Enyhítő körülmények

7 tanulságos pont az elmúlt hónapokból az újrakezdéshez

Nem mindennapi hónapokon vagyunk túl. Egy olyan válságon mentünk keresztül, amely globálisan foglalkoztatta az emberiséget. A veszély még most sem múlt el teljesen, azonban a ténykedésnek ideje visszaszivárognia az életünkbe. Vélhetően mindenkit valamilyen formában érintett az elmúlt időszak. Nézzük, mit tanultunk, mivel lettünk többek, vagy épp mire alapozzunk a következő hetekben.

Online munkarend. Ami békeidőben csak egy jövőre vonatkozó terv volt, az hirtelen élesben bevetett rendszer lett. Megvalósult az otthonról végezhető távmunka és távoktatás. Persze bizonyos cégeknél eddig is létező opció volt a home office, de most ez volt a legjárhatóbb és biztonságosabb módja a foglalkoztatásnak. Ahogy az oktatás is kényszerhelyzetbe került, és ha döcögősen is, de elindult a digitális tanítás. Minden hiányosságával együtt is bebizonyosodott, hogy lehet ezeken a területeken hatékonyan működni. Utólag egyes cégeknél felméréseket készítenek, alkalmazotti kérdőíveket töltetnek ki, hogy kiderítsék, mennyire voltak produktívak, mennyire tudták megfelelően elvégezni így a feladataikat. Idő és költség tekintetében kétségkívül eredményesen futtatható az otthoni munkavégzés.

Hazulról intézve. Az otthon maradás elősegítette azt is, hogy nyitottabbá váljunk a lakásunk falain belüli ügyintézésre, vásárlásokra. A házhozszállítás karácsonyi méreteket öltött. Banki tranzakciók mellett sok hivatalos ügyet is a komfortos kanapénkról intéztünk és csak akkor mentünk valahová, ha feltétlen szükség volt rá. Több helyen észrevették ezt a helyi vállalkozók is és sikerrel ültették át a gyakorlatba a "ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez" mondást. Kiszállítás közvetlen a pékségből, alapvető élelmiszerek rendelhetősége a pizzériából, vagy épp jól működő termelői piac érintésmentessé alakítása. Újítások, melyek a vásárlónak kényelmet, az üzlettulajdonosoknak bevételt jelentettek, jelentenek.

Más nézőpontok. Az említett példák is mutatják, hogy mennyi kreativitást hozott elő belőlünk a vészhelyzet. Néha csupán apró változtatások, döntések szükségeltettek, máshol radikálisabb módosítások. Gondoljunk azokra az emberekre, akiknek a megélhetése került veszélybe egyik napról a másikra. Elvesztették a munkájukat és rögtönözniük kellett, hogy bevételi forrást találjanak. Gyakran az addigitól jóval kevesebb bérért, egészen más területen, mint ahol addig dolgoztak. Ez szemléletváltást igényel és rugalmasságot. Elfogadni, hogy most abszolút új helyzetbe kerültem, amelyhez alkalmazkodnom kell. Ha nem akarok megkeseredni, akkor jó meglátni benne valami pozitívot, ha mást nem, legalább annyit, hogy ez most a túlélésemről szól és ideiglenes.

Összefogás. Szintén erősen megmutatkozott a krízis kirobbanásakor. Ajánlkozók, akik bevásároltak az idősek helyett, cégek, akik fazoníroztak a profilukon és átcsoportosították a munkaerőt elbocsátások helyett. Megoldások, amelyek az adott szituációban segítettek az embereknek. És elég megnézni azt, milyen sokan tettek eleget annak a kérésnek, hogy ne mozduljanak ki. Az összefogás egyik legnagyobb megnyilvánulása ez a fajta közösségi passzivitás volt. Egy közös érdek, cél, amelyért kivételesen nem talpra kellett állni és megindulni, hanem a hátsónkon maradni.

Öleljünk többet. Azért akadt jócskán, ami hiányzott ebben az időszakban. Mondjuk a szeretteink közelsége. Főként az időseket, szüleinket, nagyszüleinket féltettük és tartottuk távol magunkat tőlük. Egy videóhívás vagy tisztes távolból lefolytatott beszélgetés, ahol egy kerítés választ el minket nem ugyanaz, mint egy kézfogás, vállveregetés, ölelés. Még most sem árt az óvatosság természetesen. De talán kicsit azoknak is hiányzott ez a fajta érintkezés, akik nem hívei a nagy összeborulásoknak. A szeretet fontos kinyilatkoztatása a testi érintés, kinek, kinek a maga módján és megfelelő mértékben. Megtanultuk jobban becsülni ezt a kifejezési eszközt. Éljünk vele, amikor tudunk, használjuk többet, öleljünk rendszeresen.

Főzzünk azzal, amink van. Az élet újra beindul. Ha lassan és elővigyázatosan is, de a hétköznapok megint beköszöntenek. Kicsit mások lesznek, mint korábban, de majd belejövünk. Amikor felkerekedünk és újraindulunk, fontos arra fókuszálni, ami van. Veszthettünk el munkát, megrendelést, ügyfelet, pénzt, bármi egyebet. A meglévő dolgokkal és emberekkel foglalkozzunk. Rájuk koncentráljunk. Ez egyrészt segít tudatosítani, hogy mindent nem buktunk el, másrészt magunkról rájuk helyezi a figyelmet. Egyébként is csak úgy építhetünk újjá valamit, ha látjuk és tudjuk, mi a kiindulási alap. Akkor vehetjük számba, hol tartunk és mire van szükségünk a továbbiakban.

Csak fokozatosan. Amint a rendkívüli helyzet enyhítése is lépésről lépésre zajlik, vagy ahogy a sportban is lényeges a terhelés fokozatos növelése, ennek az elvnek mi is jó hasznát vesszük a visszatérésben. Ha a tavaszt egyfajta vegetációban töltöttük, logikus egyből belevetni magunkat a rengetegbe. Ám elszoktunk tőle és kezdeti izgatottság jutalma a fáradékonyság, kimerültség lesz. Adjunk magunknak időt, hogy visszailleszkedjünk a megszokott életformánkhoz. Már, ha erre van lehetőségünk. Akiknek maradandó változást hozott ez a periódus, azoknak a fokozatosság éppen a változások elfogadását, a velük való megbarátkozást jelenti. A változásokat nehezen fogadjuk be, hát még, ha rajtunk kívül álló erők késztetnek rá. Biztasson minket Amy Cuddy gondolata: "Minden nehéz helyzetben noszogatnunk kell magunkat: bátorítani, hogy kicsit még bátrabbak legyünk, és mindig valamivel bátrabban, bevállalósabban cselekedni. Átlépni a félelmeink, a szorongásunk és a gyengeségünk falán. Kicsit jobban jelen lenni. És így idővel, fokozatosan, végül csak elérünk oda, ahová el akartunk jutni - még ha az elején nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk odáig."

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is a cikket, vagy a benne található gondolatokat.
Fotó: Anna Shvets, Pexels