A hallgatás következménye

Amikor nagyon kéne, mégsem beszélünk

Sokat jártatjuk a szánkat feleslegesen. Nem véletlenül születtek olyan mondások, mint hallgatni arany, vagy két fülünk van és egy szánk. Mások meghallgatása és a figyelem fontos alapok a minőségi kommunikációban. Azonban vannak helyzetek amikor illene megszólalni. Ha nem tesszük, a saját hitelességünket veszítjük el.

A gondoskodás kifejezése. Gyakran vélik úgy az illetékesek, hogy jobb csendben maradni. Még nem tudnak mindent, nincs tökéletes megoldásuk, magyarázatuk, ezért nem szólalnak meg. Cégek és intézmények naponta követik el azt a hibát, hogy a velük partneri viszonyban lévőket nem tájékoztatják. Amikor megtisztelünk valakit azzal, hogy a jelen helyzetről informáljuk, még akkor is, ha vannak hiányosságok, ezzel azt mutatjuk, hogy fontos nekünk és megbecsüljük. Aki veszi a fáradtságot és megosztja az aktualitásokat az érintettekkel, az a gondoskodását fejezi ki irántuk.

Proaktív viselkedés. Egyben elébe is megyünk az eseményeknek nem csupán rohanunk utánuk. Ha az embereknek nincs információja, akkor a feltételezéseikre hagyatkoznak. A kiindulási pontjuk az az egyszerű vélekedés, hogy azért nem mondanak semmit, mert biztosan valami baj van, valamit el akarnak titkolni. Az elképzeléseik pedig annál vadabbak és negatívabbak, minél hosszabb ideig érlelődnek. Ha ezt hagyjuk elszabadulni, akkor a megbízhatóságunk és a korrektségünk megkérdőjeleződik. Jóval nehezebb lesz visszatornászni magunkat a bizalmi szintre.

Tömeges megítélés. Az előbbi folyománya, hogy a fejekben elindult vezérhangya, idővel társakra talál. Az információ nélkül hitehagyott emberek találkoznak hasonszőrű társaikkal és onnantól kezdve megkezdődik egy negatív spirál. Egymást spanolják és húzzák egyre lejjebb a mocsárba. Az online világ ebben még inkább a segítségükre van. Így lehet rendkívül gyorsan lerombolni bármilyen vállalat hírnevét. Hogy ez teljesen alaptalan? Még az is lehet. De a kommunikációs tehetetlenségünk az okozója. Megelőzhetjük mindezt. Megakadályozhatjuk a rossz ízű a pletykákat, kezelhetjük a félreértéseket, kérdéseket, kifogásokat, még azelőtt, mielőtt felröppennének.

Ahány kérdés, annyi válasz. Előfordul, hogy nekünk még nincs kialakult álláspontunk, de az információéhség egyre nagyobb, és felbukkan valaki, aki van oly merész és kérdez. És mi nem túl határozottan válaszolunk. A baj akkor kezdődik igazán, amikor valaki másnak, ugyanerre a kérdésre eltérő választ adunk. Ha kitudódik, hogy összevissza beszélünk, akkor keresztet vethetünk a hitelességünkre. Itt már nem beképzelt szóbeszédek kelnek szárnyra, hanem tőlünk eredő, elvileg stabil infók. Nem az emberek rosszindulatú összebeszélése okozza a pusztítást, hanem mi magunk. Még körülményesebb lesz visszaépíteni a korábbi tekintélyünket.

Nincs kínos téma. Néha azért nem beszélünk valamiről, mert rizikós a téma. Egy határidő megcsúszása, egy munkatárs helyretétele vagy egy új kolléga érkezése, sokféle probléma merülhet fel, amit bajos szóba hozni. Azonban nem a téma kényelmetlen. Sokkal inkább a hallgatás következménye. A gondok elől elmenekülő, struccpolitikát folytató, halogató személy képe, aki kiütéssel viszi a földre a bizalmat. Érezhető a feszültség, benne van a levegőben, és még sincs, aki elég bátor és beszél, intézkedik, felold. Rengetegszer tapasztaltam már, mennyire hálás feladat kellemetlen dolgokról egyeztetni. Egyrészt mert az emberek becsülik, ha valaki nyíltan eléjük mer állni és elmondja, mi a helyzet. Másrészt minden nyugtalanító társalgás egy kaput nyit a kapcsolat fejlődésére. Egy probléma megoldásban például mindkét fél részt vesz, rugalmasan, új megállapodás alakítanak ki, engedményeket tesznek és tisztelettel kommunikálnak egymással.

Bizalom és lojalitás növelés. Nyugodtan vállaljuk a rázós beszélgetéseket és a kétes szituációk tisztázását. Még ha félkész feleletet is adunk, de azt megadjuk őszintén, akkor ezzel növekszik a belénk vetett bizalom. Az emberek tudják, hogy nincsenek titkaink, rejtett indokaink, csak éppen dolgozunk még az ügyön és ezért a türelmüket kérjük. Itt tartunk most, és ide fogunk eljutni. Mindent meg lehet beszélni kulturált keretek közt, ha alázattal és tisztelettel közelítünk az emberekhez. Miért van ennek ekkora pozitív ereje? Mert kevesen csinálják, kevesen vállalják a felelősséget. Félnek attól, hogy ha nem a tökéletesség látszatát keltik a megnyilvánulásukkal, akkor ez ront a megítélésükön, a szakértelmükön. És addig várnak, hogy a végén az információk hiánya okoz kárt. Hogy kétségek közt hagyjuk az embereket. Nem hibátlanságot várnak tőlünk, hanem emberséget és őszinteséget. Az érzést, hogy törődünk és foglalkozunk velünk. Számítanak nekünk és számíthatnak ránk.

Amikor legközelebb nem tudjuk eldönteni, hogy egy bizonyos helyzetben mondjuk-e valamit vagy sem, képzeljük magunkat a másik oldal helyébe. Onnan nézve, én szeretnék-e többet tudni erről a dologról? Jól esne, ha felvilágosítanának? Nagyobb lenne a bizalmam? Ha a válaszunk igen, akkor ne késlekedjünk, beszéljünk, amiről kell. Jusson eszünkbe, hallgatni arany, de olykor megszólalni kincs. Zárszóként álljon itt Jean-Cyril Spinetta gondolata: "Igyekezzünk átláthatónak, világosnak és őszintének lenni. Még akkor is, ha nehéz, és főleg akkor, amikor nehéz."

Ha tetszett ez a cikk, akkor nyomj egy like-ot és oszd meg az ismerőseiddel is.
Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels