Csak egy kis pánik

Miért hasznos kilépni a komfortzónából a pánik zónába?

Szeretjük a langyos vizet, amely se nem hideg, se nem forró, éppen kellemes. Szeretünk jól elleni a saját közegünkben. A jól bevált recepteket követjük, nem kísérletezgetünk. Biztosra megyünk, akár a Hollywoodi stúdiók, akik szinte csak folytatásokat pénzelnek. Ami bevált és ismert, az tuti befutó. Mégis időnként nagyon jót teszünk magunkkal, ha időlegesen feladjuk a komfortunkat és vállaljuk a kényelmetlenséget.

Komfortzóna. A kényelmi zóna kellemes hely. Olyan, mint egy lakályos és meghitt otthon. Biztonságos, megnyugtató, komfortos. Minden ismerős, minden megszokott, jól kezelhető. Azonban itt nem fejlődünk. Szeretnénk azt hinni, hogy stagnálunk, de ez nem egészen igaz. Ha sokáig tartózkodunk benne, akkor elindulunk visszafelé. Veszítünk a rugalmasságunkból, a tanulékonyságunkból, elszürkülünk. A rutin tölti ki a napjainkat. Nem találkozunk új helyzetekkel, emberekkel, és állandónak hitt világunk lassan beszűkül. Persze, a saját közegünkön belül könnyedén és otthonosan mozgunk, de nem növünk. Míg a világ folyamatosan változik, mi nem. Mi maradunk, és lemaradunk.

Pánik zóna. Szóval van egy hely, ahol jól érezzük magunkat, de kívül tágasabb. A pánik zónában történnek a dolgok. Itt megtörténnek a dolgok, velünk együtt. Nem haszontalan kicsit kiterjeszteni a személyes valóságkörünket. Azt a kört, amelyben járatosak vagyunk. Mindaz, ami ma kényelmes, korábban nem volt az. Meg kellett tanulni őket, bele kellett szokni szituációkba, el kellett sajátítani szerepeket, szakmai fogásokat, helyes magatartásformákat. Néha jobb saját magunk által felvállalni kihívásokat és nem megvárni, amíg az élet hoz helyzetbe. Az út mindenképp rögös, de nem mindegy, hogy önkéntes vagy kényszerű.

Többek leszünk. Tágabb lesz az a kör, amiben mozgolódunk, szélesebbé válik a komfortzónánk. Egy korcsolyacipő rendkívül kényelmetlen annak, aki most húzza először a lábára és nem tud korizni. Ám többedjére felhúzva már csak egy cipő a sok közül. Egy a megszerzett tudásunk közül. Így működik az élet. Semmit sem lehet megtanulni nyújtózkodás nélkül. Lehet, hogy kinőjük közben a takarónkat és fázni fog a lábunk, de találunk rá megoldást. Zoknit húzunk vagy előveszünk egy nagyobb plédet. Amikor élesben vagyunk, a tudásunk legjavából merítünk. Sőt, az akkor és ott megszerzett friss ismereteinket is felhasználjuk.

Első az izgalom. Izgulni fogunk, mert olyasmit teszünk, amitől félünk. Ismeretlen terepre tévedünk, lassabban haladunk, olykor elakadunk és tanácstalanok leszünk. Mintha lejöttünk volna a térképről, új utak után kutatunk. Esetleg adunk a látszatnak, és igyekszünk a magabiztosságot sugározni, de fejben bizony tördeljük az ujjainkat. Csak úgy tolonganak bennünk a kérdőjelek. Az első önálló tárgyalásunk egy ügyféllel, az első programozási feladatunk, az első nyilvános beszédünk, az első meccsünk, az első dogánk, az első randink. Minden első izgalmas és bizonytalan egyben. Sikert és kudarcot is hozhat. De első nélkül nincs második és harmadik. Ki látott már olyan versenyt, ahol csak második, harmadik, negyedi helyezett van, és első nincs? A tűzkeresztség nélkülözhetetlen.

Magányos munka. A pánik zónában lenni időnként magányos feladat. Mert magunkat kell legyőzni. Hitet szerezni, hogy megbirkózunk a feladattal. Támogathatnak, de nem csinálhatják meg helyettünk. Belül kell erősnek, bátornak lenni, hinni önmagunkban. Emberek irányítása esetén is a vezetői képességünket tesszük próbára, nem mások alkalmasságát. A sikerünk attól függ, hogyan adunk át, miként kommunikálunk, tudunk-e motiválni, együttműködni, együttműködésre sarkallni. Ebben a helyzetben ez rólunk szól, a mi személyes felnövekedésünkről, fejlődésünkről. Az adott projektet követően viszont, amikor már nem a saját határainkat toljuk kifelé, az emberekre is fókuszálni kell. Időt szánni a velük való minél jobb kapcsolat kialakítására.

Egyensúlyra törekvés. Nem lehetünk mindig a pánik zónában. Ez az érzelmileg felfokozott helyzet magasabb égési hőfokot generál. Nem éghetünk örökké, mert a végén kiégünk. Le kell nyugodnunk. Levezényeltük a melót, megoldottuk a problémát, legyőztük a nehézséget, megnyertük a bajnokságot, álljunk meg. Lépjünk ki ebből a zónából. Ahogy az izmoknak is szüksége van regenerálódásra a jobb teljesítményhez, úgy ez szellemileg is elengedhetetlen. Az egyensúly megteremtése minden téren fontos. Amikor valahol elvetjük a sulykot, akkor csak idő kérdése, hogy mikor válik rombolóvá az életmódunk. A túlzásoktól veszélybe kerülhet a testi és mentális egészségünk, a karrierünk vagy a kapcsolataink. A komfortzóna és a pánik zóna kapcsán is meg kell lelnünk a helyes arány.

A kényelmi zónánk visszavár. Elhagyhatjuk és dolgunk végeztével visszatérhetünk ide. Legfeljebb annyi változást tapasztalunk, hogy nagyobb lett, mióta utoljára találkoztunk vele. Megnőtt velünk együtt. Olyan dolgokat is fesztelenül oldunk meg, amelyek eddig irdatlan fejtörést okoztak. Mert megismertük, kiismertük és legyűrtük őket. Amint azt Nedeczky Júlia megfogalmazta: "Minél keményebb az út, annál nagyobb a jutalmazó értéke. Minél nagyobbat lépünk kifelé a komfortzónából, annál nagyobb az énfejlődés lehetősége."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor olvass bele még néhány cikkbe az oldalon, hátha azok is elnyerik a tetszésed.
Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels