Időszegénység

Amikor nincs idők semmire és senkire, többek közt magunkra se

Hogy állunk az idővel? Hadilábon. Általában olyan irreális megállapításaink vannak, mintha sosem lenne elég belőle. Vagy mintha nem mindig ugyanazzal a sebességgel telne. Tudjuk, hogy ezek csak szubjektív vélemények, érzések, mégis keressük az igazságukat. A tény, hogy sokunk szenved időszegénységben, azaz szabadidő hiányban.

Az óra mindig ketyeg. Bizonyára megéltük már, miként nő a fejünkre egy nap az órák előre haladtával. A reggel és a délelőtt még békés. Nekikezdünk a tervezett munkáknak, jól haladunk, de aztán beköszönnek hozzánk váratlan látogatók, ad hoc helyzetek és lassan átfordulunk. A kezdeti nyugodtságot felváltja a kapkodó nyugtalanság. Úgy érezzük az idő rohanni kezd, és nem fogunk végezni a teendőinkkel. Próbálunk versenyre kelni vele, de a végén a rövidebbet húzzuk és nem tudjuk az összes feladatunkat teljesíteni. Napi szinten ez feltűnő. Egy élet távlatában azonban jóval kevésbé érzékeljük.

Nem elég tervezni. A megoldáshoz kevés egy naptár és a hatékony időmenedzselés. Sokkal fontosabb a tiszta értékrend és prioritás. Utóbbiak nélkül csak telepakoljuk a naptárunkat, aztán ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. Számít, mi kerül be a naptárba és még inkább az, ami megvalósul belőle. Feltölthetjük a napi sürgős és halaszthatatlan tevékenységekkel, és sorra kipipálhatjuk őket, de ez még nem minden esetben felel meg az időnk minőségi eltöltésének. A naptárunkban nekünk is helyet kell kapnunk.

Nincs időnk. Az előbbiekre rávágjuk, hogy már rég megvették az időnket jó pénzért. Vajon ez tényleg igaz? Mennyit érünk? Nem szakmailag. Egészségileg, mentálisan, lelkileg, érzelmileg. Ezek is annak a csomagnak a részei, amit átadtunk a cégnek, akinél dolgozunk? Szakmailag kiválóak lenni és lelkiismeretesen helytállni fontos dolog. Regenerálódni pedig legalább ennyire fontos. Rengetegen mégis a feltöltődésüket adják fel, mondván, meg vagyok fizetve, ne panaszkodjak, hanem húzzak rá még egy kicsit. Aztán húzzunk sorszámot is a kiégés fogadó órájára.

Most vagy soha. Nézzük meg a napi beosztásunkat. Mi az, ami rólunk szól? Hol vagyunk mi? Milyen zsarolásoknak engedünk? Mivel áltatjuk magunkat? Fiatal vagyok még ráérek. Csak ezen a projekten legyünk túl és minden jobb lesz. Ha megkapom a kinevezést teljesen megváltoznak a dolgok. Túl sok a ha, túl sok a feltételezés. Erre alapozni egy életet kész pazarlás. Nem tudjuk mi lesz holnap, nincs biztosíték, hogy a feltevéseink helyesek. A most van és semmi más. A jelen garantálható.

A munka áldozatai. Rengeteg pénzt keresve is szenvedhetünk az időszegénységtől. Az időnket felemészti az, aminek hagyjuk. A legtöbbünknél ez a karrier, a hivatás, a siker, egyszerűbb nevén a munka. Érthető, ha belemerülünk valamibe szenvedélyesen és észrevétlenül elillan az idő. De sokszor a pénzkereseti tevékenységek is kisajátítanak. Nehéz ma embert találni, aki mindössze 8 órát dolgozik. Miért? Talán élvezi, talán az állásvesztés veszélye Damoklész kardjaként tornyosuló a feje felett, talán elvárják és mivel mindenki marad ciki felállni és hazamenni. De ezektől valóban jó, jobb lesz nekünk?

A láthatatlan munkák kelepcéje. Amelyeket hagyományosan nem hívunk munkának, mégis azok. Mondjuk egy háztartás fenntartása, ami a munkaidőnk után vár még ránk. Mosás, takarítás, főzés, mosogatás. Vagy akinek családja van, az gondoljon a gyerekhez kapcsolódó elfoglaltságokra. Átnézni a leckéjét, lefektetni, előkészíteni a másnapi cuccát. Ezek azok a melók, amelyek a klasszikus értelemben nincsenek megfizetve mégsem hanyagolhatók el. Majd, ha ezekkel is mind megvagyunk, akkor jöhetünk mi. A sor végén kullogva megkapjuk a napi 15 percnyi megérdemelt pihenésünket. Mire is fordítsuk? Áztassuk magunkat a kádban vagy inkább olvassunk, esetleg lazítsunk egy forró tea mellett? Nehéz döntés.

Pénzen vett szabadság. Rengeteget melózni a pénzért hasznos is lehet, hiszen javíthat a függetlenségünkön. Ha nem is szó szerint, de vehetünk rajta időt magunknak. A kevésbé releváns feladatokat másokkal is elvégeztethetünk. Ám ettől még nem biztos, hogy valóban több időnk lesz. Attól függ mire fordítjuk, amihez így hozzájutunk. Ha önmagában csak a pénzért gürcölünk vagy újabb és újabb anyagi vagy tárgyi javakért, viszont nem marad időnk semmire és senkire, akkor bármilyen vastagok is vagyunk financiálisan, idő tekintetében végtelen szegénység a részünk.

Zajos, zsúfolt és szélsebes tempóban száguldva élünk. Nap, nap után rohanunk és jó esetben néha feltűnik, már megint nem jutott idő magunkra. Keanu Reeves érzékletesen kifejtette miként vélekedünk az évek múlásával az idő tempójáról: "Amikor fiatal vagy, még egy jó nagy szalag vár lejátszásra, és úgy tűnik, csak lassan haladsz vele. Aztán ahogy telik az idő, egyre kevesebb szalag marad az orsón, és egyre gyorsabban és gyorsabban pörög.". Az időszegénység népbetegség, de nekünk nem kell elkapnunk. Védekezhetünk ellene egészséges munkaidővel, értékeken alapuló prioritásokkal és önmagunk tiszteletével. Lassítsunk, és gazdagabbak leszünk idő tekintetében, amelyet gazdagabban is tudunk eltölteni.

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is.
Fotó: lookstudio, freepik