A határaink feszegetése

Hogyan lépjünk át a korlátainkon?

"Nincs még egy olyan ember a világon, aki meg tudná neked mondani, hogy mit ne csinálj. Te vagy az egyetlen ember, aki felállíthatja a határokat."
(Andy Biersack)

A korlátok visszafognak. Lehetnek ezek külsők is, mint egy szabadságjogokat korlátozó politikai rendszer, de javarészt belső akadályokról van szó, amelyeket mi magunk állítunk. Esetenként még csak nem is valódi akadályok csak egyszerű kényelmes megszokások.

Biztonság. A korlátok biztonságot jelentenek. Amit megtanultunk, amihez értünk, azok nyújtanak egy biztonsági játékot. Ezeken a berkekben belül nem érhet baj, itt otthon vagyunk, ez a mi térfelünk. Azonban ez egy ingatag biztonságérzet. Ha elveszítjük az állásukat, probléma adódik a párkapcsolatunkban, váratlanul nagyobb anyagi kiadásainak adódnak, veszélybe kerül az egészségünk, vajon továbbra is védettnek érezzük magunkat? Beszűkülve és beszürkülve csak látszólag vagyunk oltalmazva. Valódi biztonságot a jártasság nyújt, a széleskörű ismeret, a nyitott életvitel. Tudni hova, merre, kihez forduljunk, ha gondunk adódik. Nem kétségbe esni, még jobban bezárkózni, hanem intézkedni, nyugodtan és türelemmel.

Kimozdulni. Tehát korlátot húznak a tapasztalatok, jórészt a negatívak, a családunkból származó szokásjogok, és mindazok a dolgok, amelyek az otthonosság érzetét keltik. Ezeket kell levetkőznünk, ha túl akarunk jutni rajtuk. Egy módszer, ha kimozdulunk a kereteinkből. Szimplán mozgásban maradni nagy szó. Ez nem enged berekedni a hétköznapokba. Fogékonyak maradunk az információra, a művészetekre, a kapcsolatokra, vagyis az egész világra. Jó dolgok az új dolgok. Vannak, akik szeretik az újdonságokat. Kütyük vagy egészségesebb életmód, zene vagy divat irányzat, mindegy nekik, csak legyen meg a változatosság. Csatlakozzunk mi is ehhez a típushoz. Az a legjobb, ha nem állunk le soha. Legyen érdeklődési körünk, motivációnk, életerőnk. Ha begyepesedtünk menjünk ki a lakásunkból, menjünk emberek közé és csináljunk valami mást, valami szokatlant.

Vágyak hangja. "De engem nem érdekel semmi." - tör elő belőlünk az életunt. Az idő múlásával vesztünk a lendületünkből. Hátra hagyjuk a vadabb vágyainkat, álmainkat és fantáziánk fakulásnak indul, mint egy napon hagyott újság lapjai. Elő kéne venni ezeket az elzárt cuccokat agyunk mélyre dugott dobozából és felelősséggel viseltetni irántuk. Lehet, hogy a nehézségek eltompították a régi képzelgéseinket, de teljesen nem felejtkeztünk el róluk, még ma is a részeink. Valahol leghátul, agyunk egy rejtett sarkában lakoznak és tudat alatt kielégítetlen vágyként macerálnak. Mindig is szerettünk volna sárkányrepülőzni vagy megtanulni japánul? Itt a megfelelő idő. Halljuk meg vágyaink hangját és cselekedjünk. Különben bánni fogjuk, hogy nem valósítottuk meg őket.

Az igazi öröm íze. Jó kipróbálni magunkat. Már azzal feltöltekezhetünk, ha kipróbálunk valamit, rákapunk az ízére, és jobban érezzük magunkat. Persze mindig duruzsol a kisördög: "mi van, ha nem sikerül." Na, mi van? Semmi. Az van. Legalább mozgolódtunk egy kicsit. Annyira a sikerre vagyunk belőve, hogy a színtiszta élvezetért nem is csinálunk semmit. Pedig a jó közérzet fontos kritériuma, hogy örömmel vessük bele magunkat egy tevékenységbe. Amikor így teszünk, nem az óránkat nézzük, nem másutt járunk fejben, hanem átszellemülünk az adott tevékenység által. Nem az eredmény lesz az elsődleges, hanem a kellemes ténykedés. És milyen érdekes, átadva egész lényünket neki, sokkal nagyobb esélyünk van a sikerélményre is.

Nyújtózkodni. Ahogy az izmaink is a terhelés hatására fejlődnek, úgy ez a teljes emberi mivoltunkra igaz. Frissen, fiatalosan tarthatjuk magunkat, ha feszegetjük a korlátokat. Ismeretek bővítése, új készségek elsajátítása, egyenlő a bennünk lévő falak lebontásával. Nagyszerű érzés erőn felül teljesíteni, mert tudjuk, most adjuk igazán a legjobbat és a legtöbbet, ami tőlünk telik. Bármi lesz is a vége, boldogságot okoz, hogy meg mertük tenni, meg tudtuk tenni, és meg akarjuk tenni újra. Az erőfeszítés eme örömteli élményét Csíkszentmihályi Mihály találóan fogalmazta meg: "Amikor kiválasztunk egy célt és koncentrációs képességünk végső határáig küzdünk érte, akkor bármit is csinálunk élvezetes lesz. Ha egyszer már belekóstoltunk ebbe az örömbe, akkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra megízlelhessük majd."

A határok feszegetése egyben azok átlépését is jelenti. Nem köt semmilyen kordon, csupán azok, amelyeket mi állítottunk föl az éveink során. Bármikor döntünk úgy, hogy lebontjuk őket, felemelő érzés lesz, mert saját magunkat győzzük le. És ez a legnemesebb és legértékesebb győzelmeink egyike, hiszen az értékességünket szolgálja.

Ha tetszett ez a cikk, akkor lépd át te is a határaidat. És közben csatlakozz az oldal követői közé, hogy értesülj a friss bejegyzésekről.
Fotó: Nathan McBride, Unsplash