A vita vesztesei

6 ok, amiért értelmetlen vitatkozni

"A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul." (Frank Crane)

A vitát hosszú ideje tekinti az emberiség egy fontos kommunikációs elemnek, ahol ütköztethetjük az ellenpólusokat és ezáltal új felismerésékre juthatunk. Csakhogy mélyebben belegondolva, ez nem igaz. A vita általánosságban inkább erőfitogtatás, elnyomás, mint valódi előre mozdulást kínáló társalgás. Mondjuk az alábbiak miatt.

Korlátolt. Az ókori görögök úgy tekintettek a dialektikára, mint a vitatkozás művészetére. A vita pedig évszázadokon át megőrizte az érvelésben és meggyőzésben a meghatározó szerepét és tartja ezt ma is. Edward de Bono nagy megkérdőjelezője a szócsaták hatékonyságának. Ennek több oka közül az egyik a nyelv okozta korlátokban rejlik. A beszédünk leírások és körülírások tekintetében végtelenül kifejező, ám a konkrétumok terén igen szegényes, szűkös a kifejezés eszköztárunk. Jó példa erre, hogy ha valakire azt mondjuk nem demokrata, akkor rögtön arra asszociálunk, hogy autokrata, azaz diktatúra párti. Mindenféle árnyalat nélkül fekete vagy fehér.

Nincs alternatíva, nincs őszinteség. Vagy egyetértesz velem vagy nem. A vita mindig arról szól, hogy a felek a saját szent meggyőződésüket akarják keresztülverni egymáson. Belepaszírozni a másik fejébe és elfogadtatni egy kívülálló és idegen eszmét. Sosem fogunk sem érvekkel, sem erővel meggyőzni senkit. Legfeljebb térdre kényszeríteni és elhallgattatni. De ettől még nem fogja valóban osztani a nézetünket. Meggyőzni kizárólag magunkat tudjuk, azt is akkor, ha erőszak nélkül, egy hibát is elfogadó közegben tehetjük meg. Ahol nem ciki visszalépni, megfontolni és változtatni az álláspontunkon.

A valódi nyertes az ego. A sikeres vita lezárás során az egyiknek mindenképp fel kell adnia magát. Vitát csak az egyik fél nyerhet. Természetesen ez a győzelem inkább látszat, mint valós. Inkább elnyomja a partnert, mint figyelembe veszi. Akinek le kell mondania a saját igazáról mindenképp nagy vesztesnek érzi magát, akkor is, ha csak egy apróságon kellett kiegyezniük. Mert az ő szépen felépített személyes világa figyelmen kívül maradt, egyszerűen le lett söpörve az asztalról. Ellenben a nyertes hátba veregetheti az egóját és tovább fényesítheti önmaga portréját. De vajon elég-e legyőzni valakit vagy termőnek is kellene lennie a további viszonynak vele?

Egyoldalúan torz. A vita mindig önző. Mindig rólunk szól, sosem a másikról. A mi igazunkról, a mi helyességünkről. Az számít mi mit gondolunk, és ezt szeretnénk elérni vitapartnerünknél is. Ez jelentős torzulást okozhat, hiszen az igazunkért valószínűleg nem veszünk figyelembe olyan tényeket, amelyek gyengítenék a pozíciónkat. Akkor sem, ha ezek az információk valósak, hitelesek. Alárendeljük magunkat a végcélnak, s így maga az eredmény, azaz, amit elérünk a csatát megnyerve, nagymértékben álságos és hibás lehet.

Védekezésre késztet. Benjamin Franklin szerint: "Ha vitatkozol, dühöngsz és ellentmondasz, néha győzöl, de hiú siker lesz, mert sohasem szerezted meg az ellenfeled jóindulatát." Amint behatolunk a meggyőződésünkkel valaki más szellemi terepére, ő védekezésre kényszerül. Ellenségesen lépünk fel, ezért egy teljesen normális emberi reakciót követ, ellenáll. Megtámadjuk az elképzeléseit, és akár meg is semmisíthetjük azokat, hiszen a győzelem a célunk, és ennek ára, hogy átfordítsuk és magunk mellé állítsuk. Azonban, amivel harcolunk azok az ő személyes tapasztalatai és meggyőződései. Időbe és energiába telt, mire ezek kialakultak benne, ezért nem adja könnyen magát. Nem hazudtolhatja meg az addigi hitét, elveit. Védekezik, mert óvja az embert, akivé addigi élete során vált.

Távol áll a realitástól. Gondoljunk bele, mennyire nehéz vitatkozással előre jutni. Akár egy mindenki számára megfelelő megegyezés a cél, akár új utak keresése, nagyon nehéz ezt akkor megvalósítani, ha csupán az egyik oldalról nézzük a dolgokat. Mert lehet igazság a másik oldalon is, lehetnek ott is hasznosítható elképzelések. És a legfontosabb, a túloldalon is egy ember áll. Amikor ezekkel nem törődünk, akkor nem adjuk meg magunknak a valós nyitottságot és a növekedés lehetőségét. Akkor a mi ötletünk is csökött és bemerevedett lesz, amely nem hallgat meg és nem fogad be másokat. Csak be akar szippantani, de nem akar fejlődni. Valószínűleg a beszélgető partnerünket végtelen maradinak tartjuk, amiért nem értékeli a mi rendkívüli koncepciónkat, miközben mi is ugyanilyen maradiak vagyunk.

A vitánál sokkal többet profitálhatunk olyan beszélgetésekből, ahol a felek azonos jogosultságokkal, feltételekkel vágnak neki a társalgásnak. Kölcsönösen meghallják egymást, készek együttműködni, konstruktívak lenni és befogadók egymás gondolataira. Felül emelkednek énközpontúságukon és készek a gyarapodás érdekében a megvalósítandó cél alá rendelni magukat és az ötleteiket. Emlékeztessenek erre Cullen Hightower szavai: "Túl sokat beszélünk azért, hogy csak vitatkozzunk, és túl keveset azért, hogy egyezségre is jussunk."

Örülök, hogy időt szántál a poszt elolvasására. És még inkább örülök, ha elnyerte a tetszésed. Remélem találsz még hasznos olvasnivalót az oldalon.
Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels