A nehézségek nem múlnak el nyomtalanul

5 dolog, amit maga után hagy egy nehéz időszak

A koronavírus letarolta a világot. Nem csupán egészségügyileg, hanem szellemileg is. Hírek jönnek, mennek, és a legtöbbjük tovább növeli az aggodalmunkat. Elég sokan írnak a vírusról, nekem nem ez az asztalom. Nem vagyok szakértő, csupán laikus, akinek kisgyereke és idős szülei vannak. Ezért megfogadom az óvintézkedéseket, és feleslegesen nem kockáztatok. Az elméket sem szeretném fertőzni további szorongást fokozó írásokkal. A választásom, hogy ez alatt a vészterhes időszak alatt is előremutató cikkeket készítek. Mert addig is, amíg átverekedjük magunkat ezen időszakon, jól jöhet valami biztató, építő, pozitív. És mindenki eldöntheti, ilyesmit is olvas, vagy csupán a napi lesújtó aktualitást. A választási lehetőség adott.

A legtöbben, ha ennyire súlyos dolgokat nem is éltünk meg, a magánszféránkban megjártuk már a poklot. Legalábbis a nehézségekben alámerülve így érezzük magunkat. Kiutat nem, csak kilátástalanságot látunk. Aztán túljutva a krízisen más színezetet kapnak a történtek. Közhelyes azt emlegetni, hogy tanulunk a nehéz helyzetekből, mert egy megpróbáltatás mindig nyomot hagy bennünk. A kérdés az, vajon, ami marad utána, azt a javunkra tudjuk fordítani?

Mélyebben átélt érzések. Általában felületesek vagyunk. Igaz ez az érzelmeinkre való odafigyelésre is. Jellemzően a nagy érzelmi ingadozásokat vesszük figyelembe, mondjuk a szerelmet vagy épp a szenvedést. Ezek kilendítenek annyira, hogy jelentőséget tulajdonítsunk nekik, és mélyen belénk ivódjanak, emlékezzünk rájuk, esetleg tanuljunk belőlük valamit. Amikor kihívásaink vannak hajlunk rá jobban megélni a bennünk dúló lelki viharokat. Többet foglalkozunk magunkkal, okokat keresünk, kérdéseket teszünk fel, megoldásokat mérlegelünk, megéljük a fájdalmat. Az érzések mindig fontos üzeneteket hordoznak, ha ezen az úton jutunk el odáig, hogy mélyebben törődjünk velük, akkor ez egy utólagos nyereség.

Erősebb emberi kapcsolatok. Nem vagyunk egyedül. A hétköznapokban ez is csak egy a lerágott csontként vagdalt mondásokból. Kevésbé gondoskodunk a kapcsolatainkról. Főként a közeli kapcsolatokat vesszük készpénznek, amelyek mindig karnyújtásnyira lesznek. Aztán vagy mi kerülünk szorult helyzetbe és ismerjük meg egy embertársunk segítő kezének erejét, vagy mi nyújtunk támogatást egy rászorulónak. Amikor egymásra vagyunk utalva, függünk valakitől, az életünk a tét, nagyobb becsülete lesz az emberi kapcsolatoknak. Amire addig nem tekintettük értékként, most elnyeri méltó helyét a prioritásaink között. Egy kemény szituációban felkaroló személy megmutatja milyen fontosak és szilárdak lehetnek az emberi kapcsolatok.

Nagy felismerések. Amikor nyakig ülünk a trutyiban az önsajnálat, a keserűség és a kétségbeesés az úr. Igazságtalannak tartjuk, ami velünk történt, hisz becsületesek adófizetők vagyunk és dolgos munkásemberek. Pedig nem lehetetlen, hogy oroszlán részünk volt abban, hogy oda kerültünk, ahova. Ezt akkor és ott soha nem ismernénk be. De később talán igen. Amikor kellő távolságra kerülünk a problémától képesek vagyunk magasabb távlatból rátekinteni. Utólag lecsendesednek az érzelmeink, nem üvölt a belsőnk a kínlódástól és egyedül magunkkal kell számot vetnünk. A sorsfordító ügyek megadhatják az AHA-élményt és eljuttathatnak lényegi felismerésekhez, amelyek az életvitelünk, viselkedésünk radikális megváltoztatására késztetnek.

Önazonosság. Ezen ráeszmélések egyike, amikor magunkra találunk. Napjaink nagy részét a másoknak való megfelelés teszi ki. Feleljünk meg embereknek, kritériumoknak vagy a fennálló trendeknek. Legyünk kiváló munkatársak, főnökök, de egyben csodás férjek, feleségek és jó fej apák is. A külvilág számára nekünk be kell húznunk minden strigulát és minden téren kimagaslót kell biztosítanunk. Közben feladjuk az álmainkat, a vágyainkat, a számlák kifizetése átveszi a helyét az önmegvalósításnak és megalkuvást kötünk, ezzel elveszítve önmagunkat. Amikor próbatétel elé állít az élet, akkor sok álságos és képmutató dolog elveszíti a dominanciáját és átértékeljük az addigi értékrendünket. Önmagunk felvállalása az első lépés ahhoz, hogy jobban kihasználjuk azt az időt, amely adatott és jobban is érezzük magunkat a bőrünkben.

Lelki megerősödés. Amint rájövünk, hogy a negatív érzéseknek és tapasztalatoknak is létjogosultságuk van, és nem kell mindenáron állandóan a boldogságot hajszolni, edződik a szellemi állóképességünk. Nem minden egyoldalúan csak rossz, ami annak tűnik, még akkor sem, ha veszteségek árán győzedelmeskedünk. A túlélés egyik nagy terhe, hogy túllépjünk a megrázkódtatáson. Ez nem azt jelenti, hogy kitöröljük az emlékét is, hanem kezeljük, meghaladjuk és másként tekintünk a világra. Egy fajta lelki rugalmasságot szerzünk, nem omlunk össze az első stresszes vagy rizikós körülmény felbukkanásakor. Értékeljük, ami szép, jó és örömteli, ám méltányoljuk a problémákat is.

Nem akarás kérdése, hogy szeretnénk-e nehéz helyzetekkel megküzdeni az életünk során. Kijut belőle az biztos. Izgalmasabb felvetés, hogy miként állunk hozzájuk, mennyire viselnek meg? Csak a megkeseredettség itat át minket és minden alkalommal egyre lejjebb kerülünk a borúlátás gödrébe, vagy új képességekre és szenzitivitásra teszünk szert, amelyek elviselhetőbbé, esetleg könnyebbé teszik a megmérettetést. Erich Fromm mondta; "Hit és bátorság kell hozzá, hogy az élet nehézségeit, balszerencséit és szomorúságait kihívásnak vegyük, amelynek megfelelni erőt ad, és ne igazságtalan büntetésnek, amelynek nem lett volna szabad velünk megtörténnie."

Örülök, hogy velem tartasz ezekben a nehéz időkben is. Köszönöm a figyelmed!
Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is ezt a cikket.
Fotó: Nathan Cowley, Pexels