Emberséges önérvényesítés

13 pontban az asszertív jogokról

"Nem kevésbé szükséges mások érdekeit szolgálni, mint a sajátunkat."
(Károlyi Gáspár)

Nagyon lényeges úgy képviselni az érdekeinket, hogy közben másokon sem gázolunk át. Velünk egyenrangú partnerként figyelembe venni a többi embert is. Olyan önérvényesítő jogokról van szó, amelyek mindenkit egyaránt megilletnek. Minket ugyanúgy, mint bárki mást. Az asszertivitás egyszerre szól a jogokról, valamint arról, hogy szabadon dönthetünk mennyire élünk velük. Nézzünk mire van jogunk az asszertív kommunikáció terén?

Tiszteletteljes bánásmód. Hogy valakinek rossz napja van, még nem ok arra, hogy másokét is azzá tegye. Az alapból faragatlan viselkedés meg pláne nem. Megérdemeljük a tiszteletet. És legalább ennyire fontos, hogy mi magunk is megadjuk másoknak. Csak, mert elvileg intelligens és gondolkodó lények vagyunk.

Hallgassanak meg. Valószínűleg van véleményünk, van állásfoglalásunk és van szakértelmünk. Elvárható, hogy releváns kérdésekben adjanak a szavunkra. Illetve, ha gondunk akad, akkor azt elmondhassuk olyan közegben, ahol ennek súlya van. Például egy közösen dolgozó csapat megbecsült tagjaként figyelemtől övezve kell tudnunk elmondani az ötleteinket. Természetesen ezzel együtt jár a felelősség is, mert aki folyton sületlenségeket mond, azt idővel nehéz komolyan venni.

Az érzéseink kifejezése. Megbántottak? Megsértettek? Rosszul érezzük magunkat? Jogunk van erről beszélni. Akár azzal a személlyel is, aki a lelkünkbe gázolt. De jusson eszünkbe a beszélgetés során, hogy ez nem indok rá, hogy most mi tapossuk meg. Talán ő sem szándékosan tette, vagy ha igen, akkor ez lehet akár egy rosszul sikerült segítségkiáltás. Mint a párkapcsolatban, ahol a szeretetünk ellenére igen keményen meg tudjuk bántani a párunkat. Lehet itt az ideje őszintén beszélni mindkét félnek az érzéseiről.

Döntés arról, nekünk mi fontos, és mi nem. Az életünk a miénk. Nem lebeghet a fejünk felett folyton a mások által támasztott elvárás sötét fellege. Tudjuk, a főnöknek a friss kimutatás a legfontosabb, a kedvesünknek a közös időtöltés, a kertnek meg a rendszeres fűnyírás. De hol vagyunk mi? Nekünk mi számít? Gondolkodjunk el rajta és a prioritásainkkal összhangban cselekedjünk.

Nemet mondani bűntudat nélkül. A lelkiismeretesebbek nehezen mondanak nemet, bármiről legyen is szó. Önmagukat marcangolják, ha megteszik. Egyesek meg szeretnek visszaélni ezzel a manipulatív opcióval, és direkt bűntudatot keltenek. Szívességeket tesznek nekünk, önzetlennek tűnő módon segítenek, ezzel próbálnak lekötelezni. A legtöbbször nyíltan nem mondják ki, de áttételesen felemlegetik, például olyan fogalmazásokkal, mint "emlékszel, milyen sokszor kihúztalak már a csávából", vagy "tudod, hogy rám mindig számíthattál". Ne dőljünk be nekik és magunknak se. Mondjuk nemet lelkiismeret-furdalás nélkül.

Kérni, amire szükségünk van. Valahogy nem szeretünk kérni. Pedig az egyik legtisztább kommunikációs formula. A célozgatások, az elvárás, hogy olvassanak a gondolatainkban, nem kecsegtet sikerrel. Ha meg nem értenek meg, a másikat okoljuk érte. Legyünk nyíltak, őszinték és kérjünk. Így az emberek tudják, hogy ténylegesen mit akarunk. És sokan szeretnek is segíteni, főleg, ha pontosak az információik, mit tegyenek. Gyorsabb, hatékonyabb ez a módszer. Legfeljebb nem kapjuk meg, amit kérünk. A kérésünk megtagadásához meg másoknak van joga.

Információt kérni, szakembertől is. Nem tudhatunk mindent, jogunk van szakértői tájékoztatást igényelni és kapni. Legyen ez orvosi szakvélemény vagy iránymutatás a jog útvesztőjében. Az érdekeink kapcsán tiszta képek kell látnunk, olyan minket érintő kérdésekben is, amelyekhez nincs meg a kompetenciánk. Konkrét tájékoztatás birtokában képesek vagyunk megfelelő döntésekre jutni.

Lebetegedni. Számtalan munkavállaló dolgozik betegen is. Ez nem feltétlen csak az elmaradhatatlan pénzkeresetről szól. Vannak helyek, ahol kemény szankciókkal néz szembe az, aki betegszabadságra mer menni. Murphy törvénye, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Sajnos ez ránk, mint érzékeny természetes műszerekre is igaz. Olykor megállj parancsol a szervezetünk, és ez nincs véletlenül. Többet ártunk magunknak és a környezetünknek, ha nem veszünk ki pár napot, míg rendbe nem jövünk.

Hibázni, vállalva a következményeket. A legjobb tudásunk szerint végezzük a munkánkat mégis előfordul, hogy elrontunk valamit. Nem dől össze a világ. Kérjünk bocsánatot, javítsuk ki, okuljunk, és lépjünk tovább. Nagyszerű dolog, ha nem bénít meg minket a hibázástól való félelem, hanem megtanulunk együtt élni vele, és az általa felvállalandó következményekkel. Meglátjuk, ha így járunk el, a botlások mindig kisebbnek hatnak.

Megváltoztatni a véleményünket. Ahogy az érzelmeinkhez is jogunk van, különösebb magyarázkodás nélkül, úgy ez igaz a véleményünk megváltoztatására is. Átgondoltuk jobban a dolgot, mérlegeltünk, tanácsot kértünk és módosítottunk az álláspontunkon. Megtehetjük, akár különösebb indoklás nélkül is. Ez fájó lehet annak, aki számított az egyetértésünkre, de el kell fogadnia. Főként nagyobb volumenű és költségesebb ügyekben, mint házvásárlás, új álláslehetőség elfogadása és hasonlók, érdemes megfontolt döntést hozni.

Nem képviselni az érdekeinket. Nem gyengeség, ha nem állunk ki magunkért. Van az a helyzet, ami nem ér annyit, hogy vesződjünk vele. Nem a mi dolgunk, vagy épp csak szélmalomharcot vívnánk. Van az a jogász elv, hogy nem az számít, hogy igazunk van-e, hanem, hogy tudjuk-e bizonyítani. Érettség kell a felismeréshez, mely dolgokat és mikor engedjünk el. Nem képviselni az érdekünket, megkönnyítheti az életet, ezért legalább olyan intelligens dolog, mint, ha teszünk magunkért, amikor szükség van rá.

Azt mondani, hogy nem tudom. Egy újabb őszinte kommunikációs elem, amely egyszerűsíti a napjainkat. Nem szégyen bevallani, hogy nem tudunk valamit. Ellenkezőleg, az esetek zömében jól jöhetünk ki ebből, mert nem próbálunk meg marhaságokat mellébeszélni, inkább utána járunk a témának, ha ez a kapcsolat és a társalgás szempontjából releváns. A nem tudom, nem tudatlanság, csupán a jelen ismereteink korlátja. Átléphető és meghaladható.

Egyedül lenni. Némi énidő mindenkinek jól jön. Bármilyen kielégítő is a társasági életünk, nagyszerűek a kapcsolataink, néha meg kell állnunk és magunkba kell néznünk. Az egyedüllét ötleteket ad, regenerál, kikapcsol és újult energiával tölt fel. Elvárható, hogy ilyenkor békén hagyjanak, csak mi legyünk önmagunkkal. A legzajosabb családi közegben is érdemes kialakítani egy nyugodt és csendes sarkot, vagy időt találni, amikor épp senki sincs otthon. És támogatni a családtagokat, hogy számukra is biztosított legyen az egyedüllét.

A felsoroltak figyelembevételével és tiszteletben tartásával lényegesen erősödnek a kapcsolataink. Ugyanakkor gyakorlásukkal erősödünk mi magunk is, hisz megbánás nélkül állunk ki érdekeinkért. Emlékezzünk rá, a jogok egyben kötelességek, biztosítanunk kell ezeket embertársainknak. Ehhez kellő ész, érzelem és empátia szükséges. Mint azt James R. Doty megfogalmazta: "Az elme feloszt és különválasztja az embereket. Összehasonlíttat másokkal és megváltoztat, azt akarja, hogy elvegyük, ami a miénk. A szív ezzel szemben összeköt és megosztásra késztet. Arra tanít, hogy nincsenek különbségek, és végső soron mindannyian egyformák vagyunk."

Ha tetszett ez a poszt, akkor kövesd a bejegyzéseket a Facebook oldalon vagy olvasgass tovább a honlapomon, ahol további érdekességeket is találsz.
Fotó: Fauxels, Pexels