Covid krízis

Hogyan lassítjuk a vírus elleni hatékony fellépést?

Már egy éve része a mindennapjainknak a Covid-19-el való küzdelem. Részben megszoktuk, hogy egy félelem vesz körbe minket, azt azonban kevésbé, hogy változtatni kényszerültünk az életvitelünkön. Nagyon kevés ország van, amely sikerrel lép fel a vírus ellen, ahol elkerülték a második, harmadik hullámot. Magyarország sem tartozik azok közé, aki ezt elmondhatná magáról.

A megváltó vakcina. Úgy tűnik a világ legnagyobb részén mindent egy lapra tettek fel, a vakcinára. Csak addig kell kihúzni valahogy, megszorításokkal, az egészségügy kitartásával. És mire megérkezett a megváltó, addigra a vírus elkezdett mutálódni, ezzel okozva további problémát. Agresszívabb, veszélyesebb lett, mint korábban volt. Ezzel talán nem kalkulált a világ. Oltunk ugyan, de közben gyorsabban terjed a betegség is, és mindkét oldalon helyt kell állni a végletekig kimerült egészségügyi dolgozóknak. Mint egy versenyfutás az idővel. A sikeresen védekező országok tanulságaiból okulva, sokat tehetnénk azért, hogy a vírus terjedését lassítsuk és ne az ellene való hatékony küzdelmet. Van pár dolog, amit nem veszünk komolyan, pedig kellene.

Fegyelmezettség. Az egyik kiemelt terület, amely nagy figyelmet igényelne, az a fegyelmezettség. Egyes országokban komolyan veszik a szigorító rendelkezéseket, mint a távolságtartás, a maszkviselés, és hasonlók. Gondoljunk rá, hogy nálunk sokáig mennyire félvállról vették a maszkok viseletét. De a saját környezetemben több irányból is tapasztalom, hogy a mai napig megteszik cégek, intézetek, akár rendszer szinten is, hogy nem tartják, tartatják be ezeket az intézkedéseket. Gyakran olyanok is, akik egyébként élvonalbeli szószólói, a vírus terjedésével kapcsolatos védelmi intézkedéseknek. Mert a felső vezető, mégis csak felsővezető, rá miért is vonatkozna a szabály. Vagy a főnök úgy gondolta, kényelmetlen ez a maszk, és felülírta a hivatalos szabályozást, így a munkahelyen, zárt térben, nem kell viselniük a kollégáknak. Amíg kibúvókat keresünk és találunk, nem vállalunk közösséget egy emberként a társadalommal, még akkor is, ha ez kellemetlen, addig nem beszélhetünk fegyelmezettségről.

Példamutatás. Az említette kettős mérce szerinti vezetői hozzáállás, miszerint "amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek", jelen helyzetben tovább növeli a megosztottságot és a bizalmatlanságot. Ha intelligens, magasan kvalifikált személyek meglépik, hogy a rendkívüli szabályokon felül állnak, akkor mit várjuk a társadalom alacsonyabb rétegeiben? Nem elég beszélni róla, és elvárni, hogy mások megtegyék, amit kellene ebben a helyzetben, de elsődlegesen példát kell mutatnunk. Elképesztő látni, hogy bizonyos munkahelyeken a mai napig nem támogatják a home office munkavégzést. Ahogy azt is, mennyire nem veszik komolyan, hogy aki szoros kapcsolatba került igazolt covidos beteggel, azt 10 napra megfigyelés alá kell helyezni. Ehelyett olyan vígan mennek be a munkahelyükre az emberek, hogy az ihaj.

Hitelesség. A fentieken kívül ezt növeli vagy csökkenti a kommunikáció. Ha nincs egységes és közérthető informálás, akkor csak a zavarosban lehet halászni. Tévhitek, félinformációk, szándékos torzítások nehezítik a közösség tájékoztatását. Kicsit mindenki megpróbál okos lenni, de a saját szája íze szerint. Krízisekben a legjobb a világos útmutatás. Elmagyarázni, megértetni, elfogadtatni. Sajnos, azért, mert elmondunk valamit, még nem biztos, hogy az üzenet is átmegy. Ha többször elmondjuk ugyanazt, ugyanúgy, attól még nem megy a fejekbe. Változtatnunk kell valamin és meg kell találni azt a közlési formát, amely eredményre vezet. És persze szavahihető és őszinte kommunikátorra van szükségünk.

Emberség. Ha figyelünk a tűzvonalban lévő orvosok nyilatkozataira, véleményére, láthatjuk azt, mennyire megviseli őket, hogy villámgyorsan változik a betegek állapota. Egyik napról a másikra lesznek sokkal rosszabbul, kerülnek lélegeztetőgépre, és közben folyamatosan érkeznek az újabb páciensek. Nehéz ebben a helyzetben emberségről beszélni. Annyira eltérő emberenként ennek a kórnak a lefolyása. Gyakran azokat is megviseli, akik a szerencsésebbek közé tartoznak és nem kerülnek kórházba. Ám van, ahol ezt nem veszik figyelembe. Durva, hogy az otthoni karanténban lábadozó embereket, egyes cégek mennyire nem tekintik betegnek. Nem veszi észre a feljebbvaló, hogy szinte lefordul a székről másik, mert annyira elvakítja a faladat határideje. És az alkalmazott sem húzza meg a határt. Az asszertív jogok egyik fő eleme, hogy jogunk van betegnek lenni. Mondhatjuk, hogy ez emberi jogunk is. Ahogy ennek a tiszteletben tartása is az. Ha törődünk egymással, időt adunk a felépülésre, akkor rövidebb idő alatt visszanyerheti az erejét az, akit ledöntött a lábáról a kór.

Természetesen mondhatjuk, hogy ezeknek vajmi kevés köze van a tudományos és gyakorlati oldalhoz. A vírus megismerése, feltérképezése, a vakcina gyártása, az elosztása, az emberek beoltása sokkal lényegesebbek a győzelem kapcsán. Valóban, ezek nagyon fontos dolgok. De a legtöbben ezeken a folyamatokon kívül állunk, inkább a következményeit viseljük. Ebben a kritikus helyzetben, ha nem is mi alakítjuk a válságkezelő rendszert, de a részei vagyunk. És mint olyanok, felelősek azért, hogy a lehető leghatékonyabb legyen. Ez már egyéni felelősségünk, akár egyszerű alkalmazottként, akár az utca emberként, akár családtagként, akár felső vezetőként, és a sor a végletekig folytatható. Végel László mondta: "A koronavírus szélsőséges módon kisegíti belőlünk azt, ami eddig is jellemzett bennünket. A jót is, a rosszat is. Mi teszteljük a koronavírust, a koronavírus pedig tesztel bennünket." Ebben a nehéz helyzetben még inkább a legjobbat kell kihoznunk magunkból és az emberi összefogást magasabb szintre emelni.

A cikkben szereplő példák mellett szándékosan nem szerepelnek konkrétumok. Részben a téma érzékenysége és aktualitása miatt. Részben pedig azért, mert a tényfeltárás helyett a viselkedésekben megfigyelhető jelenségekre kíván rámutatni.
Fotó: United Nations COVID-19 Response, Unsplash; Gustavo Fring, Pexels