Adni és kapni

Az ajándékozás szépsége, azaz azt kapjuk, amit adunk

Közeleg a szeretet ünnepe. A jelige, adni és kapni. Ezt gyakran félreértelmezve csak a venni és kapkodni elveket érvényesítjük. Sokszor emlegetjük azt a klasszikus mondást, hogy "adni jobb, mint kapni". De vajon komolyan gondoljuk-e, és valóban alkalmazzuk az életünkben vagy csak légből kapott, jó hangzó szlogenként szajkózzuk. Arnold Schwarzenegger hat sikerelvében is visszaköszön egy lényeges pont; "adj vissza abból, amid van". Ezért az év legvártabb ünnepi időszakában foglalkozzunk kicsit azzal, hogy adunk-e valamit a körülöttünk lévő világnak.

Az elmúlt hetekben, hónapokban is nagyszerű művészeket vesztett el a világ, többek között Kocsis Zoltán zongoraművészt. Egy vele kapcsolatos cikkben olvastam, hogy születésnapi koncertjének a bevételét, minden évben jótékony célra fordította. Úgy vélte, manapság a szavak elvesztették horderejüket, és csak a tetteinkkel lehet példát mutatni, amelyekkel erőnktől és tehetségünktől függően javíthatunk a világon.

Másik nagy példa számomra Paul Newman. Köztudottan rajongott a salátákért és imádta ezeket a saját ízlése szerinti öntettekkel fogyasztani. Rendszerint az éttermekbe is vitte magával a hozzávalókat, hogy ott helyben készítse el ínyencségét. Egy alkalommal valaki megemlítette neki, ez olyan fejedelmi, hogy forgalmazni kéne. Ő ugyan nem hit benne, hogy bárkit érdekelni fognak ezek a kutyulmányok, de azért tett vele egy próbát. Az első perctől kezdve azt vallotta, ha bármilyen bevétel származik belőle, a működtetési költségeken felül, akkor azt karitatív célra fordítják. Maga is meglepődött, milyen hamar, mekkora sikert arattak a termékek. Így bővítette is a palettát, például egyedi tésztaszószokkal. A befolyt pénzeket pedig eljótékonykodta. Egyre többet. Kedvenc történetem, hogy éveken át az alábbi szövegű karácsonyi üdvözlőlapot küldték szét a feleségével a barátaiknak: "Nekünk több adatott meg, mint amire szükségünk van. Kérjük, hívjátok fel a megadott számon a titkárnőnket, és diktáljátok le neki a kedvenc jótékonysági szervezetetek elérhetőségét. Igyekezni fogunk, hogy ne hozzunk szégyent rátok." Általában a megnevezett szervezetekhez öt-tízezer dolláros adományokat juttattak el.

Nekik könnyű. Nos, az első, ami az eszünkbe jut ilyen sztorik hallatán, hogy mindez szép, de nekik könnyű volt. Ők megtehetik, hogy adjanak, mert sikeresek és gazdagok. Ez igaz. De nem voltak mindig azok. Ha megőrizzük magunkban a gyökereinket, tudjuk, honnan indultunk, milyen árat fizettünk, és hova jutottunk el, akkor értékelhetjük azt, ha nekünk van lehetőségünk segítő kezet nyújtani. Mert a másokat támogató hozzáállás nem pénz, hírnév vagy dicsőség kérdése. Ez belső indíttatás, emberi lelkület, szeretetteljes magatartás.

Anyagi támasz. Az igazán sikeres emberek azt javasolják, hogy a bevételeink 10%-át fordítsuk jótékony célra. Erre mondhatjuk, hogy így sem jövök ki a pénzecskémből, hát mégha a 10%-át odaadom valahova. Jogos érv. Azonban, ha nem kezdünk el a kicsiből adni, akkor a nagyobból sem fogjuk megtenni. Mert az adakozásnak nem a mértéke a lényege, hanem a szokássá válása. Vannak körülöttünk, akiknek az a kicsi, amit adni tudunk a részükre, óriási hozzájárulás a sorsukhoz. Ha megtehetjük, és a legtöbben megtehetjük, akkor tegyük meg. Elhasznált régi szólás, de igaz, hogy sok kicsi sokra megy.

Segíteni nem csak pénzzel lehet. Jó néhány embert ismerek, akik csekély mértékű családi kasszával gazdálkodnak, de ha az élet úgy hozza, örömmel és nagyvonalúan állnak egy jó ügy mellé. Mindenki környezetében adódnak lehetőségek, amikor nem pénzbeli patronálásra van szükség, hanem dolgos kezekre, szellemi tudásra, időbeli ráfordításra vagy éppen kinőtt ruhákra, játékokra. Ezek a hozzájárulások sok esetben legalább olyan értékesek, mint a pénzbeli adományok. Adni az erőnket, energiánkat, időnket, szakértelmünket, és ami fontos, az arcunkat, a személyünket egy hasznos cél érdekében a nagylelkűség megnyilvánulása. Legyünk figyelmesek a környezetünkre, hol nyílik alkalom megmutatni milyen felemelő erő rejlik abban, ha az emberek jobbító szándékkal összefognak és együttműködnek. Mindenki tud adni valamit. Gary Chapman írta; "Ha felismerjük, hogy minden amivel rendelkezünk, ajándék, akkor könnyebben adunk belőle másoknak is.".

Ha adunk, kapunk is. Amikor annak idején megismertem az elvet, hogy ha adunk, akkor mi magunk is többet kapunk az élettől elég gyanakvóan álltam hozzá. Nem ment jól a sorom, máról holnapra tengettem a napjaimat. Ha az embernek nincs sok mindene, akkor vesztenivalója sem nagyon akad, ezért távolságtartón ugyan, de elfogadtam az eszmét, és átültettem a gyakorlatba. Ha nem is nagy léptékben, de igyekeztem belefolyni karitatív adományozásokba, és segítőn állni az emberekhez. A kulcsszó a rendszerességen volt. Elköteleztem magam amellett, hogy adjak, és ezt újra és újra megtegyem. Meglepő volt, hogy amint megváltozott a hozzáállásom a világhoz, a világnak is megváltozott a hozzám való viszonya. Lehetőségek bukkantak föl körülöttem, ajtók nyíltak ki, megoldások érkeztek a problémáimra. Nyitottabbá váltam, és ezzel nyitottságot kaptam. Gyakorta a segítség máshonnan érkezik, mint ahova mi adtuk, de ez normális. Amit adunk, azt kapjuk vissza. Ráadásul többszörösen.

Önzetlenül. Ha állandóan azt nézzük, mit kapunk az adományainkért, akkor számítón és haszonleső módon fogunk válogatni, hogy mit éri meg, és mit nem felkarolni. Ezen az alapon folyton méricskélünk majd, és azt mustráljuk mi mennyit adtunk, és ezért mennyit kaptunk vissza. Ha nem az önzetlenség vezérli a tetteinket, akkor rossz szájízzel veszünk részt ezekben az akciókban. Mert soha nem akkor és ott kapjuk meg az ellenszolgáltatást. Lehet, csak jóval később fizet az élet a felajánlásainkért. De bőkezűen fog megjutalmazni érte. Ezért engedjük el, hagy menjen a maga útján a jócselekedetünk. Hagy fejtse ki a hatását, és élvezzük, hogy tettünk valami nagyszerűt, építőt, valami jót. Cselekedjünk önmagáért a segítség jó érzéséért, és engedjük, hogy ez a kellemes érzület átjárjon minket.

A karácsonyi időszakban sokszorosan érzékenyebbekké válunk. Jobban észreveszünk másokat, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, mint mi. Akik szegényebbek, magányosabbak, elhagyatottabbak, szeretetlenebbek, akiknek jóval kevesebb adatott meg. A pszichológus Daniel Gottlieb gondolata a szeretet ünnepeket is emelkedettebbé teszi; "Másokat megajándékozni akkor a legértékesebb, ha azt halkan és önzetlenül tesszük.". Azonban, az ünnepek elmúltával is emlékezzünk rá, az év bármely szakasza ideális arra, hogy keressünk egy ügyet, amelyet szolgálhatunk. És tegyük is meg. Csak azért mert adni jobb, mint kapni.

Ha tetszett ez a poszt, akkor adj valamit te is a környezetednek, és csatlakozz a követők táborához.