A családi beszélgetések jelentősége

Elfoglalt világunkban is lehet és kell is beszélgetni

"Kis család vagyunk, de szerintem hatalmas erő lakozik bennünk."
(Richard Osman)

Az otthoni beszélgetések segítenek elmélyíteni a családtagok kapcsolatát, növelik a bizalmat, erősítik az összetartozást. Ennek hiányában ugyan egy fedél alatt élünk, de nem tudunk egymáshoz kapcsolódni. Kifogás, hogy a rengeteg elfoglaltság mellett nincs időnk beszélgetni, de ez nem is mindig idő kérdése. Inkább az akaraté. Megszólítani az otthoniakat erőfeszítést jelent, akárcsak beszélgetésbe elegyedni egy vadidegennel. Csak míg ez utóbbit kihagyhatjuk az életünkből, ha a családtagjainkat mellőzzük, akkor kiüresedik, elszegényedik a kapcsolatunk velük.

Gyerekszáj. A gyereknél a beszélgetések gyakran indirekt formában működnek jobban. Ha leülünk vele, hogy most dumcsizzunk vagy kérdésekkel bombázzuk, nem meglepő, ha nem kapunk választ. Ellenben, miközben valamivel foglalatoskodik, megered a nyelve. Játék, játszóterezés, séta, eszegetés közben. A társalgás mintegy mellékesen bukkan fel, és csak mondja, mi történt vele. Ilyenkor visszakérdezéssel, biztatással további görgethetjük a mondandóját. A fontos, tudnia kell, hogy bizalommal elmondhatja, ami benne van. Ha kigúnyoljuk, kinevetjük, nem fog akarni beszélgetni, megnyílni. Miért is akarna, amikor a csipkelődést a saját közegében is megkaphatja. Otthon a szülőtől megértésre és szeretetre vágyik.

Üljünk neki! Felnőtteknél jobban beválik a közvetlen beszélgetés. Amikor nem teszünk-veszünk, nem az e-mail-eket szelektáljuk, nem like-olgatunk, hanem a másikra figyelünk. A párunkkal már érdemes leülni időnként kizárólag azért, hogy csevegjünk. Bizonyára vannak témák, amelyeket tologatunk magunk előtt és jó lenne nyugodt körülmények közt megbeszélni. Vannak élmények, amelyek jobban megérintettek és szeretnénk kibeszélni magunkból. Kíváncsiak vagyunk a másikra és érdekel mit gondol, hogyan lát aktuális dolgokat. Általánosságban bármilyen triviálisnak hatnak ezek a kérdéskörök, mind hozzájárulhatnak, hogy egymásnak többet adjunk, mialatt egymásból többet kapunk.

Vacsoraidő. Egy ideális lehetőség a családi beszélgetésekre, a közös vacsora. Megéri ezt egy aránylag állandó pontként kezelni az otthoni időbeosztásban. Igaz, teli szájjal nem illik beszélni, de két falat között megvitathatjuk a napi történéseket. Együtt vagyunk, egymással mellett, szemben helyezkedünk el, príma felállás a csevejhez. A családtagok ezt a rendszeres esti eszmecserét szokásukká teszik, számítanak és készülnek rá. A figyelemelterelő tényezőket hanyagoljuk. Kapcsoljuk ki a tv-t vacsora közben, lesz még alkalmunk nézni azt később is. (Ha még sem, az sem végzetes.) és a telefonokat is távolítsuk el az étkezőasztal környékéről. Ne ezekre pislogjunk, hanem a párunkra, a gyermekeinkre. A nap nagy részét úgyis a kütyükkel töltjük, töltsünk egy kis időt hús-vér emberek társaságában is.

Mert utazni élvezet. Előfordul, hogy kocsival utazunk valahova. A legtöbben ilyenkor zenét hallgatunk. A zene fantasztikus, mert kikapcsol, feltölt, hangulatba hoz. De azért néha kikapcsolhatjuk a rádiót, a lejátszót, és hallgathatjuk egymást is. Össze vagyunk zárva, eleve időbe kerül, míg eljutunk A-ból, B-be, kihasználhatjuk ezt a kapcsolatunk építésére is. Nem azt mondom, hogy innentől örökké felejtsük el a zenét. Nem, a zene nagy mágia, hagynunk kell, hogy elvarázsoljon. De legalább olyan értékes és varázslatos az az idő, amikor beszélgethetünk egymással. Elbűvölt a másik, egy csodának éreztük a jelenlétét. Csak úgy őrizhetjük meg a kapcsolatunk varázsát, ha törődünk a kedvesünkkel.

Sétány. A séta ugyan nem klasszikus utazás, és nem is a leggyorsabb közlekedési mód. De az egyik legélvezetesebb és legnyugisabb. Érdemes lelassítani és gyalogolni. Nagyon jókat lehet andalogva beszélgetni. Van lehetőség alaposan megfigyelni a környezetünket, és nem csupán a lámpák zöldre váltását, vagy a szlalomozó sofőröket. Ebben a lassított módban a családtagokra is jobban fókuszálunk. Nem vonja el folyton valami a figyelmünket. Egy-egy témában elmerülhetünk, jól kitárgyalhatjuk, s közben még mozgunk is a szabadban.

Egy családban sokat vagyunk egymás mellett, de valójában nem vagyunk ott. Másutt járunk, mást csinálunk, másra figyelünk. A napi rutin, a kötelező feladatok jelentősen beszűkítik a beszélgetéseinket. Csupán az a megszokás, hogy gyakran jelen vagyunk, elnyomja az igényes társalgásokat. Azt hisszük, hogy ismerjük a párunkat, a gyermekünket, de nem. A familiáris beszélgetések elengedhetetlenek a kapcsolatunk elmélyítéséhez. Szükségünk van erre a bensőséges kommunikációra, amely nem csak a szellemünket, hanem a lelkünket is táplálja. Amint azt Ann Brashares mondta: "A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek."

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is.
Fotó: senivpetro, Freepik