A közösség ereje

Hogyan legyünk csoportból igazán jó csapat?

Az egész életünk a közösségekről szól. Az embert motiválja az elfogadás, a valahova tartozni akarás vágya. Születésünk óta a különböző társasági egyletek határozták, és határozzák meg az életünket. Bőlcsöde, óvoda, iskola, munkahely, sportegyesület, jótékonysági szervezet, stb. Az év vége közeledtével még inkább előtérbe kerül a közösségi, szociális és társasági szellem, ezért érdemes kicsit körbejárni a közösségeink hatékonyabbá tételének témáját.

Visszanyúlva az ősi időkig, a törzsi kultúráig, elmondhatjuk, hogy az emberek mindig is tartoztak valahová. A saját népükhöz, népcsoportjukhoz, klánjukhoz. Minden általuk átélt élmény egyben közösségi tapasztalás is volt, legyen az vadászat, területfoglalás vagy épp egy lakodalom. Ezek a kollektív megélések tették lehetővé, hogy emberek egy csoportjából csapattá és erős egységgé kovácsolódjanak. Ebből a letűnt korból maradt fel bennünk az érzés, hogy megosszunk másokkal vagy közösen átélhetővé tegyünk számunkra fontos eseményeket. Bizonyára mindenki számára ismerős, amikor történik velünk valami nagyon felemelő és izgalmas, akkor már keresgélünk is a telefonkönyvben, hogy kit hívhatunk fel, mert legszívesebben rögvest elmondanánk mindenkinek, akinek csak lehet.

A társas együttműködésnek vannak kötöttebb formái is. Például vannak csoportok, ahova azért tartozunk, akár önkéntes alapon, mert célunk van vele. Ilyenek például a szülői munkaközösségek, üzleti szervezetek, vallási felekezetek. A napokban tanulságos eszmecserének voltam a megfigyelője. Egy szülői közösségben ütötte fel a fejét a fejetlenség, amely aztán elvezetett a félreértések és sértődések sorához. Megmutatkozott, hogy sajnos a jószándék és a mindenkinek megfelelés kevés, ha egy sokszereplős csoportot egyben kell tartani. Mire ajánlott ügyelnünk az ilyen jellegű kollektívák összetartásánál?

A helyes kommunikáció fontossága. Az első és legfontosabb. Pici korunkban elkezdjük magunkra szedni és kialakítani azokat a kommunikatív képességeket, amelyek segíteni vagy hátráltatni fognak az életünk során. Ezirányú tanulmányunk első és legnagyobb anyagát a szüleinktől sajátítjuk el. Az ő tudásuk alapján formáljuk meg azokat az alapokat, amelyekre aztán építhetünk. Azt mindig érdekes látni, amikor felnőtt embereknek hiányosak az ismeretei ezen a téren. Beszólongatások, duzzogások, odamondogatások jönnek, mennek, mint egy óvodai homokozóban. Ennek a problémája egyébként nem csak a közösségben jelentkezik majd, hanem az adott személyek családjában is, hisz ezeket a foghíjas társalgási és viselkedési mintákat örökítik tovább a gyermekeiknek.

A másik személy tisztelete. Elengedhetetlen magatartás, mivel egy közösség sokszínű és változatos emberek gyülekezete. Ettől működik, hisz mindenki a maga módján, a saját tudásával, egyéni értékeivel tesz hozzá a csapathoz. Azonban csak akkor válik ez az erősségévé a társaságnak, ha a résztvevők elismerik egymást, és tisztelettel viszonyulnak a társaikhoz. A vélemények eltérőek, a habitusok mások, de ez rendben is van, amennyiben ezt a tagok el tudják fogadni, és egy irányba tudnak nézni. Nem kell mindig mindenben egyetérteni, mert az a teljes meghasonulás, mindössze a különbözőségek ellenére azonos irányba kell tolni a szekeret. Tisztelet nélkül nincs egység, egység nélkül pedig igazi közösség sincs.

Aktív és passzív tagok. Ha már az eltérésekről volt szó, akkor ismerjük fel az emberek közösségben betöltött szerepét is. Jórészt a vérmérséklettől függően vannak vezető alkatúak, a hangadók, és vannak, akik inkább követők, és nem igazán kezdeményezők. Minkét típusra nagy szükség van. Csak figyeljünk oda, nehogy szereptévesztésbe kerüljünk. Ha valaki vállalja az irányító funkcióját, akkor ezzel vállalja a felelősséget, és az esetleges népszerűtlen döntést is. Ne akarjon mindenkinek a kedvére tenni, tartsa magát ahhoz az irányvonalhoz, és elképzeléshez, amiben együttesen megállapodtak. Mindig lesznek zavaró tényezők, új szempontok, tudni kell mérlegelni és a közösség érdekeit nézve választani. Jó, ha a csapat vezető embere nem csak szeret, de tud is kommunikálni, mert így elejét veheti a megbántódásoknak, a szétzilálódásnak. Az aktívabb tagok annak örülhetnek, hogy kiélhetik a kreatív és alkotó hajlamaikat, a passzívak meg annak, hogy helyettük sok dolgot elintéznek buzgó csapattársaik. Ügyeljünk rá, ha passzívabb tagra bízunk nagyobb szervezettséget igénylő feladatot, akkor ott felmerülhetnek pontatlanságok, hiányosságok.

Járuljunk hozzá a közösség életéhez. Mint említettem, mindenki fontos része az adott társaságnak. Vállaljunk hozzánk méltó és illő feladatot, akár passzív, akár aktív típusok vagyunk. Azonban amit felvállaltunk, annak maradéktalanul tegyünk is eleget. A pontosságunk, a határidők betartása, mind azt mutatják, hogy számíthatnak ránk, megbízhatók vagyunk, és értékeljük a közös erőfeszítést. Nagyszerű érzés az, amikor emberek együttes energiával létrehoznak, alkotnak valamit és tettüket siker koronázza. A közösen elért eredmény élménye pedig fokozza az összetartozás érzetét. Összefogva erősebbek, okosabbak, produktívabbak vagyunk, mint magányosan.

Ne legyünk megosztók. Mindig felmerülnek súrlódások, ez elkerülhetetlen. De ne essünk abba a csapdába, hogy bomlasztókká válunk és aláássuk mások tekintélyét csak azért, mert nem nekünk van igazunk. Szomorú, amikor valaki szétzilál egy szervezetet, mert az nem a szája íze szerint működik. Egy közösség érdekei mindig előbbre valóbbak, mint az egyéné. Ezért nem is kell, hogy mindenki ínyére legyen. Meg kell találni a középutat, hogy hangulatában és hatékonyságában is hatásos legyen a társaságunk, de ez azzal jár, hogy az ember időnként kompromisszumot köt, a háttérben marad, és nem szít személyes ellentéteket.

Hagyjuk másnak is learatni a babért. Nehéz megérteni és elfogadni, de olykor másoknak is lehetnek hasznos ötletei, hagyjunk nekik is teret. Ha így teszünk, és minél többen mondhatják el magukról, hogy gyakorlatban is hozzájárulnak a csapat életéhez, azzal növekszik az egyéni önértékelésük is. Ez pedig emeli a team jó kisugárzását, örömtelibbé teszi az odatartozást.

A közösségbe tartozás egyszerre jelent kötelezettséget és rugalmasságot. Alkalmazkodnunk kell, de ha számunkra értékes a környezet, akkor ez nem kényszert, hanem hasznos, tartalmas és kedélyes időtöltést, foglalatosságot jelent. Rajtunk múlik, mennyire vagyunk befogadók és kooperatívak. Ám átültetve a gyakorlatba ezt a néhány társas együttműködésben jól működő elvet, gördülékenyebb kapcsolatokat alakíthatunk ki a számunkra fontos szervezetekben. És akkor beigazolódik Aharon Appelfeld gondolata; "Ha az egyén a közösség javáért dolgozik, felemeli azt, és maga is felemelkedik vele együtt."

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz közösségéhez.