt a posztot, akkor like-old vagy add tovább mások számára is.