Gyorsabban, magasabbra, erősebben!

A növekedés lesz a vesztünk?

"Be kellene látnunk, hogy véges térben nincs végtelen anyagi növekedés." (Vida Gábor)

Az olimpiai mozgalom klasszikus jelmondata teljes modern világunkat is hűen leképezi. A versengésről szól körülöttünk minden. Az élet egy hatalmas mérkőzéssé, a világ egy gigantikus küzdőtérré vált. Pedig növekedni nem lehet a végtelenségig.

Hajtás pajtás. Fogantatásunktól kezdve hosszú évekig, még inkább évtizedekig növekszünk, testileg és szellemileg egyaránt. A fejlődő szervezetnek szüksége van az elegendő pihenés és stimulálás kombinációjára, hogy optimálisan fejlődhessen. Ez természetes folyamat, amelyet mi emberek már korán elkezdünk társadalmilag versenyszerűen formálni. Gyakran már a kisbabákat is presszionáljuk akár a gyorsabb gyarapodásra, tanulásra. Esetenként feleslegesen, mert a természet korlátait úgysem hághatjuk át. Aztán jön a kisiskolás időszak, amikor további erőpróbákat találunk ki a számukra, hogy bajnokokat nevelhessünk belőlük. Korán bekerülnek a darálóba, és ha kell a lelküket is apró cafatokra daráljuk, csak hogy szokják az élet taposómalmát. Félünk, nehogy lemaradjanak valamiről és kevesebbek legyenek a társaiknál. Így hergelik a szülők önmagukat és egymást is, egy majdani felnőtt sikeres jövőjének reményében. A növekedési mánia bekerül a vérünkbe.

Kapitalista szemlélet. Növekedésre épül a gazdaságunk is. Mert mi számít eredménynek egy cégnél? Amit a számok mutatnak. Növekvő bevételek, magasabb nyereség, nagyobb vagyon, előkelőbb helyezés egy kiemelt rangsorban. Minden arról szól, hogy jobban teljesítsünk, többet adjunk el, produktívabbak legyünk, több pénzt termeljünk. Csakhogy a folyamatos növekedésnek ára van. A nagyobb eladási volumenhez emelni kell a gyártói kapacitást. A nagyobb termelés, több energiát igényel, több selejtet, hulladékot termel. A kedvezőbb gyártási feltételek miatt esetleg megéri távolabbról beszerezni alkatrészeket vagy terméket, és a szállítási további terheket ró a környezetünkre. Ami az adott cégnek, a tulajdonosoknak, a részvényeseknek jó, az az élővilágnak nem biztos. Meddig mehetünk el? Hol van a határ, amikor azt mondjuk, elég? Üzleti oldalról sehol. Mert a növekedés az isten. A mérleg megmutatja, hol tartottunk tavaly és hogy állunk idén. A legritkább esetben van stagnálás, a megítélés szerint az szinte egyenlő a visszaeséssel. Amíg a kapitalista módszer az uralkodó, addig nem elfogadható a növekedés hiánya. Ez pedig katasztrofális következményeket okozhat az életterünkben, amint erre Jane Goodall is rávilágított: "Addig, amíg kormányaink és fő pénzügyi intézményeink célja a soha véget nem érő gazdasági növekedés, addig, amíg a nagyvállalatok továbbra is előnyben részesítik az azonnali nyereséget a gyermekeink jövőjével szemben, és addig, amíg a föld lakosainak ilyen nagy része továbbra is kilátástalan szegénységben él, a természet ellen elkövetett bűnöknek nem lesz vége."

A természet törvénye. Megfigyelhető, hogy a jóléti államokban és a fejlett országokban csökken a születendő gyermekek száma. Ahol a csecsemők és a kis gyerekek túlélése biztosított, ahol nem az életben maradás a tét, ahol a gyermek nem vesz részt a családfenntartásban, kisebb a gyermekvállalási kedv. A gyerek ma már nem munkaerő, aki segít és pénzt hoz a házhoz, hanem egy kincs, akit segíteni, nevelgetni és anyagilag is támogatni kell a felnövésében. Egyes vélekedések szerint, ezen oknál fogva áll majd meg a Föld túlnépesedése is. A természetben alapjaiban benne van a mértékletesség. Gondoljunk bármilyen teremtményre, legyen az növény, állat vagy akár az ember, mindnek van egy felfutási ideje, majd egy kifutása. Nem növekszik semmi örökké. Valahol van egy határ. Mi is a 20-as éveinkig fejlődünk, erősödünk, majd elindulunk a lassú hanyatlás útján. Eleinte alig észrevehető a változás, de megindul. A tudomány sokat dolgozik rajta, hogy minél inkább kitoljuk az öregedést, de attól még ebbe az irányba haladunk. A természet az állandó növekedés helyett, az egyensúlyra törekszik.

Talán ezt az életünk alakítására is vonatkoztatnunk kellene. Nem fogjuk tudni megmenteni a Földet, ha úgy folytatunk mindent, ahogy most. (Talán nem is kell megmenteni. Gondoskodik ő magáról. De magunkat sem tudjuk megmenteni, hogy túléljük a Föld önmagáról való gondoskodását.) A túlfogyasztás, a halmozás, a harácsolás, a szegények és gazdagok közti egyre nagyobb szakadék, amely szítja az ellentéteket és előtérbe tolja a szélsőségeket, mind az elkerülhetetlenhez vezet. Egyensúlyt kellene találni és nem mindenáron a növekedést megcélozni. Olyan sok mindenünk van már, a meglévőt kellene minél igényesebbé alakítani. Például, nem biztos, hogy egy sokadik cipő megvásárlása, vagy még 2 óra az online játékok birodalmában boldogabbá tesz. De önmagunk mélyebb megismerése, egy kellemes beszélgetés a párunkkal, időtöltés a gyermekünkkel annál inkább. A személyes fejlődés, a kapcsolati jelenlét igazi érték. Bár ehhez kemény munka szükségeltetik. Több elszántság kell a tanuláshoz, a másokra figyeléshez, mint az esztelen pénzszóráshoz és időtöltéshez. Fel kell adnia valamit ennek az elkényelmesedett társadalomnak az élhetőségért. Már, ha szeretnénk túlélni és a gyerekeinek is hátra hagyni valamit. Nincs ingyen ebéd, előbb-utóbb megkapjuk a számlát, és a kérdés az, lesz-e elég pénzünk a tartozás rendezéséhez. Amint azt Richard David Precht megfogalmazta: "Az a növekedés, amelyre a fejlett ipari országok törekednek, nem eredményezi azt, hogy az emberek boldogabbak. Éppen ellenkezőleg: az emberek feláldozzák boldogságukat a növekedés keresése érdekében. Bár ma az embereknek több ennivalójuk van, nagyobb autóik vannak, és a Maldív-szigetekre járhatnak nyaralni, lelkiállapotuk nem javul vásárlóerejükkel együtt, bármennyire is hiszünk ebben az illúzióban."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor nőj fel, hogy tud, hol érdemes meghúzni a személyes határaidat a fogyasztói társadalomban.

Fotó: user6702303, freepik