8 milliárd dühös ember

Csak úgy tűnik vagy valóban egyre ingerültebb világban élünk?

"A haraghoz és a nehezteléshez való görcsös ragaszkodás állandó stresszben tart, ami a szívet éppúgy károsítja, mint a lelket." (Desmond és Mpho Tutu)

Ingerültek vagyunk. Nem csak néha, rendszeresen. Figyeljük meg az embereket a boltban, az utcán vagy közlekedés közben és valószínűleg hamarosan belebotlunk valakibe, aki ideges. Vagy esetleg mi magunk leszünk azok. Ez nem a véletlen műve.

Az idegeinkre megy. Persze mindannyiunkban munkálkodik az ideg. Kiben jobban, kiben kevésbé. A vérmérsékletünkön és az önmérsékletünkön múlik, mikor engedjük szabadjára a dühünket. Ezzel én is küzdök. Ki tudok jönni a sodromból, fel tudnak idegesíteni és olykor én is apróságokon akadok fenn. Az elmúlt időszakban is kiakasztott néhányszor az emberi idiotizmus, például, hogy egyesek mennyire nemtörődöm módon végzik a munkájukat. Nem tagadhatjuk az egyéni felelősségünket, ha felhúzzuk magunkat, de nem is kizárólagos a felelősségünk. A folyamatosan adagolt gyűlölet és erőszak meghozza a kívánt hatást és egyszerűen dühös emberré válunk. Számtalan jó filmben feldolgozták már az egyszerű kisember begőzölését. Többek közt ott van a Hálózat vagy az Összeomlás. Koruk társadalmi látleletei voltak. És ugyan azóta megváltozott egy s más, mégis aktuálisak, hiszen a bennünk lakozó düh egyre csak fokozódik.

Állandó terítéken a düh. Mint tudjuk a cikkek akkor érnek valamit, ha olvassák őket. Vagy a digitális térben legalább rájuk kattintanak. Ezért sokan nem restek minél figyelemfelkeltőbb kifejezésekkel illetni a cikkeik szalagcímét. Bizonyítható, hogy ha erőszakos kulcsszavakat használnak, mint támadás, gyűlölték, rossz, elpusztította, akkor sokkal jobban vonzzák az érdeklődőket. Ezeket a tartalmakat jóval többen olvassák, olvassuk, mint a virágok nemesítéséről vagy a pénztárcabarát egyben egészséges vacsorák elkészítéséről szólókat. Mit eredményez ez? Hogy megtelik a fejünk negatív gondolatokkal. Ha az olvasottak fel is bosszantanak, akkor negatív érzések is hatalmukba kerítenek. Ezeket hordozzuk magunkban, elnyomjuk majd időnként rázúdítjuk a valakire, valamire. A testünk egyfajta készenlétbe kerül, amely hasonlatos arra, mint amikor veszélyt érzékelünk és állandóan azt sasoljuk, mikor kell menekülnünk. Ez nem tesz jót az idegeinknek, nem egészséges, nem ez lenne az alap lelki pozíciónk. Ám a médiumok érdeke az, hogy minél több időt töltsünk a képernyők előtt, és ha ez szögez oda minket, akkor ezt nagy dózisban ezt kapjuk.

Akiknek jó így. Nem csupán a média alkalmazza a feldühítésünket. A politika, a hatalom is ugyanezzel az eszközzel él. Monitoroz, hőmérőz, mi éri el az ingerküszöbünket és mi nem. Gyakran a gyűlöletkeltés alapja a másként gondolkodás. Az eltérő véleményeket ütköztethetnénk egy kulturált vitában is, de ma már ez nem működik. Ellenben az uszítás az igen. Aki eltérően gondolkodik, azt illik utálni. Egyébként illeni nem illik. de kell mert megérdemli. Vélekedjen másként! Akkor majd nem utáljuk. Körülnézve a világban végtelen aljas módszerekkel manipulál a hatalom. Ha átlátszók is a technikáik, akkor is beválnak, mert a legmélyebb érzelmeinkre építenek, a gyűlöletre és a félelemre. Aki fél, utálkozik, az gyakran a dühében nyilvánul meg. A környezetére zúdítja a mérgét. Így jó kapcsolatokat ápolni nehéz, és beszélgetést folytatni bármilyen témáról, illetve abban konszenzusra lelni lehetetlen. A dühös ember nem konstruktív. Elvakult és egyoldalú, soha nem együttműködő. Beláthatjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulás a megosztottság melegágya. Ez pedig erős hatalmi eszközzé válhat.

Ipari méretekben. Irányítani akarnak minket. Azt akarják, hogy úgy táncoljunk, ahogy ők fütyülnek. A tech cégeket üzletei érdekei hajtják, hogy minél több időt töltsünk az oldalaikon, még ha feleslegesen is. A közben rólunk összegyűjtött adatok mérhetetlen pénzügyi potenciált hordoznak a számukra. A média szintén azt szeretné, hogy a lehető legtöbb ideig olvassuk vagy bámuljuk őket, mert ez növeli az eladható reklámidőt értékét. A politika pedig a hatalom megőrzéséért, annak növeléséért száll harcba nap, mint nap. A rossz hír, hogy a szakértelem az ő oldalukon áll. Szakemberek tömegei dolgoznak azon, hogy a pszichológia bizonyos vívmányait, az irányításunkkal és a megvezetésünkkel kapcsolatos tudást, beépítsék az applikációkba, a kínált szolgáltatásaikba vagy épp a propagandájukba. Mi pedig egy egyre idegesebb és feszültebb világban élhetünk. Az említett ügyeskedések rárakódnak a már eleve feszesre húzott napjainkra. Túlmunka, szoros határidők, a munka és a magánélet nem létező egyensúlya, rohanás egyik helyről a másikra. Egyszerre kellene helyt állni a karrierünkben, a párkapcsolatunkban és szülői feladatainkban. Közben pedig ránézünk az állandóan pityegő telefonunkra és két üzenet között, a nyugalmunkat megzavaró szalagcímeket látunk. Eme őrült világban normálisnak maradni a legnehezebb.

Hogyan őrizhetnénk meg a lelki békénket, ha minden ellenünk dolgozik? Emlékszem, évekkel ezelőtt az óvodába mentem a kislányunkért. Míg ő szedelődzködött, az egyik kislány megáll előttem és összevont szemöldökkel azt mondta: "Ideges vagyok.". Erre lazán annyit válaszoltam: "Szedjél hangyát!". Mire ő körbenézett maga körül a földön és azt felelte: "Nincsen.", aztán elszaladt. Nagyon cuki volt. Felnőttként a mi helyzetünk nem ennyire cuki és a megoldásaink sem egyszerűek. Mert igazából nincs megoldás. Jelenleg a világunk be van rendezkedve a fent említett üzemmódba és teljes egészében az egyénre terheli a felelősséget. Természetesen ez nem korrekt, mert a nagyüzemi manipulációjukat is bőven lehetne szabályozni, csakhogy az jelentős bevételkiesés miatt nem járható út a szemükben. Könnyebb ránk testálni a felelősséget. Ezért jelenleg magunkban kell megoldást keresnünk. Csökkenteni a médiából és a különböző applikációkból érkező ingerek befogadását. Tudatosabban gondolkodni és megválasztani, mi mellett tesszük le a voksunkat adott területeken, álláspontokban. A düh úgyis szerves részünket képezi. De az nem jó, ha folyton túlcsordulnak bennünk az indulatok. Amint azt Jonathan Swift mondta: "A harag és a düh erőt ad ugyan a testnek, de elernyeszti a szellem izmait, s az elmének minden próbálkozását legyengíti és hatástalanná teszi."

Ha kicsit túl konspirálónak vagy nyomasztónak érzed az olvasottakat, akkor ajánlom figyelmedbe Johann Hari Tönkretett figyelem című könyvét, amelyben hajmeresztő példákat is találsz arra, miként használják ki a cégek vagy a politikusok az emberek befolyásolhatóságát.

Ha nem tetszett ez a cikk, ne dühítsd fel magad. Ha tetszett, akkor tarts velem legközelebb is.

Fotó: freepik