Gyerekes dolgok

8 dolog, amire megtanítanak a gyerekeink

Biegelbauer Pál azt is hozzáteszi ehhez a gondolatához; "Ezt biztos tudom, nekem öt gyerekem van.". Attól kezdve, hogy a szülőszobán először felsír a csöppségünk, életünk elválaszthatatlan részévé válik. Ha kellő alázattal figyeljük az ő fejlődését, felnövését akkor szülőként és felnőttként egyaránt rengeteg dolgot tanulhatunk meg általa. Nagy tanító ő, aki először a kiszolgáltatottságából, később az ösztöneiből fakadóan okít minket. Nézzük meg, mit is tanulhatunk, ha fogékony tanítványok vagyunk.

Megbocsátás. Egy baba olyan, mint egy tiszta lap. Bármit írhatunk rá. Ez óriási felelősség, nyomás, de mély példát is szolgáltat. Mert korai éveiben a pici a megbocsátás szimbóluma. Ha megbántjuk, ne adj isten bántjuk, pár perc alatt kisírja magát, megvigasztalódik, majd továbblép. Nem haragtartó, nem orrol ránk évekig, nem mardossa lelkét a harag, hanem újra odabújik és igényli a szeretetünket. Mi is jobban tesszük, ha a sok minket ért sérelmen túl haladunk, mert igazából ezek az önemésztő érzések kizárólag minket mérgeznek meg.

Nyitottság az újra. Szinte nap mint nap elsajátít új dolgokat. Mindenre érdeklődőn veti rá a tekintetét. Szivacsként szívja magába a környezetéből fakadó információkat. Befogadóképessége magas, és ismereteiben, valamint azok által formálható. Érthető is ez a belső késztetése, hisz gyakorlatilag védtelen és teljes mértékben képtelen az önellátásra. Munkálkodik benne az akarat a saját életre. Eleinte mindez tudattalan, később tudatossá válik. Épp ezért érdekes, hogy amint elkezdjük az integrálásunkat a társadalmilag elfogadott iskola rendszerbe, egy új szinten foglalkozunk a magunk képzésével, csökken a tudásszomjunk. Birtokunkba kerülnek bizonyos alaptudások - számolás, olvasás - és ahelyett, hogy erre az alapra továbbiakat akarnánk építeni, idővel nyűgnek érezzük a tanulást. "Tudok én már eleget, nincs szükségem több tudásra." "Nem azért végeztem el egy egyetemet, hogy ezután még tanfolyamokra járjak!" Ismerős mondatok? Milyen hibás szemlélet. Ismereteink bővítése szempontjából életünk végéig aktívak maradhatunk. Jót tesz a személyiségünknek, és a kondinknak is.

Bizalom. A baba feltétel nélkül bízik a szüleiben. Amit adnak neki, elfogadja, nem kérdőjelezi meg. Éhes, szomjas, bepisil, bekakil és ezeknek az igényeknek a kielégítésére nélkülözhetetlen a gondviselés. Még nem különböztet meg jót és rosszat, egyszerűen a létéhez szükséges támogatást befogadja. Ebben a szülő szerepe kritikus, hiszen magatartásával meghatározhatja a csemete étkezési szokásait, viselkedési normáit akár egy életre. Az évek múlásával ez a hozzáállás változik, mert megtapasztaljuk, hogy amit látunk és hallunk az nem eredendően abban a formájában igaz, ezért kialakul bennünk egy távolságtartás. Nem maradhatunk naivak. Egy egészséges bizalmatlanság indokolt is a megfelelő életvitelünkhöz, de a túlzott, és sztereotípiákra alapozott megítélések korlátolttá tesznek minket, és ezáltal a továbblépési lehetőségeinket.

Türelem. Az egyik legnagyobb kihívás egy felnőtt számára, hogy ne jöjjön ki a béketűrésből. Én például mérhetetlen sokat küzdök ezzel még a mai napig is. A nagykorúaknak megvan a napi rutinjuk, mindig rohannak valahová, és ebbe a beosztásba egy apróság csak belepiszkítani tud. Mert ő nem úgy működik, ahogy mi azt szeretnénk, nem illik bele abba a képbe, ahogy egy napunkat elképzeljük. Megértéssel és toleranciával kell viszonyuljunk hozzá. Meg és ki kell ismernünk, időt kell adnunk neki és persze magunknak, hogy kialakíthassuk az új ideális napirendünket. Vannak az életben egyéb periódusok is, amikor a türelem gyakorlására van szükség magunk vagy mások irányába.

A törődés jutalma. Mindaz az idő, energia, amelyet befektetünk egy gyermek fejlődésébe, a legnagyobb értéket hordozza magában. Hosszú, sok ismétléssel járó folyamat fejleszteni, nevelni, foglalkozni vele, és az eredmény gyakran nagyon lassan mutatkozik meg. Azonban, amikor látjuk sokszorosan visszaköszönni a tanításainkat, a segítőkészségében, a jó magaviseletében, a beszédkészségében vagy az illedelmességében, akkor minden fáradozásunk elnyeri a méltó kitüntetését. Nem mellékesen gyermekeink így szívják magukba a gondoskodás fontosságát. Később majd azt kapjuk vissza, amit adtunk a példánkon keresztül. A jólelkű gyermek, a figyelmes szülő támogatásával indul útjára.

A kudarc nem opció. Ha így lenne, a legtöbben soha nem tanulnánk meg járni. Talán annyi a titok, hogy abban a korban még nem tudjuk kimondani; "én ezt nem tudom megcsinálni?". Vagy a génjeinkben van, hogy átlépjük a korlátainkat, ne maradjunk magatehetetlenek és ne adjuk fel addig, amíg nem sikerül? Inkább az utóbbi. A pici számára a "nem" nem elfogadható. Gyakorol, és gyakorol, míg siker nem koronázza a tettét. És nem szegi kedvét a bukás. Eshetett bármennyit, amikor először feláll, a fülig érő mosolya őszintén, tiszta szívből fakad. Aztán felnövünk, és elveszítjük a rugalmasságunkat. A magunk számára kényelmes kordonokon belül szeretünk maradni, a már említett kifogással. Lusták vagyunk, félünk, és nem lépünk, inkább topogunk egy helyben.

Érzések őszinte kimutatása. Ha fáj, akkor sírnak, ha valami vicces, akkor nevetnek, és ha szeretnek, akkor felszabadultan és azonnal ölelnek. Később kínosan szókimondóvá is válnak. Nincsenek álszent maszkjaik, amelyeket az érdekeik végett hordanak. Tisztán az érzelmeik befolyásában élnek. Esetlenségükben is merik vállalni magukat, nem félnek attól, hogy nevetség tárgyai lesznek. Kis emberek ők, akik megmutatják, milyen a csupasz, valódi emberi lélek. Olykor nekünk is jót tesz, ha nem nyomjuk el magunkban az érzelmek kifejeződését, hanem megosztjuk egyszerű mivoltunkat azzal a személlyel, akire tartozik. Ez a felvállalás sokat lendít előre azon a kapcsolaton, ezt meg fogjuk látni.

A játék fontossága. Mi felnőttek túl komolyan vesszük magunkat. Nem nevetünk eleget, nem pihenünk eleget és nem játszunk eleget. A gyermekünk mellett mi is újra gyermekek lehetünk. És létfontosságú, hogy néha azok is legyünk. A játék nem csak kikapcsol, hanem tanít, felszabadít és közösséget teremt. Játszani annyit jelent, mint élni és élvezni az életet. Megfigyelhető, hogy a porontyok olykor jobban eljátszanak egy csomagolóanyaggal, mint a benne lévő játékszerrel. Szerintük ugyanis az életben minden megközelíthető játékosan. Szerintünk meg az életben mindent túl komolyan kell venni. Ettől tűnünk érett, okos, ügyes és felelősségteljes felnőttnek. Ám sajnos csak tűnünk annak, mert nem ettől válunk azzá. Kis könnyedség, játékosság, a mindennapi nehézségeinket is legyűrhetőbbekké teszik.

Személyes meglátásom szerint szülővé válni tevőleges erőfeszítést jelent. Felismerve azt, hogy ez nem egy cím, amit megkapunk a szülészeten, hanem egy folyamat, teljesen érthetővé válik, hogy mindkét fél tanul ebből a kapcsolatból. A gyermek is és a szülő is változik egymás által. Lássuk be, a gyermek nagy tanító. Halász Judit szavaival élve; "Az embert nemcsak a szülei, de a gyereke is neveli.". És milyen jól van ez így.

Ha úgy érzed elég, hogy a gyermekeidtől tanulsz dolgokat, akkor ne csatlakozz az oldal követőihez.