Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
Miért maradnak együtt és miért szakítanak a párok?
"Nincsen olyan ember, ki ne érezné egyszer, hogy válni kell." (Vámos Miklós)
Van, akinek sikerül, és van, akinek nem. Ezt sok mindenre rávetíthetjük. A karrierre, egy nagyvárosi vagy külföldi szerencsét próbálásra, de akár a párkapcsolatokra is. Semmi nem fekete és fehér kizárólag. Meglovagolva a trendi kifejezéseket, a szürke milliónyi árnyalata határozza meg az életünk alakulását. Keressük a sémás válaszokat mindenre, hogy aztán rávetítsük a magunk sorsára és azt is boldoggá formáljuk. De a válaszok sem minden esetben magától értendők. Miért maradnak együtt és miért nem bizonyos párok, emberek?
Jól választottak. Okos kiindulópont, arra tippelni, hogy a jó választáson alapszik egy jó kapcsolat. A megfelelő választás valóban fontos, ugyanakkor nem kizárólagos. Ma már rendkívül sok féle módon választhatunk párt magunknak. Lehetünk elemzők, készíthetünk listákat a pozitív és negatív tulajdonságokról, de segítségül hívhatjuk a matematikát is. Míg korábban a saját házunk táján tudtunk csupán körbe nézni, na az online jelenlét segítségével a világ bármely részén kereshetünk társat magunknak. A kereső és kínáló piac jelentősen kibővült. Szinte a bőség zavarával kell szembenéznünk, ami nem feltétlenül hozza magával a minőségibb párkapcsolatok kialakítását. A vélekedés szerint akár a szűkebb környezetünkben is él legalább olyan ember, akivel le tudnánk élni az életünket. A kérdés nem feltétlenül korlátozódik a tökéletes választásra, sokkal inkább a voksunk letétele utáni együtt élésre, és a kapcsolat közös formálására.
Beletörődtek. Egy másik feltételezés, hogy mindegy milyen a viszony, az ember képes beletörődni az adott helyzetbe. Ez az élni és élni hagyni mentalitás. Egymás mellett vegetáló emberek, akiknek időszakosan vannak céljaik, mondjuk egy ház felépítés vagy gyerekvállalás, de a projektek lezárulta után ismét a maguk világában leledzenek tovább. Közös életük kezdeti szakaszában, a nagy fellobbanó szerelem tüzében, bizonyára sokkal örömtelibbek voltak egymás iránt, ám az induló fellángolási periódusból már nem sikerült átmenteni érzelmeiket egy csendesebb, szeretetteljesebb időszakba. Mindketten fásultan teszik a dolgukat, élik a hétköznapjaikat, de nem érzik igazán jól magukat a bőrükben. Kapcsolati szinten csak a lakásban lévő növényeket látják el a létfontosságú széndioxiddal.
Valóban boldogok együtt. Sokak szemében ez a leginkább szarkazmusra okot adó megjegyzés. A boldogságról alkotott fogalmunk igen pontatlan. Az boldogokról az a kép él a fejünkben, hogy ők boldogok reggel, délben, este. Ők vidámak és elégedettek a hét minden napján, a nap minden percében, még álmuk is idilli és jókedvű. Senki sem egy non-stop idiótán vigyorgó örömlény élete minden pillanatában. Még a boldog emberek sem. A boldogságot egy állapotnak tekintjük, amelyet elérünk akkor, ha bizonyos dolgok teljesülnek. Például, ha megtaláljuk a fehér lovon érkező herceget vagy álmaink hercegnőjét. És, ha megtaláljuk akkor mi van? Nem elég meglelni, együtt is kell élni vele. Akkor is, amikor már nem látjuk folyton hercegnek és hercegnőnek a másikat. A boldogan élő párok élete is küzdelmes, hangulatuk és viszonyuk hullámzó, de elégedetté teszi őket a közösen megtett út. És a vállalt közösségük teszi elégedetté a románcukat.
A probléma azonos. Szondy Máté szerint; "Nem attól lesz boldog egy párkapcsolat, ha egyáltalán nincsenek a két ember között összeütközések. Sokkal inkább arról van szó, hogy a boldog párkapcsolatokban másképp kezelik a konfliktusokat - és ezt meg lehet tanulni." A problémák mindenkinél ugyanazok. Helyt állunk a munkánkban, a szakmánkban és közben jut stressz otthonra is. Mert akaratunkon kívül viszünk belőle haza, otthon pedig feszítjük tovább a párkapcsolatunk húrjait is. A házimunkák elvégzése, a gyerekkel való játék és tanulás, figyelem a társunkra, igényes beszélgetések, meg némi szórakozás, mind ezeknek bele kellene férnie 24 órába. Ez olykor lehetetlen, és maradnak elhanyagolt területek. Ha mindig ugyanazok a dolgok sínylik meg, mondjuk sosincs időnk beszélgetni, míg a másiknak erre lenne igénye, akkor megnyílik egy egyre táguló szakadék köztünk. Nehéz az összes követelménynek megfelelni rohanó világunkban, de ne feledjük, szándékosan kötöttük össze az életünket a szeretett személlyel. Ha állandóan ő húzza a rövidebbet, ha folyton a sor végére kerül, és nincs rá időnk, akkor feleslegesnek érzi magát és viszonyunk leszállóágba kerül. Jogosan merül fel a kérdés, minek vagyunk együtt, ha nem számítunk egymásnak, nem törődünk egymással? Nem a megoldandó napi problémák jelentik a gondot, azzal a legtöbben szembesülünk, hanem a rájuk adott válaszok.
Jó feleletek. A feleknek érezni kell egy kapcsolatban a saját fontosságukat. Persze el kell végezni a halaszthatatlan teendőket, de egyben meg kell teremteni a lehetőséget kötelékünk ápolására. A meló, a gyerek, a házimunkák mellett is. Ismerjük a társunk igényeit és elégítsük ki azokat. Járjunk a kedvében, szánjunk időt közös programokra, társalogjunk vele. Nagyon sokat segítenek a folytonos beszélgetések. Nem a "befizetted a számlákat" jellegű diskurálásra, hanem a mélyebb, a társunkat foglalkoztató témák szóba hozására célzok. Amikor érdeklődést mutatunk, egyben a törődésünket és figyelmünket juttatjuk érvényre. A jó kapcsolat alapja a másik meghallgatása, megismerése és elismerése. Ez a kör úgy válik teljessé, ha a beszélgetésben foglaltakat megtesszük. Vagyis azzal ismerjük el, és mutatjuk, hogy nem csak átmentek a fülünkön a szavai, hanem megértésre is találtak. Egyszerű például, ha szeretne a kedvesünk elmenni egy színházba vagy egy étterembe, akkor jól tesszük, ha erre alkalmat találunk. Negatív példa, ha szeretne elmenni egy bizonyos koncertre és mi elvisszük egy kiállításra.
Érzelmi megértés. Ez lehet a leglényegibb eleme az összetartozásunknak. Amikor a párunk érzéseire pozitív választ adunk, azokat képesek vagyunk a mi érdekeink elé helyezni. Ha szüksége van ránk és tőlünk valamire, akkor azt figyelembe vesszük, teljesítjük, még úgy is, ha éppen akkor ez minket visszatart valamiben. Ez fejezi ki leginkább azt, hogy fontos a számunkra. Mi emberek az alapvető igényeinkben nagyon is hasonlítunk egymásra. Szeretjük a figyelmet, a törődést, a gondoskodást. Olyan alapvető értékek ezek, amelyek éreztetik velünk a megbecsülésünket. Ezért azok a párok nyerik meg a győzelmet a hosszútávú kapcsolatok versenyében, akik túl lépve a mindennapi kihívásokon, képesek egymást a figyelmük középpontjába helyezni. Ők is vitáznak, náluk is lesz mosolyszünet, nehezebb időszak, de kibékülnek, kiengesztelődnek, mert mindig visszatérnek a kiindulópontba, amely a másikat és a közös boldogságukat tekinti az elsődlegesnek.
Nincs optimális párkapcsolat. Talán soha nem is lesz. De nem is kell annak lennie. A mi tökéletlen románcunkban tökéletesen boldogok lehetünk. Amennyiben nem a felületes, állandó, felhőtlen és makulátlan örömteliséget hajszoljuk, hanem társunkra hangolódunk, kedveskedünk neki és ami elengedhetetlen szeretjük őt úgy, ahogy van. Csak azért, mert itt van nekünk, velünk, értünk. A gondjainkat pedig nem csak hagyjuk szállni a szélben, hanem időben el is kapjuk, közösen rendezzük is őket. Jusson eszünkbe Steve Biddulph gondolata; "Nincsenek eleve boldog vagy eleve boldogtalan párok. Ha megfelelően viselkedünk, egyre boldogabbak leszünk. A boldog pároknál is megvannak a nehézségek, de nem hagyják, hogy ezek kerekedjenek felül."
Ha tetszett ez a poszt, akkor légy egy kicsit jobb társ, értékeld egy kicsit jobban a párod.