Hézagos kommunikációk

Mi áll az útjába annak, hogy jobban megértsük egymást?

"A kommunikációs képzések nagy része azzal foglalkozik, mit mondunk, ugyanakkor a tanulmányok kimutatták azt, hogy ahogy mondunk valamit, az sokkal nagyobb hatással van az üzenetünkre." (Bíró Nóra)

Kinyitjuk a szánkat, mondjuk a magunkét, és úgy vagyunk vele, aki akarja, értse meg a mondandónkat. Mi megtettük, amit még lehet. Ám a kommunikáció akkor az igazi, ha kétoldalú. Nem csupán kimenet van, hanem bemenet is. Az információ forrás találkozik az információ éhséggel. Különben csupán egyoldalú és gyakran célba nem érő informálásról beszélhetünk. Milyen gátjai vannak a jobb megértésnek?

Olyan nincs, hogy nincs. Mindig kommunikálunk. A létünk is egyfajta kommunikáció. Vagyunk egy bizonyos testhelyzetben, nézünk ki a fejünkből és már ezek is jelzések a környezetünknek, hogyan vagyunk. Megszólalnunk sem kell, elég megmutatni magunkat és a máris kiderül, hogy unatkozunk, esetleg érdeklődők vagyunk, kedvelünk valakit vagy utálunk. Nem vonhatjuk ki magunkat a kommunikációból, mert az a szavaknál sokkal többről szól. Viszont amikor megszólalunk, vegyük figyelembe azokat a tényezőket, amely segítik az üzenetünk eljutását az emberekhez.

A kifejezésmód. Elsődlegesen a kommunikátoron múlik, mit és hogyan mond. Innen indulunk, hiszen a közlésvágy valamit el akar érni a másiknál. Hogy ez bekövetkezzen a hallgatóság számára érthetőnek és befogadhatónak kell lennie a mondandónak. Nem elég, hogy a saját szájunk íze és ízlése szerint beszélünk. Nem nekünk kell érteni, hanem a többieknek. Ha például egy csoport kínai emberhez beszélünk magyarul, nem sokat érünk vele. Általában nem ennyire szélsőséges a helyzet, mégis megesik, hogy mások számára kínai, amit mondunk. Miért? Mert nem az ő nyelvükön beszélünk. Szakzsargont használunk, holott laikusok állnak velünk szembe. Vagy csupa olyat mondunk egy szakértő csoportnak, ami számukra evidens. Számtalan kommunikációs fogás létezik a storytellingtől, a humorig, amely fenntartja az emberek érdeklődését, használjuk a jobb megértés végett.

A státusz kötelez. Egyes szituációkban megfigyelhető a beszélő fölényes viselkedése. Magas lóról beszél az emberekhez, akár egy főnök a beosztottaihoz vagy egy szülő a gyerekhez. Többet megenged magának, erőteljesebb, ellentmondást nem tűrő hangnemet használ, esetleg bántó kifejezéseket is. Ő a feljebb való, őt el kell fogadni, meg kell érteni. Kevésbé van tekintettel másokra, a pozíciójából kommunikál. Ez jelentősen csökkentheti a megértést, félelmet és akár ellenállást is szülhet. Azon vezetőknek, akiknek nincs meg a tekintélyük, nem fogadják be maradéktalanul a szavait. Ebben része van annak is, hogy erőszakosan dominálni szeretve a véleményével, a tetteivel és valójában a saját érdekén kívül máséval nem törődik. Ezt megérzik az emberek.

A szimpátia hiánya. A rokonszenv sem elhanyagolható. Aki nem kedvel minket, az igyekszik a minimumra csökkenteni a köztünk lévő kommunikációt. Csak ha muszáj, akkor beszél velünk. Akkor viszont egy tojásokon lépdelő, megfontolt beszélgetés zajlik le. Egy ingatag viszonyban a megfogalmazások is óvatosak. Nehogy valamivel mellé lőjünk, kiejtsünk egy ingerszót, amire ugrik, bepöccen, besértődik a másik. Felületes, nagyrészt formális beszélgetések ezek, amelyekben szándékosan is bojkottálható a megértés. Ezzel ugyanis megakasztható az elérni kívánt eredmény. Csak azért sem figyel az illető, és később hivatkozhat arra, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást.

Külső körülmények. Nyilvánvaló, számít, hogy mennyire nyugodt környezetben társalgunk, mégsem mindig ügyelünk rá eléggé. Ideális a zavaró tényezőktől mentes, csendes közegben folytatott társalgás. Így tehetünk a legtöbbet a kölcsönös egymásra figyelésért. Ha nem hallom jól a másikat, ha nem tudok teljes egészében ráfókuszálni, csorbul az átadni kívánt információ minősége. Egy hangos szórakozóhely, vagy a munka közbeni futólagos eszmecsere nem igazán alkalmas komoly témák alapos megtárgyalására. Minden figyelmünket elvonó tényező csökkenti a megértést. Legyünk igényesek, adjuk meg a módját a beszélgetéseinknek, a tiszteletet a beszélgető partnerünknek. Tudjuk, miről, hol és mikor érdemes társalogni.

Belső lelkiállapot. A külsőségek mellé csatlakozik még a közérzetünk, a hangulatunk. Amikor rossz hírt kapunk és zaklatottak vagyunk valószínűleg sok részlet elveszik számunkra egy-egy beszélgetésből. Egy pörgős napon sem könnyű, ide-oda rohangálások közben koncentrálni valakire. Nem ott jár az agyunk, nem tudunk figyelni a másikra maximálisan. Fáradtan és kimerülten ugyanezt tapasztalhatjuk. Persze egy magával ragadó társalkodó fenntartja az érdeklődésünket, ám a legtöbb kommunikációnk nem a lenyűgözésről szól, hanem az információ átadásról. Ha lelkileg nem vagyunk ráhangolódva az adott témára, vagy akár csak egy társalgásra, az komoly nehézségeket okozhat a megértésben.

Személyiségbeli és személeti eltérések. Közénk állhatnak személyiségből fakadó különbségek is. Vannak köztünk, akik alapból figyelmesebb habitussal rendelkeznek és vannak, akik szétszórtabbal. Kemény dió egy lelkes és élénk vérmérsékletű személynek hallgatni valakit, aki lassan, megfontoltan már-már unottan adja elő a mondanivalóját. Erre rájön az, mennyire mást gondolunk a világról, mennyire eltérő az értékrendünk. Az ideológiai kontrasztok tovább bonyolítják a kommunikációt. Miért is figyelnénk valakire, akinek a nézőpontját nem tartjuk sokra? Miért erőlködnénk megérteni olyasmit, amivel nem értünk egyet? A különbözőségek képesek éket verni közénk, melyek később akár egész szakadékká terebélyesednek.

A kommunikáció nem magányos sport. Inkább csapatsport, olykor tömegsport. Akkor vagyunk nyerők, ha ismerjük a másik felet, akivel társalgunk, akihez beszélünk és képesek vagyunk hozzá szólni, neki beszélni. A személyre szabott kommunikáció jut el a leginkább a hallgatóságunkhoz. Arról és úgy beszéljünk, ami és ahogy megérinti. Nagyobb esélyünk van a mélyebb megértésre, amikor figyelembe vesszük kivel beszélünk. Számtalan esetben igaz, hogy ha nem magunkra fókuszálunk, hanem a másikra, akkor többet érünk el. Igaz ez a kommunikációban is. Sándor Alexandra Valéria nagyszerű megfogalmazásában: "A tökéletes kommunikáció nem arról szól, hogy neked kell robotszerűen tökéletesnek lenned, hanem arról, hogy a rendelkezésedre álló kommunikációs eszközökkel utólag visszagondolva is a lehető legtökéletesebben add át az üzeneted."

Ha tetszett ez a bejegyzés, csökkentsd a megértésed útjában álló kommunikációs akadályokat!
Fotó: Luis Molinero, freepik

Ha a blog válogatott írásait gyűjteményes formában is olvasnád, akkor a kiadó oldalán beszerezheted a kiadványt. Ne a polcon tartsd, hanem a kezed ügyében és forgasd haszonnal!