Bármi lehet belőlük

Hogyan egyengethetjük gyermekeink felnövés útját?

Amikor szülővé válunk, olyasmibe csöppenünk, amire nem lehet felkészülni. Egy apró életet melengetünk a keblünkön, és látni fogjuk a felcseperedését. Lépésről lépésre tanúi leszünk a felnövéstörténetének. Vele érzünk, növünk, fejlődünk, sírunk, nevetünk. Olyan különleges élmény ez, amelynek nem csak szemlélői, hanem tevőleges részesei is vagyunk. Amikor odafigyelünk gyermekünkre, útravalót adunk, amely legalább olyan tápláló, mint a hamuba sült pogácsa a világlátásra induló legkisebb legénynek. Mivel segíthetjük a leginkább a gyarapodásukat?

A saját nyelvét használjuk. Beszéljünk hozzá úgy, hogy értse. Minden pici életében elérkezik az időszak, amikor kérdések záporát önti ránk. Sokszor csak a legelemibb kérdést szajkózza; "miért?" Erre való reagálásunk, meghatározó az ő gondolkodásmódja és kezdeményezőkészsége szempontjából. Ezzel ugyanis kifejezi az érdeklődését. Ha elhajtjuk, hogy nincs időnk válaszolgatni neki, akkor előbb-utóbb nem is jön majd hozzánk. Ezzel letörhetjük a kíváncsi természetét. Ha feleltre szánjuk magunkat, akkor ügyeljünk, hogy a korának megfelelő szókinccsel és kifejezésekkel tegyük ezt. Ha túl sok komplikált és ismeretlen szót használunk, az ugyan szülhet új kérdéseket, de a saját tudatlanságát is hangsúlyozhatja. Nem érti, amit mondunk, és magában keresi a hibát. Butuskának könyveli el magát, mert még azt sem érti, amit a szülei mondanak neki.

Adjunk feladatot. Mielőbb vonjuk be a családi életünk tevékenységeibe. Válasszunk olyan megbízatást a számára, amellyel elboldogul. Már pár éves kortól segédkezhetnek az asztal megterítésében, az ágyazásban vagy épp a rámolásban, takarításban. A kicsik sok mindenre fogékonyak. Emlékszem nálunk 2 éves kor környékén rendkívül nagy érdeklődésre tartott számot a porszívó és mindenáron segíteni szeretett volna a kislányunk a takarításban. A gyermekek szeretnek a felnőttek körül sertepertélni, és ha értelmes munkát kapnak, akkor örömmel segítenek is. Jól esik nekik, hogy megbízunk bennünk, tartjuk annyira ügyesnek őket, hogy eltudják végezni az adott feladatot. Hagy járuljanak hozzá a családi élet gördülékenységéhez. Ráadásul velük együtt idővel előbb végezhetünk és több időnk marad a játékra.

Engedjük hibázni. És mi van akkor, ha a segítség során tönkre tesz valamit? Vagy, ha még nem sikerül valami tökéletesen? Semmi. Legalábbis nem csinálhatunk belőle patáliát. Biztassuk azzal, hogy legközelebb jobban fog menni. Amikor megengedjük, hogy hibázzon, és ennek nem kerítünk nagy feneket, akkor csökkentjük a kudarccal kapcsolatos érzéseit. Később úgyis eleget tapasztalja majd, mondjuk az iskolában, hogy már az is csalódást keltő, ha a saját feje után old meg egy matekpéldát és nem úgy, ahogy bemagoltatták. A botlás büntetlen lehetősége megadja a tovább próbálkozás attitűdjét. A kreativitás egyik fő ismerve pont a kísérletezés, hogy merjünk újszerűen gondolkodni és cselekedni. Hagyjuk meg ezt a gyermekekben alapból meglévő magatartást. Emlékezzünk Norman Doidge gondolatára; "A gyermekkor spontaneitása, kreativitása és kiszámíthatatlansága rutinokból felépülő létnek adja át a helyét, amely egyre ugyanazt a viselkedést ismételgeti, s önmagunk merev karikatúráivá tesz bennünket."

Tereljük. Oktalanság lenne azt javasolni, hogy a gyermek a legelső lépéseitől önállóan döntsön az őt érintő kérdésekben. Természetesen az érettségének megfelelő témákban ki kérhetjük a véleményét, legyen beleszólása a családi dolgainkba. De tény, az első években a szülő hozza meg a csemetéket befolyásoló döntéseket. Például sportoljon-e a gyermek? Mit sportoljon? Járjon-e valamilyen kézműves foglalkozásra? Énekeljen, táncoljon? Figyelembe kell venni, mihez van tehetsége, mi köti le, mert hosszú távon lelkileg mélyen hat rá, ha olyasmit választunk, ami szerintünk jó neki, de ő nem igazán szereti. Ezzel rögvest elindítjuk egy úton, amit mi választunk neki, ám nem szabad, hogy ez gúzsba kösse. Ott az élsportolás, amelyet pár éves korban kezdenek, és pár évtizedig köti majd le az ifjú idejét, energiáit. Ha később váltani akar, engedjük váltani.

Mutassuk meg a világot. A saját szűk környezetünkön túl is van élet. Szülői kötelességünk megmutatni, hogy a világ milyen nagy, sokrétű és színes. Ismertessük meg a mesékkel, a zenékkel, emberekkel, vigyük el kirándulni, gyermekprogramokra, foglalkozásokra, hogy a lehető legtöbbet élhesse át. A benyomások, az érzések, a tapasztalatok, mind hozzá fognak járulni, hogy amikor eljön az ideje az önálló döntéseknek, akkor nagyobb palettából válasszon. Ahogy egy felnőttnek is sokat segít a széleskörű tájékozottság, egy gyereknek is tágítja a teret és a képzeletét a változatos világkép. Ez az egyik legjobb, amit tehetünk, az egészséges felnövés tekintetében.

Rajtunk szülőkön nagyon sok múlik, miként egyengetjük a picik és a fiatalok útját. Persze, nem lehetünk felelősek azért, hogy utódunk mire jut az életével, mennyire használja a kapott ismereteket. De maximálisan felelősek vagyunk az alapok kialakításáért. Az elfogadó, támogató és szerető szülői háttér megléte, a megfelelő erkölcsi elvek elsajátítása, és a mindig kornak megfelelő kapcsolati és kommunikációs normák formálása elengedhetetlen egy egészséges lélek kifejlődéséhez. Amint azt Johann Wolfgang von Goethe megfogalmazta; "A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak."

Ha tetszett ez a poszt, nyomj egy like-ot és csatlakozz az oldal követői közé.